A 15–17. századi Mauksch–Hintz-ház Kolozsvár történelmi belvárosában, a Fő tér és a Híd (ma Ferdinand) utca sarkán található. Sok hasonló műemléképülettől eltérően ennek kedvezően alakult a sorsa: miután a román állam visszaszolgáltatta a rendkívüli módon leromlott állapotú ingatlant az egykori tulajdonos leszármazottjainak, egyikük eldöntötte, hogy felújíttatja a műemléképületet. Azonban még dr. Hintz Georg sem tudta, mibe vágta a fejszéjét, ugyanis a felújítás során megannyi meglepetésre bukkantak, amik újabb és újabb kiadást jelentettek, de a tervezőkkel és a kivitelezőkkel nem adták fel: napjainkra példásan felújított épület áll a főtér sarkán, ahová visszaköltözik a patikatörténeti múzeum és több kulturális műhely is otthonra lel benne.

A Mauksch–Hintz-ház története összefonódott a tulajdonos családok történetével, akik évszázadokon keresztül tulajdonolták a patinás ingatlant egészen addig, amíg a kommunizmusban elrendelt államosítás áldozatául nem estek. Akkor egy tollvonással elvették a család tulajdonában lévő négyszáz éves házat, melynek az elmúlt bő hat évtized majdhogynem megpecsételte a sorsát. Azt is mondhatjuk, az utolsó pillanatban került a megfelelő kezekbe, így még megállítható volt a pusztulása.

A küldetéstudat vezérelte

A ház tulajdonosa dr. Hintz Georg szemész főorvos, a Hintz család leszármazottja jelenleg Frankfurtban él, de az ingatlan felújítása miatt is rendszeres látogatója Kolozsvárnak. Nem idegen neki a város, ugyanis az egyetemet még itt kezdte annak idején, s csak ötödévben költözött ki, és fejezte be külföldön tanulmányait, s bár negyven esztendeje elköltözött, tulajdonképpen ma is hazajár a kincses városba.

Kolozsváron tartózkodása idején személyesen találkoztunk Hintz Georggal, aki készségesen mesélt arról, miképpen emlékezik gyermekkorából szülei és nagyszülei elbeszéléseire az ingatlanról. „Ahogy visszaemlékszem, a ház és a patika története mindig is összetartozott” – erősíti meg a tulajdonos, akivel az egykori patika officinájában, az épület legszebben díszített termében beszélgetünk.

A ház története, illetve a tulajdonosainak sora a 18. század elejétől egészen a 20. századi államosításig a falon mind megtalálhatók, erre a listára mutatva magyarázza Hintz Georg az elsőre bonyolultnak tűnő tulajdonosi struktúrát. Mint mondja, az ő szépapja vásárolta meg a patikát épületestől, majd átadta az unokájának, Hintz Georg dédapjának, ő pedig 1948-ban a fiának, a mai tulajdonos nagyapjának, akitől 1949-ben egy tollvonással államosították.

A Mauksch-Hintz-ház első helyiségei és a pince már a 16. század elején állhatott, de nem találni olyan írásos emlékeket, amelyek pontosabb adatokkal szolgálnának a ház építéséről. Azt is csak valószínűsíteni lehet, hogy az épület második szintje a 16. század második felében épült, ahogy a többi, északi soron álló ház esetében történt.
A 18. században került a Mauksch család tulajdonába, akik gyógyszerészettel foglalkoztak. Számos átalakítást hajtottak végre az épületen. 1766-ban Mauksch Tóbiás, az evangélikus egyház gondnoka kijavíttatta az épület hibáit és létrehozta benne gyógyszertárát. Ekkor készült a gyógyszertári rész falainak és boltozatának díszítőfestése.

„A ház és a patika 1729-től ezen a helyen működött. Annak dacára, hogy olyan nehéz volt, annak idején meg tudták tartani a családban egészen addig, amíg a román állam el nem vette, akkor megszakadt ez a folytonosság” – magyarázza Hintz Georg. Már a rendszerváltás után, amikor az egyik nagybátyja megtudta, hogy visszaigényelhetik és -kaphatják a házat, eldöntötték, hogy visszaszerzik az örökséget.

