Kreatívírás-műhelyt hirdet a Helikon

A Helikon folyóirat kreatívírás-műhelyt hirdet 14-19 éves diákoknak. A márciustól júniusig tartó kurzusokon azt igyekeznek megfejteni, mi is az a titokzatos valami, amit irodalmi szövegnek nevezünk.

„A Helikon szerkesztői műhelygyakorlatra hívnak, ahol kideríthetjük, kik lakják a Planetárium Hotelt, milyen okból szólhatnak időnként indián hangok a rádióból, ki rejtőzhet a Bundás Rekk név mögött, vagy hogyan is megy végbe az ördög színeváltozása. Mi történik akkor, amikor a felháborodott szerző, akinek korábban elutasították a művét, behatol a szerkesztőségbe? Egyáltalán, mi az, hogy szerkesztőség, mi az, hogy Helikon, és mi az, hogy Irodalmi Szöveg? Ez utóbbit ki szentként, ki hősként tiszteli, annyit elárulunk róla, hogy a szerkesztők érte élnek és halnak” – áll a Helikon irodalmi folyóirat felhívásában.

Mint írják, a műhelygyakorlat részletekben kreatív írást tartalmaz, azaz megtörténhet, hogy a találkozások végeredménye egy irodalmi szöveg lesz. „A szöveg, akárcsak a korábban említett Bundás Rekk, titokzatos működésekre képes, így lehet belőle vers, novella, színdarab vagy filmforgatókönyv – hogy mégis melyik, az csak tőlünk függ.”

A program egyik célja, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra a fentebb említett irodalmi szöveg, illetve más trükkök segítségével olyan produkciót hozhassanak létre a résztvevők, amelyet szívesen megmutatnának az érdeklődőknek.

A részvételi szándék pár soros indoklását és az önéletrajzot (név, születési idő, iskola) a kvari.helikon@gmail.com címre várják 2024. február 25-ig. Összesen tíz szabad helyre pályázhatnak az érdeklődők. A kurzus 2024. március 1-től június 21-ig tart, heti két alkalomal, a Helikon szerkesztőségében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?