Megnyitották vasárnap a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban a XXXIII. Incitato Művésztábor zárókiállítását, amely ezúttal is a ló jegyében született, ám az idei tematika a megszokottnál is személyesebb, mélyebb gondolatok felé vezette az alkotókat.

Az ünnepélyes megnyitón hárman szóltak a jelenlévőkhöz: Dimény Erika muzeológus köszöntötte a vendégeket, Tomos Tünde művészeti vezető kiértékelte a tábort, míg az esemény díszmeghívottja, Nagy Miklós Kund művészeti író átfogó méltatással zárta a beszédek sorát.

Különleges hagyomány folytatódik

A kiállításmegnyitó elején Dimény Erika muzeológus kiemelte: az Incitato tábor és annak zárókiállítása nemcsak három évtizede tartó művészeti hagyomány, hanem egyedülálló jelenség is az európai művésztelepek között. Ami igazán különlegessé teszi ezt az alkotótábort, az a következetesen követett tematika: minden évben a ló a központi motívum, legyen szó festészetről, szobrászatról, grafikáról vagy fotóművészetről.

A művésztelep megálmodója és elindítója, Tóth Ferenc emlékét felidézve a muzeológus hangsúlyozta, hogy az általa lefektetett szellemi alapokat ma már lányai, illetve a közösség tagjai gondozzák, viszik tovább. Az idei táborban 25 művész – 24 hazai és egy magyarországi – vett részt, akik ezúttal nem a megszokott helyszíneken, hanem Kurtapatakon, új inspirációs környezetben alkottak. A tábor művészeti vezetője ismét Tomos Tünde volt.

Lópofa mint tükör – a tematika mélységei

Tomos Tünde, aki nemcsak szervezőként, hanem alkotóként is aktív részese a tábornak, idén a „lópofa” tematika köré hívta és vezette az alkotókat. Megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a ló arca – játékos szóval „lópofa” – nem csupán egy állati vonásokat hordozó kép, hanem tükör is. Néha torz, néha őszinte, máskor groteszk vagy épp lírai – de mindig visszanéz ránk. A kiállított művekben nemcsak lovak arcai, hanem az alkotók önarcképei is tükröződnek, és e reflexió révén a látogató is saját magával találkozhat.

„Ez a tábor talán egy kicsit jobban megmutatta bennünk a kérdést: kik vagyunk, milyen arcot mutatunk másoknak – és milyent magunknak” – fogalmazott Tomos Tünde. Köszönetet mondott a házigazdáknak, akik idén is otthont adtak a közösségnek, valamint a szervezőknek, akik rengeteg háttérmunkával és odafigyeléssel biztosították, hogy az alkotók zavartalanul teremthessenek.

A ló mint archetípus – gondolati utazás a képek között

A kiállítás díszmeghívottja, Nagy Miklós Kund művészeti író, szerkesztő, publicista visszatérő vendége az Incitato tábornak – már három évtizede kapcsolatban áll a kezdeményezéssel. Mint elmondta, először 1994-ben vett részt személyesen a táborban, amikor még a fortyogófürdői helyszín adott otthont az alkotásnak, s most nosztalgiával, de friss tekintettel is szemlélhette a kiállítást és annak szellemiségét.

Beszédében hangsúlyozta, hogy kevés olyan művészeti kezdeményezés létezik, amely ilyen hosszú távon képes megőrizni tematikai egységét és közösségi erejét. A ló mint szimbólum – állította – végtelenül sokféleképpen értelmezhető: lehet totemállat, lehet mitikus alak, lehet a szabadság megtestesítője vagy épp a szolgálat jelképe. Az idei alkotások között a ló arcát, testét, mozdulatait és jelenlétét ugyanúgy megtaláljuk, mint a rá vetített emberi érzéseket: melankóliát, derűt, groteszkséget, lírát, játékosságot.

„A személyesség dominál ebben a tárlatban” – hangsúlyozta. „Minden mű mögött ott érezzük az alkotó saját történetét, saját kapcsolatát a lóval, vagy épp azt a kérdést, amit a ló képe révén tesz fel magának és nekünk is.”

Szólt arról is, hogy az idei tematika, a „lópofa”, különösen inspiráló: nemcsak a ló arckifejezéseit rögzíti, hanem tükröt tart – olykor torzítót, máskor kendőzetlenül őszintét. A ló feje – szembenézése – egyfajta morális és érzelmi önarckép is lehet. „Lehet, hogy nem mindig tetszik, amit látunk benne, de épp ettől értékes. Mert szembesít” – fogalmazott.

A művészeti író kiemelte a kiállítás technikai és tematikai sokszínűségét: a hagyományos olajfestmények és grafikák mellett digitális alkotások, szobrok és installációk is helyet kaptak. A ló megjelenik nemcsak figuratívan, hanem absztrakt, konceptuális vagy akár ironikus formában is. Megemlékezett egy különösen figyelemre méltó alkotásról is: a Védelem című, egy hét alatt készült andezit kőszoborról, amely négy lovat, négy irányba tekintő védelmi alakzatot ábrázol, s ezzel nemcsak művészi teljesítményként, hanem szimbolikusan is a közösségi és kulturális védelem erejét idézi.

„Ez a kiállítás egyszerre kapszula és tükörterem” – mondta zárásként. – „Benne van mindaz, amit a lovakról, a világról és magunkról gondolunk. Egy ilyen tábor – harminchárom év után is – képes arra, hogy új kérdéseket tegyen fel. És, ha csak egy felismeréssel, egy új nézőponttal térünk haza, már megérte. Mert a lóval való szembenézés: önmagunkkal való szembenézés is.”

A kiállítás mint tükörterem

A most megnyílt kiállítás egyébként nem csupán a tábor produktumait mutatja be, hanem egyfajta szellemi lenyomat is – egy közösség gondolati utazásáról, ahol az önismeret, a játék és az átváltozás szimbólumai a lovakon keresztül öltenek formát. A ló arcában, a „lópofában” ott van a mosoly, a kérdés, a visszanéző tekintet – és mindaz, amit az ember saját magáról, a közösségről és a művészet szerepéről gondol.

A megnyitón – amelyen közreműködött a Gáspár István, a Molnár Józsiás iskola zenetagozatos diákja is – felszólalt Tóth Ildikó, a táboralapító legnagyobb lánya is: köszönetét tolmácsolta mindazon magánszemélyek, cégek és intézmények számára, akik az elmúlt 33 évben támogatásukkal lehetővé tették ennek a különleges alkotótábornak a létrejöttét.