„Önmagunkat nem, de a dolgunkat komolyan kell venni” – Alig ért el Tusványosra, végül mégis hatalmas bulit csapott Ákos

A WizzAir törölt járatai miatt teljesen át kellett szervezni Ákos Tusnádfürdőre való utazását. A csütörtök estére meghirdetett koncertre repülővel tervezett eljutni az énekes és csapata, ám először késéssel, majd a járat végleges törlésével szembesültek, így utolsó percen autókkal és buszokkal vágtak neki az útnak. A rajongók legnagyobb örömére végül időben megérkezett, és fergeteges koncertet adott Tusványoson.

“Tegnap délután 5 óra óta úton vagyunk Tusványosra… A repülőre vártunk négy-öt órát Ferihegyen, mire kiderült, hogy nem indul. Gyors reptéri válságstáb és döntés után alvás nélkül, hajnalban nekivágtunk az útnak, hogy ne maradjon el a ma esti koncert. Autóval és busszal sem egyszerű, terelések és több órás várakozás hátráltat, de érkezünk! Az már csak jutalom, ha egy kis esőt és 13 fokot ígérnek a fellépésünk idejére...” – írta Facebook-oldalán Ákos. Ám ahogy több kommentelő, és végül ő maga is megjegyezte, minden jó, ha a vége jó: a csapat időben megérkezett Tusnádfürdőre, és az előző napokhoz képest az eső is sokkal enyhébb volt a koncert alatt, amely így problémák nélkül zajlott. A hangulat pedig magáért beszélt.

Ákos a szervezőknek adott interjújában elmondta: számára a hit, a megtérés egy olyan folyamat, amelyet sosem lehet befejezni, minden nap élni kell. Úgy véli, lelkében máig megvan a gyerekkori tisztaságnak legalább az emléke, szereti a hivatását, nem is nevezi sosem munkának, a színpadi lét ugyanis egy állandó frissességben, mondhatni egy mesterséges gyereklétben tartja az embert. Mint fogalmazott, saját tapasztalatai azt mutatják, hogy önmagunkat nem kell komolyan venni, mert az életünk porszemnyi. A dolgunkat viszont nagyon is komolyan kell venni. Sosem szabad figyelni arra a hangra, amely ennek az ellenkezőjét állítja, mert az a hang nem értünk dolgozik.

Forrás: Tusványos Facebook-oldala

„Lesz mit mesélni az unokáknak” – olvasható Ákos legfrissebb bejegyzésében. „Ez kemény volt, drága barátaim! De minden jó, ha a vége jó. Márpedig ez pazar volt! Emlegetni fogjuk egy darabig, annyi biztos... Köszönjük!”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?