„Egyszer megkaptuk az egyik részét, aztán a másikat. Végül az összes örökös között, aki megkapta a házat – szám szerint kilencen, mindannyian öregek –, felmerült a kérdés, hogy mi legyen az ingatlannal, eladjuk-e, mi lesz a patikával, miközben a patikamúzeummal is voltak problémák” – emlékezik vissza. Hamar eldöntötte, hogy átveszi az örökségrészeket és megpróbálja megoldani a patikamúzeumnak is a problémáit, és a házat felújítja. 2018-ban kezdte el, egy évbe telt, mire mindenkitől átvette a részét, és el is kezdődtek felújítási munkálatok.

Kérdésünkre, hogy miért ragaszkodott a házhoz és miért döntött úgy, hogy egyedül belevág a felújításba, Hintz Georg kijelentette: nem akarta, hogy elvesszen az örökség, amely évszázadokig a családjáé volt. „Lehet, a génjeimben is van valami, és lehet, hogy már nem lesz olyan hosszú az idő, amíg a családban marad, mint amennyi ideig volt korábban, de kár lett volna érte. Inkább ide fektettem be pénzt és időt, mint más helyre. Ez jobban érdekelt, mint az, amihez semmi közöm. Ez nekem lelkileg is fontos volt” – jelentette ki a tulajdonos.

Hozzátette, értelemszerűen az ilyen beruházásoknak, illetve a háznak kell valakinek tetszenie ahhoz, hogy belevágjon, és „lelki elégtételt kell jelentenie, mert sok pénzbe és időbe kerül, sok idegeskedéssel jár, de végül is megérte, mert látszik az eredmény. Örvendek, hogy ezt meg tudtam csinálni” – mondta a Maszolnak az ingatlantulajdonos.

A házat a 19. század elején a Szláby család birtokolta, majd 1851-től örökösödés útján a Hintz család tulajdonába került, egészen az államosításig. A Hintz család is gyógyszertárként működtetett és számos átalakítást végzett rajta. A 19. század második felében a homlokzatot is átalakították.
Az épületet 1949-ben államosították, 1954-ben Valeriu Bologa orvosprofesszor nyitotta meg benne a gyógyszerészeti múzeumot, melynek anyaga Orient Gyula gyűjteményéből származik.
Orient Gyula a gyűjteményt az Erdélyi Múzeum-egyletnek adományozta, melynek feloszlása után a Történeti Múzeumba került.
Szintén az 1954-es évhez köthető néhány nagyobb átalakítás. A délkeleti földszinti helyiségekben gyalogos átjárót alakítottak ki és a jelenlegi, egyszerű homlokzatkialakítás is ekkor készülhetett el.

A felújítás során felmerülő akadályokat és a bürokratikus elakadásokat szakszerűen kezelték a munkálatokkal megbízott szakemberek: „a tervező és a kivitelező kiválasztása sem okozott nagy problémát, a kivitelező Weber Tibor lett, aki ismeri is a családot és a házat is. Nem is bántam meg, mert nagyon jó munkát végeztek” – jelentette ki Hintz Georg.

Kapcsolódó

Vandál támadás érte a Mauksch-Hintz-ház falában elhelyezett Szent György-szobrot

Hivatalból indított nyomozást a kolozsvári rendőrség.

Gyógyszerésztörténeti Múzeum vandál támadás Kolozsvár

Hatalmas összegű beruházás

A tulajdonos kérdésünkre elárulta, hogy „több millió eurót” költött az épületre a saját megtakarításából, a felújításban senki másnak nincsen befektetett pénze rajta kívül, de a pénzügyeket érintően ennél több részletet nem ismertetett, udvariasan kikerülte a kérdést. Annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy amikor elkezdődött a felújítás, nem lehetett pontosan meghatározni a munkálatok értékét, mivelhogy egy négyszáz éves műemléképületről van szó és a felújítás közben is számos meglepetés érte a tervezőket, a kivitelezőt, illetve a tulajdonost egyaránt.

