Mézédes napok Csíkszeredában

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Csíkszéki Mézfesztivált, amelyet ebben az évben is összekötöttek a és Helyi és hagyományos termékek őszi kiállításával és vásárával. A kétnapos rendezvény több mint száz kézművest, méz-, zöldség- és gyümölcstermelőt szólított ki Csíkszereda főterére.

Sonka, kolbász, szalonna, sajt, méz, lekvár, szörp, friss zöldségek - hirdették a pénteki és szombati kínálatot a szervezők a XI. Csíkszéki Mézfesztivál, egyben a Helyi és hagyományos termékek őszi kiállításának és vásárának felhívásában. A két nap alatt több, mint 120  termelőnek, kézművesnek adott bemutatkozási és árusítási lehetőséget a Szabadság téren és a Promenádon berendezett vásártér.

Fotó: Hargita Megye Tanácsa

Az esemény során a Megyeháza előterében a Nektária Székelyföldi Mézverseny minden versenyeztetett mézét megismerhették az érdeklődők. A program hagyományosan a Csíkszéki Mézlovagok felvonulásával, majd megnyitóval vette kezdetét pénteken délelőtt. A látogatóknak lehetőségük volt megismerni a méhészet alapjait, valamint a méhtermékeket. Szombaton nem maradhatott el a mézszentelés a Millenium templomban, a legkisebbeket pedig, stílszerűen, mézviaszos kézműves foglalkozás várta.

A szerző felvétele

A Promenádon elsősorban kézművesek kínálták portékáikat, míg a Szabadság téren a mézen kívül beszerezhetők voltak a legfontosabb szezonzöldségek. Halmokban állt a káposzta, a hagyma, sárgarépa, de sajtkészítők is kínálták termékeiket. Aki megéhezett, választhatott a különböző kürtőskalács-sütők kínálatából.

Az eseményt a Hargita Megye Tanácsanak alárendelt intézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, Csíkszereda Városházanak közreműködésével Székely Gazdaszervezetek Egyesületével, a Csíkszéki Mézlovagrenddel közösen és a Hargita Megyei Kulturális Központ partnerségével szervezte meg.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?