banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

„Örömöt akarok szerezni a zeném által” – Interjú Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerzővel

Cári Tibor a legjobb zene és hangtervezés (sound design) díjával térhetett haza az idei UNITER-díjátadóról. A székelyudvarhelyi származású zeneszerző Az igazság gyetyái című előadásban nyújtott kiemelkedő munkájáért kapta az elismerést, s bár neve a színházi zene kapcsán vált ismertté, már többször dolgozott élőszereplős és animációs filmeken is. A zenével, a színházzal majd a filmmel való találkozásáról, a médiumok közti átjárásról és az alkotói hitvallásáról beszélgettünk.

– Mikor kezdett zenével foglalkozni? Már gyerekként is tudatosan ebbe az irányba építgette a jövőjét?

– Már egészen fiatalon érdekelt a zene. Emlékszem, négyéves koromban láttam először zongorát a tévében. Annyira magával ragadott, hogy azonnal megkértem édesapámat, hogy vegyen nekem is egyet. Nagyon is komolyan vett: egy éven belül egy koncertzongorával lepett meg. Ő amatőr zenész volt, autodidakta módon, másoktól ellesve tanult meg játszani több hangszeren is, és teljes mértékben támogatta azt a vágyamat, hogy én is ezzel foglalkozzak. Annyira komolyan vette, hogy mellettem még zongorázni is megtanult.

Forrás: Teatrul Nottara

– Ha jól tudom, ön hangszeres zenepedagógiát végzett Temesváron. Mikor és milyen indíttatásból fordult mégis a zeneszerzés felé?

– Hangszeres zenepedagógiát végeztem, de ezzel akkoriban nem mertem nagyot álmodni. Arra gondoltam, ha elvégzem az egyetemet, majd visszatérek Székelyudvarhelyre, a szülővárosomba, és tanár leszek. Oktatóim abban reménykedtek, hogy átváltok zongora főszakra, és bár egy éven át dolgoztam is ezen, de mivel a gyakorlás nem volt az erőssegem, lassan rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam. Ekkor már játszottam a saját szerzeményeimet különböző eseményeken, kiállításmegnyitókon, könyvbemutatókon. De amíg nem kerültem be a színház világába, a zeneszerzés nem volt tudatos út.

– Hogy került kapcsolatba a színház világával? Miben tudott újat mutatni, milyen új kihívásokat látott benne?

– Másodéves voltam, amikor a Temesvári Magyar Színház zongoristát keresett egy előadáshoz. Egy egyetemi tanárom engem ajánlott. Találkoztam Balázs Attila színművésszel, aki jelenleg a színház igazgatója is. Ő elmondta, miről lenne szó, mire van szüksége a teátrumnak. Meghallgatott, ezzel pedig azonnal be is kerültem a színház világába, ami teljesen elvarázsolt. Akkor ismerkedtem meg Victor Ioan Frunza rendezővel, aki hallotta pár szerzeményemet. Tetszett neki, és nemsokára felkérést is kaptam tőle, hogy írjak zenét az egyik előadásához, amit Temesváron rendez. Eugen Ionescu A lecke című darabjához komponáltam. Ez volt az első tudatos zeneszerzői munkám 24 évvel ezelőtt. Emlékszem, a bemutató után Demeter András, az akkori igazgató megkérdezte, hogy milyennek tűnik nekem a színház világa, és hogy maradnék-e. Én meg azt válaszoltam, hogy csodás, és hogy végre megtaláltam a helyemet, ez az én utam. Még csak harmadéves voltam az egyetemen, de már le is szerződtem a színházhoz.

Cári Tibor az UNITER díjátadó gálán/ Forrás: UNITER

– Egy darab színpadra állításának folyamatában melyik szakasz az, amelyben a zene megszületik? Mi kell hozzá, mi inspirálja?

– Vannak rendezők, akik a próbafolyamat megkezdése előtt már kérik a zenét, mert lehet, hogy rá építik az előadást, koreográfiák vannak benne, amit be kell gyakorolni, vagy pedig inspirációra van szükségük a darab felépítéséhez. Vannak olyanok is, akik a próbafolyamat alatt, közben kérik. Ilyenkor a zene együtt születik a darabbal, és folyamatosan fejlődik, alakul a próbák alatt. Személy szerint ezt jobban szeretem, mivel nagyobb az esély, hogy organikusabbá válik a zene, jobban hozzásimul a darabhoz. Sokkal nagyobb inspirációforrás is lehet, mivel abból indulok ki, amit látok, hallok a színpadon. Engem minden inspirál, minden hat rám, amit hallok, látok és érzek magam körül. Nyilván nagyon fontos a szabadság is az alkotásban, ezért nem szoktam folyamatosan részt venni a próbákon. Néha megtörténhet, hogy korlátok közé szorít az, amit látok, és úgy érzem, nem enged igazán szárnyalni.

– Elsősorban színházi zeneszerzőként lett ismert a neve, de most már számos filmzene is kötődik önhöz. Hogy találta meg az első filmes munkája?

