Magyar nyelvű festészet és szobrászat egyetem indul Sepsiszentgyörgyön
Hiánypótló, magyar nyelvű művészképzést és önálló szellemiségű erdélyi művészeti egyetemet hoz létre Sepsiszentgyörgyön a Sapientia EMTE és a Pécsi Tudományegyetem.
A klasszikus képzőművészeti szakokkal – festészettel és szobrászattal – indul ősszel magyar nyelvű egyetemi képzés Sepsiszentgyörgyön, jelentette be keddi, online sajtótájékoztatón Dr. Szenkovics Dezső. A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja kifejtette: „tárt karokkal” fogadták a Pécsi Tudományegyetem kezdeményezését, hogy művészeti képzéseiket kiterjesztenék Magyarország határain túlra is. Ez illeszkedik a Sapientia küldetésébe, hiszen azt vállalta, hogy olyan képzéseket indít, amelyek Romániában magyar nyelven nem elérhetőek.
A lehető legszerencsésebb pillanatban érkeztek Erdélybe, éppen akkor amikor még a tervezés fázisában volt a Sapientia EMTE által Sepsiszentgyörgyön megépítendő egyetemi kampusz, tette hozzá dr. Lengyel Péter. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja szerint a sepsiszentgyörgyi egyetem épületében a sport és agrár szakok mellett helyt kap egy olyan szárny is, amely méltó körülményeket és európai színvonalat biztosít a művészképzésre jelentkező hallgatóknak. Szenkovics Dezső szerint várhatóan két éven belül megépül a Sapientia egyetem sepsiszentgyörgyi kampusza és a 2023-as tanévet már az új épületben kezdik el a hallgatók. Addig is a sepsiszentgyörgyi önkormányzat bocsát az egyetem rendelkezésére olyan ingatlant ahol átmenetileg, megfelelő körülmények között tanulhatnak az egyetemisták.
Lengyel Péter dékán leszögezte: nem a pécsi egyetem klónját, hanem önálló szellemiségű, erdélyi művészeti egyetemet hoznak létre. Amint lezárul a kétlépcsős akkreditációs folyamat a képzést teljesen átadják a Sapientiának. Bár a pécsi egyetem oktatói is utaznak Sepsiszentgyörgyre, de több erdélyi művészt is bevontak, akiket segítenek megszerezni a doktori fokozatot az egyetemen való oktatáshoz. A sepsiszentgyörgyi művészeti egyetemen évfolyamonként 10 helyet hirdetnek a festőművészet és 6 helyet a szobrászművészet szakon. Ezek mind a magyar állam által finanszírozott képzések, és nem tandíjkötelesek, illetve a sepsiszentgyörgyi hallgatók teljes jogú polgárai lesznek a pécsi egyetemnek, mondta a dékán.
Székelyföldi művészeti iskolákban toboroznak hallgatókat
Lengyel Péter dékán elmondta: a felvételi időpontját a romániai rendszerhez igazították, így azt július 21-én szervezik. Az öt éves festészeti képzésre való iratkozáshoz itt találnak információkat, míg az ugyancsak öt éves szobrászművész képzésre való iratkozáshoz itt lehet információkat és részletes szakmai anyagot találni. A jelentkezők otthoni munkáikat kell elektronikusan feltöltsék, illetve a felvételi vizsga részeként egy 20-30 perces alkalmassági beszélgetésen kell részt vegyenek.
A dékán leszögezte: a művészeti egyetemre való jelentkezésnek nem feltétele a művészeti líceum elvégzése. Ugyanakkor népszerűsítési céllal bejárták mind a négy székelyföldi művészeti líceumot – a sepsiszentgyörgyit, marosvásárhelyit, székelyudvarhelyit és csíkszeredait. Megállapították, hogy ezek mind magas szakmai minőséget képviselnek, és a magyarországiakkal egyenrangú iskolák. Emellett nyilván várják Sepsiszentgyörgyre a szórványterületek magyar diákjait is.