Miniévadba tömörítve játsszák legfontosabb előadásaikat a sepsiszentgyörgyi színházak

Tömény színházi élményt ígér a Tamási Áron társulat azoknak, akik rászánnak pár napot, hogy tömbösítve megnézzék az elmúlt időszak legfontosabb előadásait. Az október 12 és 17. között, tehát csütörtöktől keddig tartó miniévad keretében a sepsiszentgyörgyi magyar és román társulat, illetve a mozgásszínház aktuális kínálatával ismerkedhetnek meg.

A színházi miniévad csütörtökön 19 órától a Tamási Áron színház által színre vitt Gyévuska című darab lesz Hegymegi Máté rendezésében. Október 13-án, pénteken 19 órától Ivan Viripajev: Oxigén című darabját nézhetik meg Pálffy Tibor rendezésében. Október 14-én, szombaton 19 órától az M Studio mozgásszínház rangos előadása, a romeo@julia.com lesz a miniévad műsorán Frenák Pál rendezésében.

A színházi miniévad október 15-én, vasárnap 19 órától folytatódik a Radu Afrim által a magyar társulatnál rendezett Napraforgó című darabbal. Október 16-án, hétfőn 19 órától az Andrei Muresanu színházban éppen zajló D-butan-T színházi fesztivál keretében bemutatásra kerülő Nexus című produkciót nézhetik meg Andreea Vălean rendezésében. Végezetül október 17-én, kedden 20 órától a Tamási Áron színház legújabb előadása, a Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia zárja a miniévadot.

Zenés darab a második világháborúról

A magyar történelem egyik legdrámaibb eseményét dolgozza fel Gyévuska című zenés színpadi művében Pintér Béla drámaíró a tőle megszokott humorral és iróniával. Pintér azt vallja, hogy a művész feladata is a történelem értelmezése, ezért küldetésének érzi, hogy a nemzeti múlt legérzékenyebb területeire is elkalandozzon.

A Darvas Benedek közreműködésével írt zenés darab gazdag humorral és keserű éleslátással vezet végig bennünket a második világháború derekán játszódó történeten. Halász százados, Kovács hadnagy, Mikó és Nyíri honvédek az utolsó estét még szeretteikkel tölthetik, a hadi parancs értelmében ugyanis az ezred másnap bevagoníroz Galántára, ahonnan megkezdi útját Oroszországba, a Don-kanyarba. Az ezredes úr felesége által adott búcsúztató bálon azonban előkerül egy kartoték, később egy fecskendő, és néhány ember élete örökre megváltozik...

Gondolatébresztő koncert-színház

Ivan Viripajev – Oxigén című darabja egy manifesztum arról, hogy oxigén nélkül nem lehet élni. Igaz, ami megmondatott a régieknek – ne ölj, ne tekints kívánkozva, ne esküdözz az égre, ne állj ellene a gonosznak – de amikor fuldoklik az ember, minden törvény érvényét veszti.

„Az előadás az ellentmondásról szól. Mert amit az ösztöneink diktálnak, az ellen a tudatunk folyamatosan dolgozik. A neveltetésünk, a kultúránk, a politika, a média és egész környezetünk arra figyelmeztet, hogy ösztöneinkre hallgatni bűn. De mi van az életösztönnel? Tegyük fel, hogy fuldokolsz, és ahhoz, hogy levegőhöz juss, fel kell áldoznod valamit, ami számodra fontos. Mi lenne az? Te mit tennél meg a túlélésed érdekében?” – fejtegette az előadás kapcsán Pálffy Tibor rendező.

Shakespeare tragédiája mozgásszínházi eszközökkel

Az M Studio mozgásszínház romeo@julia.com című előadása rendkívül sajátos értelmezésben közelíti meg a klasszikus shakespeare-i tragédiát. A rendezés koncepciója a társadalmi ellentétek helyett a szereplők belső vívódásait ragadja meg. A belső, emocionális-érzelmi síkon végbemenő tragédiával foglalkozik, ahogyan a két fiatal saját illúziójának fogságába esik. Az alkotók két személy összeütközését mutatják be, akik a fogyasztói társadalom által eltorzított vágyaikba és illúzióikba vannak bebörtönözve. Az ember marionett-bábuként idegenedik el környezetétől, közösségétől, társától és végül önmagától.

Tükröt tartanak korunk társadalmának

A Tamási Áron Színház Napraforgó című előadása tükröt tart korunk társadalmának. Három olyan család történetét ismerhetjük meg belőle, melyekben magányos, elveszett gyerekek és felnőttek keresik a jobb élet lehetőségét. Mintha a saját családjainkat, kisebb-nagyobb közösségeinket látnánk, melyekben valamennyien napraforgóként keressük a boldogságot.

Amint Radu Afrim rendezőtől már megszokhattuk, előadása ezúttal is tele van humorral és játékossággal, érzékletesen szemléltetve azt, ahogyan a gyerekek képzelőereje kiszínezi hétköznapjaik szomorú valóságát. A színészek egy része több szerepet is játszik, gyerekként és felnőttként is megjelenik a történetben, vagy a gyerekek képzeletében megszülető jelenetek szereplőit alakítja.

Utazás az emberi lét mélységeibe

Az Andrei Muresanu színház a Nexus című produkciója egy utazás az emberi lét mélységeibe, az emberi természet ősgyökereit kutatva. A fizikai test a burkolat, a barlang, amelyben az ösztönök és késztetések laknak. Elpusztíthatatlannak tűnő, mérgező kapcsolatok jelennek meg az előadásban, amelyek a hatalomért való küzdelem örök törvényén alapulnak.

Andreea Vălean balerina és kortárs táncművész, a Bukaresti Nemzeti Opera balettkarának és a Contemporary Creative Dreamers társulatának tagja. A Nexus című szakdolgozatával elnyerte a „Legjobb mozgásszínházi előadás” díjat a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem 2022-es Végzős Gáláján.

Színházzá alakul egy korunk történéseiről szóló szakmai konferencia

A Tamási Áron színház legfrissebb előadását az Iráni konferenciát is bemutatja a miniévad keretében. Az Ivan Viripajev 2017-ben írt Iráni konferencia című darabja egy olyan konferenciát mutat be, melyben az európai civilizáció jelenlegi állapota kerül terítékre.

Az „iráni probléma” kapcsán Dánia fővárosában egy konferencián gyűl össze számos szakember, hogy kifejtsék véleményüket az emberi jogokról, szólásszabadságról, a Közel-Keleten zajló konfliktusról. A tudományosnak induló konferencia váratlan fordulatot vesz, amikor a felszólalók eltérő világnézete és gondolkodásmódja, különböző élettapasztalata egymásnak feszül. Az előadás arra mutat rá, hogy válaszút elé érkezett európai kultúránk, még nem tudjuk melyik úton indulunk el és, hogyan tudunk megbirkózni más kultúrákkal.

A színházi miniévadra jegyek válthatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában, illetve a www.biletmaster.ro honlapon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?