„Nem lehetett tudni, mi vár ránk. És minél többet láttunk, annál inkább rájöttünk, mennyi mindent meg kell csinálni. Nehezebb volt, mint ahogyan az elején elgondoltuk. Ezt a házat több száz éven át folyamatosan változtatták, például a pincében. A 16. században ugyanis két ház volt, aztán a kettőből építettek egyet, majd pedig ezt bővítették, s így lett még nagyobb és nagyobb, ráadásul a különböző korokban a különböző mesteremberek különböző anyagokat használtak, és ezt elég nehéz volt egy szintre hozni” – magyarázta a tulajdonos. Hozzátette, az is meglátszott az épületen, hogy voltak periódusok, amikor az egykori tulajdonosoknak nem volt elegendő pénzük, és olyankor silányabb minőségű építőanyagot használtak. „Nem volt egy könnyű projekt. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint amikor egy új házat építünk és elkészíttetjük a terveket, és amikor kész van, akkor beköltözünk. Itt mindig volt valami új helyzet, amire reagálni kellett.”

Aki nagy pénzt akar keresni, nem ezt csinálja

Mint minden befektetésnél, jelen esetben is feltevődik a kérdés, hogy mennyi megtérülési idővel számolt a beruházó. Hintz Georg ismételten óvatosan fogalmazott és szerényen annyit ismertetett, hogy bő tíz év talán megtérülhet a befektetés, de persze ez idő alatt is folyamatosan költeni kell az épületre, hogy megóvják annak jó állapotát. „Nem azért csináltam, hogy nagy pénzt keressek ezzel. Ez más. Ha arra mész, hogy pénzt keress, akkor nem csinálsz ilyet. Akkor építesz valami újat, de nekem nem az volt a szándékom” – jelentette ki.

Peter Ustinov világhírű brit színművész szavaival válaszolt Hintz Georg arra a kérdésünkre, hogy ennyi idő után itthon érzi-e a magát Kolozsváron: „otthon érzem magam, ahol intelligens emberek vannak”. Immár többet élt Németországban, de azért nem felejtette el a kincses várost. „Úgy érzem, hogy két hazám van, és ez nekem nem okoz problémát” – summázza a szemész főorvos.

„Jó érzés látni, hogy megújult ez az épület, hogy kialakult, sikerült, és remélem, a hátralevő munkákat is be tudjuk fejezni a következő hónapokban. A megújult Hintz-házba visszaköltözik a korábban itt lévő patikamúzeum, amelynek története szorosan összefonódik az épülettel, emellett a Híd utcai részen könyvesbolt nyílik. Az első emeleten és a háromemeletes tetőtérben vagy valamilyen kulturális vállalkozások, vagy galéria lesz, ez még nem dőlt el, az viszont biztos, hogy az ikonikus épületben egy új kulturális központ jön létre. Az udvarán kávézót alakítanak ki terasszal, ezt maga a tulajdonos működteti majd, árulta el, ugyanis a múzeumnak és a könyvesboltnak is szüksége van egy kávézóra. „Voltak, akik érdeklődtek, hogy kibérelték volna az egész házat, hogy éttermet alakítsanak ki benne, de engem az nem érdekelt. Az a fontos számomra, hogy az itt működő intézmények a kultúrát szolgálják és össze tudjanak dolgozni” – zárta beszélgetésünket Hintz Georg.

Az éképület egy szerkezeti talány

A felújítási terveket a Planwerk tervezőiroda, Benjamin Kohl vezető építész koordinálásával egy összetett tervezőcsapat készítette. Ványolós Endre tervező mérnökkel a helyszínen találkoztunk és a pincétől kezdve a tetőtérig bejártuk az épületet. A laikus számára is lenyűgöző az a lelkesedés, amivel a szakemberek beszélnek erről a házról, főleg miután meghallgattuk, hogy római kori köveken lépdelünk, ötszáz éves falmaradványokat tapinthatunk, és több száz éve megépített és szinte csodával határos módon állva maradt emeletes ház felső szintjein lépdelhetünk.

