Megjelent a júniusi Újvárad

Megjelent a nagyváradi Újvárad kulturális folyóirat júniusi száma, amelyben Tompa Andrea esszéje is olvasható.

A szerkesztőség közleménye szerint a lapszámban verssel jelentkezik Vass Tibor, Balázs Imre József, Kovács Edward, Sokacz Anita és Aufmuth Lívia, míg prózával Covaciu Norbert, Juhász Zsuzsanna és Imre Eszter. A lapszám képzőművésze a tavaly Brassóban elhunyt grafikus, Márkos András, akinek pályaképét Székedi Ferenc rajzolja meg.

Két szöveget kínál az esszé rovat, Markó Béla Irodalom a járvány idején, valamint Tompa Andrea Az elhallgattatás gyakorlata című írását. Florina Ilis A számok könyve művéből közöl részletet a magyar-román párbeszédet írók által megjelenítő Dialog rovat. A Tandemben a rovatgazda Magyari Sára szerzőtársa Pikó Stefánia újságíró, az örök téma: menni vagy maradni? Fazakas Márta interjúját olvashatják a kultúra rovatban Botos Bálint rendezővel, míg Tisza Eleonóra Márta a debreceni divatfesztiválról tudósít.

Oltásellenesség: a szellem vírusa című elemzésével jelentkezik Mayer Ágota a társadalom rovatban, ahol Varga Gábor Lombhullásban című sorozatából is újabb részleteket közöl a lap.

Postcovid Nóra címmel Hegyi Réka méltatja az új szereposztásban színpadra került kolozsvári Ibsen-előadást Botond Nagy rendezésében. Beretvás Gábor Amit az Isten egybekötött címmel méltatja Szekeres Csaba Hűség című filmjét. Molnár Judit Bővizű arcfolyamon átsejlő kettős boltív című recenziója Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine. Asszony a hátországban című kötetéről szól.

Gálfalvi György Világszélen című memoárkötetéről Kocsis Csaba ír. Folytatódik Boka László Ketten egy páston elnevezésű irodalomtörténeti rovata, Demény Péter közreműködésével Kuncz Aladár életét és életművét hozzák olvasóközelbe. Az Előhívásban Kőrössi P. József két, Eörsi Istvánhoz kapcsolódó emlékét idézi fel.

Az Újvárad kapható a jobb erdélyi, partiumi könyvesboltokban, s már elérhető az online előfizetők számára is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?