– Ezek is a színházi munkáimnak köszönhetők. Olyan alkotók kértek fel, akik vagy színházban is dolgoznak, vagy hallották a zenémet valamelyik előadásban. 2007-ben írtam először filmzenét, Magyari Zsolt kért fel, hogy segítsem zenével a vizsgafilmjét. Az első fontosabb ilyen jellegű munkám a Ruben Brandt, a gyűjtő című film volt 2018-ban Milorad Kristic rendezésében.

Forrás: Cári Tibor Facebook-oldala

– Mi a hasonlóság és a különbség a színházi és a filmzene megalkotása között?

– Mindkét műfajnak fontos eleme lehet a zene. Ez függ a rendezői koncepciótól és a zene funkciójától is. Gyakran mellékesen van kezelve, bár ez leginkább a filmzenére igaz. A különbség a kettő közt elsősorban az, hogy a színházi zene sokkal élőbb, de ez az élet igencsak rövid. A pillanat megismételhetetlen. A film az ilyen szempontból más. Újranézheted, újrahallgathatod, és az mindig pont olyan lesz. A színházi zenét a néző meghallja az előadásban, a filmben sokszor észre sem veszi. A kamerák előtt a zene nem hat a színészre és a rendezőre se, hiszen sokszor a forgatás után komponálják meg, míg a színházban folyamatosan hat minden alkotóra. Talán ezért is érzem magam jobban és otthonosabban a színház világában. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem érdekel a filmzene. Sőt. Mint mindenkit, engem is vonz, és szeretném, ha többet dolgozhatnék ilyen téren is, hiszen az több helyre eljut, több embert megmozgat.

– Hogy érzi, melyik pályán van nagyobb szabadsága a zeneszerzőnek?

– A színházi zene számomra sokkal nagyobb szabadságot ad. A filmben több a korlát, és a zene legtöbbször mellékes, és teljesen alá van rendelve a látványnak. Sok kompromisszumot jelent a zeneszerző részéről. Persze van, akinek a film adja meg a szabadságot, és ezért is gondolom úgy, hogy nem minden filmzeneszerző tud jó színházi zenét szerezni, és nem minden színházi alkotó állja meg a helyét a filmiparban.

– Milyen zenét hallgat szabadidejében? Melyik műfajok hatnak önre a leginspirálóbban, és melyek azok, amelyekkel nem szívesen dolgozik?

– Szinte bármit hallgatok, és minden zene inspirálhat. Vannak időszakok, amikor klasszikus zenét hallgatok, van, amikor filmzenét, vagy bármi mást, ami a rádióban megszólal. Bár el kell ismernem, ez ritka. Én leginkább csak akkor hallgatok zenét, amikor utazok, de még olyankor sem mindig. Viszont bármilyen zenei stílussal, műfajjal szívesen dolgozom, amiben szabadságot kapok, és megtarthatom a saját hangomat.

– Mit gondol, mi a szerepe a zenének egy történet elmesélésében? Legyen szó akár színdarabról, akár filmről, mit ad hozzá a zene?

– Én úgy gondolom, hogy akkor jó egy történet, színdarab vagy film, ha képes élni a zene nélkül is. Viszont a zene segít a jobb megértésben, befogadásban. Olyat mondhat vagy adhat a történtehez, ami a nézőben, hallgatóban még inkább megteremti a kapcsolatot azzal, amit lát. A zene néha több is lehet önmagánál. Szereplővé válhat. Nemcsak hangulatot teremt, hanem segít a színésznek is a történet mesélésben, a pillanat megélésében. Sokszor megtörtént már velem is, hogy a színésznek a zene által sikerült végül megoldania egy jelenetet: amint meghallotta, meglett a kulcsa a történethez.

Forrás: Cári Tibor Facebook-oldala

– Túl kell élnie a zenének a történetet, amelyhez íródott?

– Azt mondják, hogy az én zenémnek egymagában is története van. Azonkívül, hogy kötődik az előadás történetéhez, aláhúz, kiemel gondolatokat, van egy saját élete is. És igen. Az én szempontomból túl kell élnie. Nem véletlen, hogy sok olyan koncertem van, ahol színházi előadásokhoz írt zenéket játszunk. Mikor kiragadom a színházi közegből ezeket a dallamokat, akkor is megmarad az értelmük. Ezért is van az, hogy néha idegenkedem a címadástól. Hadd legyen lehetőség a szabadságra, az utazásra, az álmodozásra. Mindenki hallhassa meg benne a saját történetét.

– Mi kell ahhoz, hogy úgy érezze, nem csupán megszületett, hanem él a mű? Mi a végső cél, amiért komponál?

– A mű életrekeléséhez az kell, hogy a hallgató maradjon egy érzéssel, gondolattal, sőt történettel. Az én célom a zenével, hogy gondolatokat és érzéseket ébresszen, de talán a legfontosabb, hogy boldogságot és örömet okozzon. Néha rámtör a kétely, hogy vajon érdemes-e ezt csinálni, de ha egy személyt is megmozgat, már megéri. Ezért írok zenét, és úgy érzem, ez a hivatásom. Örömöt akarok szerezni a zeném által.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?