A szakember rávilágított, hogy a boltozott pincerészben a 15–16. században az akkori járószintnek megfelelően két ház állt, majd erre a kettőre épült egy nagyobb, a későbbi évszázadokban pedig ezt bővítették folyamatosan.

Amikor megkezdődött a felújítás tervezése, először a statikai vizsgálat készült el, amely megerősítette, hogy az idők során számos olyan beavatkozás, szakszerűtlen módosítást végeztek el az épületben, amelyek befolyásolták, illetve károsították az ingatlant. Ványolós Endre hangsúlyozta: a legnagyobb kihívás az volt, hogy megtervezzék, hol, milyen beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy megerősítsék az épületet, miközben igyekeztek eredeti formájában megőrizni mindent, amit csak lehetett. Hogy ez mennyire jól sikerült, bárki meggyőződhet róla, aki a hamarosan megnyíló könyvesboltba, vagy az épületbe visszaköltöző patikatörténeti múzeumba ellátogat.

A rómaiak is tudták, hogy ez egy jó hely

„Az épület Kolozsvár egyik legfontosabb pontján, az egykori vásártér, a mai főtér sarkán, a Híd utca kezdetén áll, amely régiós szempontból sem mellékes, hiszen kereskedelmi útvonalak kereszteződésében található, itt futottak össze a kereskedelmi utak például Torda vagy Dés irányából. Nem véletlen, hogy ide építették ezt a házat, mert az óvár sarka is, és miután lebontották az első erődített városfalakat, felszabadult ez a telek, illetve a tér, és a tehetősebbek kaptak az alkalmon, beépítettek néhány házat” – kezdte az épület történetének rövid felvázolását Ványolós Endre.

A helyszín fontosságát azonban már sokkal korábban a rómaiak is felfedezték, ugyanis a pincében római kori falrészeket találtak. „Bár nem teljesen fedi egymást a római kori Napoca és a középkori város, Kolozsvár, de nyilvánvalóan jelentős átfedés van a kettő között. Nem meglepő tehát, hogy római kori falak is voltak az alagsorban” – mondta.

Építéstörténeti szempontból rendkívül izgalmas, hogy különböző korok történetei jelennek meg benne, illetve az, hogy a különböző korokban a tulajdonosok hogyan viszonyultak ehhez a saroképülethez. „Izgalmas épületszerkezeti szempontból is, mert helyenként számunkra is talány, hogyan is áll ez a ház, mert annyira eltér a különböző szinteknek a tartószerkezeti része. Önmagában is hatalmas kihívás egy ilyen helyzettel szembesülni, és végső soron egyfajta báját megtartani ennek, mert hogyan is jöhetnénk mi most, a 21. században 4–5 évnyi munka alatt, hogy megváltoztassuk azt, ami az évszázadok alatt megállapodott” – magyarázta a tervező.

Ilyen festett termet máshol alig találni

Egy régi épülettel a főtér sarkán nem egyszerű a helyzet – hangsúlyozta Ványolós Endre. Hozzátette: ha minden engedélyezési, tervezési és kivitelezési dolog is simán ment volna, akkor is több évig tartott volna ez a munkálat. „Tény az, hogy jelen esetben a megszokott körülményeken túl hátráltatott a koronavírus-járvány, azt követően pedig a tavaly kitört orosz–ukrán háború is, mert ezek általában véve mind megzavarták az építőipari piacot, így sokkal nehezebb lett az építőanyagok beszerzése adott esetben. Egy ilyen épületben pedig nagyon specifikus anyagokat kell használni, a beszerzés akadozása pedig egyértelműen lassítja az egész beruházást” – magyarázta a szakember.

A Mauksch–Hintz-ház földszinti, páratlan barokk falfestésekkel díszített officina termében megállunk pár percre. A mennyezetet káprázatos minták borítják, amelyeket sikerült eredeti állapotukba visszaállítani. Csakhamar azt is megtudjuk, mitől olyan különleges ez a terem, illetve a díszítése.

