Magyarországi és erdélyi turnéra indul az Osonó Színházműhely

Fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadással indul magyarországi és erdélyi turnéra az Osonó Színházműhely. A fiatalokat érintő társadalmi-szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők és a kiszolgáltatott gyerekek helyzetét körbejáró produkciót több helyszínen is megtekinthetik az érdeklődők február folyamán.

Február 10-én Budapesten, a Katona József Színházban kezdi meg turnéját az Osonó Színházműhely: 19:15-kor az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó produkciót láthatják az érdeklődők. Ezt követően Szombathelyen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai láthatják az előadást. Budapesten a H13 Kultpont több alkalommal ad teret a már 624 alkalommal bemutatott dokumentarista produkciónak. A turnézáró előadást február 16-án Szentegyházán, a Gábor Áron Líceum tanulói tekinthetik meg. A Tiszta Formák Alapítvány által támogatott turné előadásait minden esetben egy interaktív közönségtalálkozó követi, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista előadásban felvetett témák és problémák megvitatására.

A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcaikat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 3 kontinens 24 országának 192 településén került bemutatásra.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat a közelmúltban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, előtte Regisztrált Tehetségponttá, majd Európai Tehetségponttá vált és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?