A kolozsvári 8. Adventi Könyvvásáron idén sem maradtak el a kötetbemutatók: a Vallásszabadság Házában december 9-én, pénteken Huszár Sándor prózaíró, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori igazgatója és A Hét című folyóirat 1970–1983 közötti főszerkesztője naplóinak közreadásáról tartott előadást Balázs Imre József irodalomtörténész.

A Polis Könyvkiadó gondozásában megjelent vaskos kötet Huszár Sándor Magamtól féltem eleitől fogva címet viselő, 1967–1970 közötti időszakot felölelő naplójegyzeteit tartalmazza, amely kétségkívül sajátos rálátást ad a korszakról, és betekintést nyújt az 1968-at megelőző és követő kelet-európai időszakba is. „Huszár legjelentősebb írói és közéleti pályájának részét képezi ez az időszak, ezért is jelentettük meg” – fogalmazott Kozma Csaba, a Polis kiadó vezetője.

Huszár Sándor életpályájának alighanem legfontosabb mozzanatának is marad lenyomata ezekben a feljegyzésekben, hiszen 1970-ben alapító-főszerkesztője volt A Hét című országos társadalmi-politikai-művelődési hetilapnak (ahonnan 1983-ban később politikai határozattal el is távolíttatták Horváth Andor főszerkesztő-helyettessel együtt). Huszár feljegyzéseiből kiderül az is, hogy milyen előkészületek és hosszas politikai „meccsek” előzték meg hetilap megalakulását, mivel egy ilyesfajta lap megteremtése nem kevés munkába került a szocialista Romániában.

Balázs Imre József úgy fogalmazott, hogy ha ezeket a naplójegyzeteket regényként olvasnánk, egy vívódó, munkáscsaládból származó értelmiségi küzdelmei rajzolódnának ki előttünk. A kolozsvári színház éléről eltávolított, a színigazgatósághoz erősen ragaszkodó szerző az Utunk szerkesztőségében sem érezte igazán jól magát, folyamatosan úgy vélte, ellehetetleníteni és cenzúrázni akarták – s bár a legcenzúrázottabb erdélyi magyar író névre gyakorlatilag nem szolgált rá, valóban sok akadályba ütközött pályája során, mivel nagyon sokat is írt.

A könyvet Huszár más könyveivel is összevetette az irodalomtörténész: a Sorsom emlékezete (Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról) című emlékiratai 1982-ből az erdélyi értelmiség viszontagságos sorsát vizsgálja, Az író asztalánál című 1969-es interjúkötete a korszak meghatározó szerzőivel pedig sajátos dinamikát enged megmutatni az akkori közéleti diskurzusban.

Műfaja, legfontosabb témái szempontjából a kötet szerteágazó koncepciót mutat. Tartalmaz leveleket és cikkrészleteket is, de alapvetően az önéletírás kategóriájába sorolható, amelynek célja az önigazolás, de a szöveg nem titkoltan terapeutikus jellegű is. Huszár Sándor alakja a négy évet felölelő szövegkorpuszból is világosan kirajzolódik – kitárulkozó jellemként ismerhetjük meg őt soraiból, annak ellenére, hogy kevés, szorosan családi és magánéleti mozzanat jelenik meg a kötetben.

Balázs Imre József fontosnak tartotta kiemelni ezt az aspektust is, így láthatóvá vált, hogy az erdélyi magyar, egykori vezető szerepeket is betöltő értelmiség alakjai között voltak olyanok, akik nyíltan vallottak depresszióval való küzdelmükről, szorongásaikról és segítségkéréseikről. Életének ezt az aspektusát, bármennyire is nehéz, Huszár is finom humorral kezelte, viszonya idegorvosával baráti volt, mint kiderült a felolvasott szövegrészletből is.

Az emlékirathoz képest a napló abban mutat többet, hogy változatosabb – bár az emlékirat hitelességre és nagyobb ívű narratívára törekszik, a napló nem fedi el az emberek közti viszonyok váltakozását és kibontakozását, adott esetben elsekélyesedését vagy konfliktusait – mondta el Balázs Imre József.