„Feltételezzük, hogy ez az Officina terem, egyfajta reprezentatív tere az egykori patikának, ahol fogadta a vendégeket a Hintz család gyógyszerésze. Azért különleges ez a terem, mert a boltozat festése a barokk korból való megfelelő színekkel és formákkal, és az ezt követő időszakban kiegészült további elemekkel. Ami különlegessé teszi, az az, hogy egy laikus témát, a gyógyszertárhoz, az egészséghez, egészségügyhöz kapcsolódó tematikát dolgoz fel és nem szakrális, egyházi témát. Ilyen, nem egyházi tematikából rendkívül kevés van Erdélyben, Romániában, a tágabb környezetünkben is” – avatott be a részletekbe Ványolós Endre.

Kiemelte, a falfestéseket teljes egészében sikerült restaurálni, a munkálat egyik nagy kihívása az volt, hogy a sérült vagy kikopott falképrétegeket újból jó állapotba hozza a falképrestaurátor, de legalább ennyire fontos volt a boltívszerkezet helyreállítása, amelyen jelentős repedések voltak.

„Sejtettük azt, hogy sokféle történet van ebben a házban, és hogy építészeti szempontból sok meglepetéssel fog szolgálni a felújítás során. Előkerült egy római kori fal, egy másik festett boltozati rész, egy kőkeret, ami addig nem látszott, egy olyan ajtó, amiről nem tudtuk, hogy korábban létezett, ezek csak megerősítették ezt az érzést. Mint mindennel, az ember összenő ezzel a házzal, a történettel is, és nagyon örvendek és megtiszteltetés, hogy része lehettem ennek a munkának” – fogalmazott Ványolós Endre.

Kiemelte, ez egy hatalmas munka volt és „külön dicséret illeti az örököst, mert nélküle, a megfelelő tulajdonos-megrendelő nélkül nem lehet egy ilyen munkát megcsinálni, és ez elsősorban őt dicséri, hogy erre energiája, türelme, kitartása volt. Nyilván ez családi hagyaték is számára, de mindezek mellett hihetetlenül nehéz döntés lehetett, és tette ezt saját forrásból, tehát sem önkormányzati, sem európai uniós forrás, sem más forrás nem állt rendelkezésre, hanem ezt a saját erejéből valósította meg” – zárta a műépítész.

Amikor Hintz Gerorggal a házban találkoztunk, éppen ott járt a Planwerk tervezőiroda tulajdonos-igazgatója, Benjamin Kohl is. A Maszol kérdésére elmondta, számukra is fontos volt ez a kihívásokkal teli beruházás. Számos olyan megoldást találtak ki, amivel nemcsak megerősíteni tudták az épületet, hanem amivel hosszú időre biztosították a funkcionalitását. Külön nehézség volt egyébként a tartószerkezet megerősítése vagy akár a falak nedvesedésének a meggátolása. A patikatörténeti múzeumnak ugyanis van egy olyan elvárása, hogy a kiállítandó tárgyak épségének megőrzése érdekében a helyiségekben a páratartalom nem haladhatja meg a hatvan százalékot.

A dilettáns beavatkozások csak rontottak az épületen

Az elvégzett munkáról már a kivitelezővel, a Weberbau Kft. tulajdonosával, Weber Tibor Rudolffal beszélgetünk. Már a legelején ő is leszögezte: azért volt nehéz a Mauksch–Hintz-ház, mert az épület „nagyon meg volt erőszakolva”. „Szerencsétlen helyzetben volt a hasonló műemléképületekkel szemben, például a templomokkal vagy várakkal, kastélyokkal szemben, amelyek azért általában egy entitás, tulajdonos család vagy közösség birtokában voltak, sok energiát és pénzt költöttek rájuk az évszázadok folyamán, ezért viszonylag jól megőrizték ezeket. A Hintz-ház a történelem során alig volt egy kézben, aztán miután államosították, bérlők laktak benne, étterem üzemelt, jöttek-mentek az emberek, nem volt egy átlátható jogi keret sem, nem vigyáztak rá, mindenki mindenfélét csinált, elbontott, hozzáadott, helyettesített” – magyarázta az építőmérnök.

