Nagyvárad: birtokba vette a színház az egykori Transilvania mozit

Keddtől hivatalosan is a nagyváradi román és magyar színház használhatja az egykori Transilvania moziban kialakított stúdiótermet, miután a helyi önkormányzat hosszú évek alatt és jókora késedelemmel felújította a helyiséget.

Hivatalosan is átvette a nagyváradi Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház az egykori Transilvania mozi felújított és stúdióteremmé alakított terét a Bihar Megyei Tanácstól, hogy a jövőben a két társulat közösen használja azt – értesített közleményben a magyar színtársulat. A használatra vonatkozó megállapodást kedden reggel írták alá a felek.

Fotók: Szigligeti Színház

Az egykori mozi épülete a Bémer (Ferdinand) téren pár lépésnyire található színháztól, felújítása éveken át húzódott, ugyanakkor már tizenhárom évvel ezelőtt is az volt a cél, hogy a tatarozás után a színházak előadótermeként szolgáljon.

A közel ezer négyzetméteres helyiség a városi önkormányzat tulajdona, de a színházat is fenntartó Bihar Megyei Tanács egy tavaly novemberben kötött együttműküdési megállapodás alapján kezeli és adta most a teátrum használatába. A tulajdonképpeni előadóterem mellett előcsarnok, mosdók, öltözők és irodahelységek is tartoznak az épülethez. A közlemény alapján a jövőben büfé is nyílik az előcsarnokban.

A Szigligeti Színház a Kovács D. Dániel által rendezett Én, a féreg című előadást tartja márciusban a Transilvania stúdióteremben, de ott készül a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című színházi előadása is. Ugyanakkor a tervek szerint a Szigligeti Társulatnak jelenleg is repertoárján lévő kistermi előadásait – A tigrist, a Játék a kastélybant, a Bányavirágot és a Bányavakságot, valamint a nagyszínpadról a stódióterembe adaptálandó Vukot – szintén az új stúdióban tekintheti meg újra a közönség, tájékoztatott a Szigligeti Színház.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?