Megszólalt héten a Magyar Nemzetben Borsodi Attila és beszámolt arról, hogy augusztus 19-én végre leleplezik Attila hun király öt méter magas mészkőszobrát Ópusztaszeren. Az eredetileg a Dunakanyarba tervezett, közadakozásból már évekkel ezelőtt elkészített műalkotás története nem éppen mindennapos. Egy „maradandót létrehozni kívánó” magánszemély, Ciráki F. György családorvos ötlete nyomán, társadalmi támogatást kapott a szoborállítás ügye, de mire az alkotás elkészült, a kialakult viták miatt Nagymarosnak már nem kellett a szobor. Ezt követően Ciráki doktor új helyszínt keresve, felajánlotta azt, ingyen bármely olyan magyarországi önkormányzatnak, amely méltó környezetet biztosítva hajlandó felállítani. Pozitív választ viszont két év alatt sehonnan se kapott. Próbálkozott Felvidéken és Erdélyben is házalni a szoborral, ahonnan állítólag ígéreteket is kapott a fogadókészségre, de azok utóbb komolytalannak bizonyultak.

A mentőövet az idén Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke dobta be, aki végül befogadta a helyét kereső Attila-szobrot.  A döntést követően előbb márciusban kívánták felállítani az emlékművet az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban, de objektív okok miatt a dolog csúszott egy fél évet. A szoboravatásra nemsokára, az államalapítás ünnepén kerül majd sor.

„Atilla a világtörténelem egy olyan alakja, aki mélyen, élesen belevésődött az emberiség emlékezetébe. Atilla még mindig a világ érdeklődésének homlokterében áll. Mondák és legendák szövődnek alakja köré, számos dal és eposzok egész sora szól róla. Atilla hadi tetteit hadi-tudományi akadémiákon tanítják, számos menedzseriskola tananyagát képezi Atilla szervezőkészsége, bánásmódja az emberekkel. A magyar történelemről alkotott képet csak akkor tudjuk közelíteni a valósághoz, ha múltunk nagyjaival foglalkozunk, ha csak akkor tudjuk meg, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk, ha meghallgatjuk és megértjük őseink üzeneteit.”

Hat és fél évvel ezelőtt, 2016 januárjában ezekkel a szavakkal foglalta össze egy televíziós műsorban mondavalójának lényegét Ciráki F. György Fóton élő és Újpesten praktizáló családorvos, amikor arról faggatták, miért kezdeményezte Attila hun király ötméteres mészkőszobrának állítását Nagymaroson. A doktor a tévés interjújában azt is elmondta: az ötlet „egy óriási szimbólum létrehozására” a Dunakanyar egyik reprezentatív helyszínén, annak nyomán született meg benne, miután véletlenül felfedezte, hogy egy nyírségi vállalkozó a Tokaj közeli Tarcalon egy gránitból készült, nyolc méter magas Jézus szobrot állíttatott. Ekkor villant be neki, hogy a nagy hun vezérnek még nem készítettek hozzá méltó szobrot Magyarországon. Hozzátette: eddig csupán egyetlen műalkotás őrzi az országban a hadvezér emlékezetét

Ennek a Vörös János szobrász alkotta rovásírásos felirattal ellátott Attila-szobornak amúgy a története egészen különleges. 1935-ben állították fel a soproni katonai főreáliskola sportpályája mellett, majd a Rákosi-rendszer idején ledöntötték és a föld alá temették. A rendszerváltás után aztán kiásták, és nem messze attól a helytől, ahol eredetileg állott, a soproni József Attila lakótelep betonkerítése mellett 1991-ben újraavatták.

Ciráki F. György felfedezését követően felvette a kapcsolatot a Jézus szobrot állító kőfaragó vállalkozóval, Petró Attilával, aki Gávavencsellőn kőfeldolgozó üzemet működtet. A férfi nagyon készséges volt, felajánlotta, hogy beszerzi az alkotáshoz szükséges követ és megengedte, hogy a szobrász az ő műhelyében dolgozzon. Rögtön ajánlott is egy fiatal művészt a Felvidékről elszármazott Parlag István személyében, aki vállalta, hogy félév alatt kifaragja a szobrot.

Azt már egy négy évvel későbbi, a Magyar Nemzetben megjelent cikkből tudhattam meg, hogy a szobor rég elkészült és a gávavencsellői műhelyben letakarva várja sorsa jobbra fordulását. Borsodi Attila azt is megírta, hogy „az alkotásra térítésmentesen lecsaphat bármelyik hazai önkormányzat, amely hajlandó elszállíttatni, méltó helyen és módon felállítani a ­szobrot.”