Példaként említette, hogy valamikor a földszinten építettek egy falat, ami pont egy alagsori boltívre került, amitől a boltív meghajlott. Hogy megelőzzék az omlást, a picében építettek a boltív alá egy tartófalat, de „nem sikerült becélozniuk”, így ezzel a beavatkozással sikerült megsérteniük a boltív statikai funkcionalitását, ezért kellett építeniük egy másodikat is, hogy megtartsa a fenti épületrészt. Wéber Tibor szerint számos ilyen „dilettáns beavatkozás” történt az évtizedek, századok során, ezért került olyan rossz állapotba, ahogyan találták, amikor megkezdték a felújítását.

Az épületnek nem volt egy ép része

„Mindegyik szinten bajok voltak. Nem volt egy olyan része az épületnek, amelyik rendben lett volna. Mindenhez hozzá kellett nyúlni a tetőszerkezettől a pincéig. Elsősorban szerkezeti szempontból kellett konszolidálni az épületet” – jelentette ki a kivitelező. Hozzátette, a felújítást megelőzően szinte fél évig csak takarították, ugyanis a tulajdonos úgy kapta vissza a házat, hogy az tele volt szeméttel – a padláson, a pincében, mindenhol.

A munkát azzal kezdték, hogy a pincének az alapjait alá kellett falazni, le kellett ásniuk és betonnal kiönteni, megerősíteni. Ez után haladtak sorban a falakkal, mert minden tele volt repedéssel, „az egész házat át kellett matatni”, a fugákat kitisztítani és eldönteni, hogy ott milyen beavatkozásra van szükség. A boltívek hasonlóan rossz állapotban voltak, azokat alá kellett támasztaniuk, majd fentről el kellett takarítaniuk a töltést, kitisztítaniuk a repedéseket, a téglák közötti hézagokat pótolniuk, majd az újraépítés során acélgerendák beépítésével fentről tehermentesítették a boltozatokat. Mindezt úgy kellett elvégezniük, hogy alul az értékes falképek ne károsodjanak – hangsúlyozta Wéber Tibor.

Az emeleten szintén tégláról téglára kellett átvizsgálniuk a falakat, nemkülönben a tetőrében, ahol az évszázados faszerkezetet kellett megerősíteni és helyenként cserélni, de ahol csak lehetett, megőrizték az eredeti tetőszerkezeti elemeket.

„Amikor egy épülethez hozzányúlsz, nem kizárt, hogy bizonyos szerkezeti elemek megmozdulnak vagy próbálnak megmozdulni, azokat ki kell támasztani. Na most itt semmi nem állt biztosan, nagyon veszélyes volt” – jelentette ki az építész. Megtudtuk, az épületszerkezeti munkálatok mintegy két évig tartottak, ezután következett az egyéb rendszerek beépítése, a padlófűtés, az elektromos hálózat és így tovább, amelyeket szintén úgy végezhettek el, hogy azt elfogadja a műemlékvédelmi bizottság is.

„Nagyon fontos az, hogy legyen egy olyan megrendelő, mint Hintz Georg, akiben megvan a szándék, az akarat és persze rendelkezik az anyagi kerettel is ahhoz, hogy egy ilyen épületet helyreállítson. Kolozsváron szerintem egyedi az, hogy egy magánember kezében van egy ilyen kaliberű épület és azt mondja, hogy ő a legmagasabb szintre viszi a restaurálást. Az, amit mi most látunk, elsősorban az ő érdeme” – jelentette ki Wéber Tibor. Hozzátette: ha a megrendelő mellé nem egy olyan tervező csapat kerül, amelyik ezt a szándékot megfelelőképpen közelíti meg, akkor már nem biztos, hogy a siker garantált. A harmadik a kivitelező. „Azt mondhatnánk, hogy ez a legfontosabb, mert az ő munkája látszik a legjobban, de előbb szükség van a megrendelőre és a tervezőre, és utána a kivitelezőre. Ez a hármas együtt állás kell ahhoz, hogy a dolgok működjenek. Szerintem mi mindhárom oldalról profizmussal álltunk ehhez a munkához” – zárta Wéber Tibor.