Borsodi 2020-ban megkeresve a kezdeményezőt, kiderítette a szokatlan helyzet előzményeit is. Így beszámolt arról, hiába lépett be támogatólag az ügy mellé az akkori verőcei polgármester, Bethlen Farkas és állt élére a sikeresnek bizonyuló adománygyűjtési akciónak az általa alapított Julianus Barát Alapítvány, a terv mégis elbukott. Ugyanis mire a szobor meglett, a nagymarosi önkormányzat helyszínviták miatt már nem járult hozzá a szobor felállításához. Arról már nem szólt a fáma, hogy szakmai zsűri értékelte volna valaha is az alkotást, ami azért kötelező feltétele kellene legyen minden effajta akciónak bárhol és bármikor, elkerülendő a Kárpát-medencében oly sok jó szándékú, de gyakran színvonaltalanná sikeredett köztéri „remekművek” gombamód történő szaporodását. Csupán annyi derült ki, az alkotáshoz Ciráki doktor – tehát nem a szobrász (!) – kikérte mások mellett, Pap Gábor áltudományos, ezoterikus elméleteiről elhíresült művészettörténész és Hidán Csaba történész, harcművészet-oktató véleményét is.

Innen már kaffkai fordulatot vett „a kétezer és egymillió forint között szóró adományokból” összehozott Attila-szobor históriája, aminek kapcsán érdemes hosszabban idézni Borsodi hivatkozott cikkéből:

„A szobor ötletgazdája azóta keresi az alkotás helyét, járt a Felvidéken, tárgyalt több hazai jelentkezővel is, sőt még Erdélyből is érdeklődtek a lehetőség iránt, de valami mindig útját állta a megegyezésnek. Ciráki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szobrot térítésmentesen adományozzák a befogadó településnek, de az alkotás szállításáról, felállításáról az adott önkormányzatnak kell gondoskodnia.

Emellett vállalnia kell, hogy a szoborhoz méltó környezetet alakít ki olyan helyen, amely jól látható és megközelíthető, illetve tér van körülötte – hangsúlyozza. Szavai szerint a szobor kiváló marketinglehetőség lehet egy község vagy város számára, mert ezzel egy kevésbé ismert település egyszeriben felkerülhetne Magyarország térképére. Az alkotás mellett pedig akár egy hun múzeum vagy más attrakciók is helyet kaphatnának, így a helyszín a turisták által kedvelt látogatóhely lehetne.

S az sem mellékes, hogy a magyar őstörténet is az érdeklődés középpontjába kerülhetne, mert úgy tapasztaljuk, hogy őseink, a hunok történetéről egyszerűen nem vesznek tudomást. Ez azért is megdöbbentő, mert a környező országok sokszor díszítik fel a történelmüket, mi pedig elhallgatjuk dicső múltunkat – teszi hozzá. Ciráki F. György bízik benne, hogy hamarosan megtalálja azt a települést, amely méltó helyszínt tudna biztosítani a szobornak.”

Perlag István szobrásznak élete első köztéri műalkotása, a gazdáját kereső tekintélyes méretű Attila-szobor kálváriájának végül az vetett véget, hogy Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, vállalta, hogy helyszínt biztosít neki egy kiemelten frekventált helyen, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az eredeti márciusi időpontra ugyan nem sikerült a megfelelő környezet kialakítása, de mára már elhárultak az akadályok és a közelgő nemzeti ünnep előestéjén, augusztus 19-én végre leleplezhetik az emlékpark főbejáratnál, egy mesterségesen most emelt kunhalmon helyet kapó méretes műalkotást. A kunhalmot szimbolikusnak szánták, ezért ahhoz az immár újra vármegyévé lett Csongrád-Csanád hatvan településéről hoztak hozzá földet.

Minap megjelent Borsodi Attila cikk záró passzusában Gémes László arról is beszámolt: tulajdonképpen örülni lehet annak, hogy nem a tervezett márciusi dátummal történt meg a szoborállítás. Ugyanis a kényszerű halasztás rávilágított arra: az impozáns ópusztaszeri Attila-szobor ügye közben közüggyé lett az itt élők számára:

„Először úgy volt, hogy a szobrot még tavasszal, március 30-án le is leplezik, de ekkor újabb akadályok merültek fel, így az ünnepséget el kellett halasztani.

A kivitelező csúszásának alapvetően két fő oka volt, amelyek összefüggnek. A talapzathoz építészeti terveket kellett készíttetni, és az egészet engedélyeztetni kellett. Másrészt a parkolóként használt terület gyep, legelő művelési ágban volt, ez ügyben is egyeztetni kellett a hatóságokkal, és ez a két dolog időigényes volt. Persze a koronavírus-járvány is hátráltatta a haladásunkat – emelte ki a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke. Gémes László kitért arra, hogy gondot jelentett a kivitelezői kapacitás hiánya is. Nem találtak olyan vállalkozót, aki március 30-ig úgy be tudta volna fejezni a munkát, hogy ne kapkodás legyen a vége. S ha már így alakult, végül nem is generálkivitelező végezte el a munkát, hanem sok felajánlás érkezett az egyes munkafolyamatokhoz.

Volt, aki a szobor szállításában segített, a betonkockát egy helyi kivitelező csinálta meg, az alkotás ledaruzását pedig két helyi vállalkozó végezte. A szobor felhelyezését is egy kisteleki vállalkozó vállalta a darujával. Ez az egész a közösségünket is megmozgatta – fogalmazott Gémes László. Hozzátette: a szobor augusztus 19-i ünnepélyes leleplezésére nagyon sok vendéget várnak határon innenről és túlról.”