Születésnapi koncerttel és klippremierrel ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját Erdély egyik legnépszerűbb zenekara, a sepsiszentgyörgyi sZempöl Offchestra.  Az együttes mögött álló 15 év legfontosabb pillanatairól, meghatározhatatlan zenei műfajokról, színpadi performanszokról és természetesen a „bélaság” természetéről is szót ejtettünk a születésnapos zenekar két tagjával, Bocsárdi Magorral és Kónya-Ütő Bencével.

Nem mindennapi történet, hogy miként alakult meg a zenekar. Felidéznétek, hogyan állt össze a sZempöl?

Bocsárdi Magor: Ahol most pénteken játsszuk a 15 éves koncertünket, a sepsiszentgyörgyi Szimplában, ott alakultunk. Más helyszínen működött akkor még és Győző, a tulajdonos egyik nap megkérdezte tőlem, hogy van-e zenekarom. Én rávágtam, hogy persze, mire kiderült, hogy másnap este kellene zenéljünk egyet. Valójában nem volt semmiféle zenekar, hirtelen elkezdtünk telefonálgatni és összeállt egy csapat. Egész éjjel próbáltunk, mindenki bedobta, amije volt, írtunk hét számot. A koncerten ezeket a számokat lejátszottuk 25 perc alatt, utána pedig következett egy kétórás jammelés. Jól sült el, Győző pedig mondta, hogy egy hónap múlva a budapesti Szimplában kellene folytatnunk. Hívtunk még egy gitárost, egy hónapig intenzíven próbáltunk egy garázsban, és folytattuk.

Miért pont sZempöl lett a nevetek?

Kónya-Ütő Bence: A Szimplához is köze van a névválasztásnak. Egyébként futottak még nevek, mielőtt emellett döntöttünk. A modern zenekészítésben a sample angolul hangmintát jelent, ami a hip-hopban ismert fogalom. A Szimpla és a hangminta szóból jött össze a nevünk, gondoltuk, találó, ha már ilyen villanyzenét játszunk. 

A zenétekben azóta is sok az elektronika. Ha meg kellene határozni a műfajotokat, mit mondanátok, mit játszotok?

B.M. Ezt mi se nagyon tudjuk igazából. Mindig cserélgettük a műfajunk meghatározását. Kitaláltunk magunknak ilyen jól hangzó, furcsa műfajneveket. Volt a balkán-teatro-disco, ezt egy ideje balkán-teatro-triptrop-ra cseréltük. Most ez van. Jó nehéz kimondani.

A teatro bizonyra nem véletlenül van a műfaj-meghatározásban, több szálon kapcsolódtok a színházhoz, a koncertjeitek pedig valóságos kis performanszok. Hogyan alakult ki a színpadi megjelenésetek és hogyan születtek meg a rituálék, játékok, amelyek a fellépéseiteket fémjelzik?

K.B. Egyesével alakultak ki. Nem volt olyan beszélgetés, amikor eldöntöttük volna, mit csinálunk a színpadon. Sorra bekerültek különböző elemek, volt, amit viccesnek találtunk, vagy például kitaláltuk, hogy vagány lenne, ha csinálnánk egy hülye táncot. Ami performatív jelleget ad a fellépéseinknek, az az, hogy kétszer ugyanaz az energia nem születik meg.

B.M. Úgy alakultak ki ezek az elemek, hogy a fellépéseken random módon történt valami, és megbeszéltük, hogy ezt vagy azt tartsuk meg. Így jött be a pálinkakóstoltatás is, ami egy németországi koncertünkön bontakozott ki először. Volt nálunk pálinka, és gondoltuk, beadjuk a közönségnek.

A dalaitok nem követnek sémákat. Mondókákat, gyerekdalokat dolgoztok fel, angol nyelvű és halandzsa szövegeket is énekeltek, mondtok. Hogyan születnek meg ezek a számok?

K.B. Emlékszem a legelsőre, bár pontosan nem tudom, miért lett belőle éppen mondóka. Először Magyarországon hallottam, hogy egy dorombos fiú úgy dorombozott, hogy közben mondta az Ecc-pecc-kimehecc mondókát. Igazából elloptuk ezt az ötletet és kipróbáltuk B. Szabó Zsolttal. Nehéz érvényesen énekelni a szerelemről és az élet nehézkes és könnyedebb dolgairól. Nem hiszem, hogy valaha profilunk lehetne, hogy egy állásfoglalós, klasszik-pop történetet előadjunk. A mondókák remek dolgok például a rituális jellegük miatt is, van egyfajta mantra dolog bennük, ami illik ehhez az elektro-akusztikus zenei világhoz, amit csinálunk. A halandzsa ugyanezt képviseli. Magor azért csinálja nagyon profin, mert bár össze-vissza hablatyol, mindig nagyon tiszta, hogy mit mond.

B.M. A dalunknak, amihez most készül a videoklip, magyar szövege van, ami nálunk érdekes. Konkrét szövege van, ami két szóból áll: igen és nem.

Ha már ez a dal szóba került, koncerteken néha többször is eljátsszátok. Mennyire tudatos, hogy akár kétszer-háromszor is bedobjátok?

K.B. Ez egyfajta dramaturgiai cselünk. Régebben is csináltunk olyat, hogy volt egy „sétatémánk”, és egy számot többször eljátszottunk. Ez a dal például valahol életigenlő dolog és a magyar hip-hop bagatelizálása. Azért nem mondok paródiát, mert nem vagyunk paródiazenekar. Van az a népzenész vicc, amikor az egyik muzsikus húzza a trillákat, erre valaki meghúzza a lá-hangot és megkérdezi, hogy ezt kerested? Talán ennek az analógiája lehet, hogy igen-igen.

B.M. Amiatt is lehet ez, hogy szeretünk formát bontani, nem szokványos dolgokat csinálni. Ez is olyan elem volt, hogy milyen érdekes, mennyire más az, hogy egy viszonylag rövid számot egy koncerten többször eljátsszunk. 

Említettétek, hogy nem vagytok paródiazenekar, ám mégis könnyedén csináljátok a súlyosabb elemeket is tartalmazó zenéteket. Hogy jön össze a humor az elektronikával, a hangerővel, a pörgéssel?

B.M. Mindig volt bennünk ironikus, szarkasztikus hangulat, ami persze játékossággal is társul. A fehér ingek is ilyenek a színpadon, próbálunk komolyan hülyéskedni.

K.B. Mielőtt a mémkultúra megérkezett, a 2000-es évek közepe táján újfajta, nagyon önreflexív humor indult el. A koncertekről próbáltuk leleplezni, hogy ott nem valamiféle varázslat történik, csak éppen most mi azok vagyunk, akik hangokat pengetünk és erre bármikor szabad reflektálni. Azt gondolom, hogy trendteremtő zenekar is vagyunk. Én már voltam olyan koncerten, ahol kiabálták, hogy „akartok egy kis pálinkát?” és osztották, pont úgy, mint mi. Ez jó, mert arra kényszerít, hogy bizonyos dolgok lejárnak és újabbakat kell kitalálni.

Eljutottatok az erdélyi közönségen kívül román és magyarországi színpadokra, fesztiválokra is. Hogyan fogad benneteket a román nyelvű közönség, vagy akár a magyarországi, akik egészen más környezetben élnek?

B.M. Sajnos az utóbbi időben a román vonalon alábbhagyott a lendületünk. Egy időben nagyon figyeltünk arra, hogy mindent három nyelven osszunk meg magunkról, ezt most kicsit talán elhanyagoltuk. Ettől függetlenül a román közönség is veszi a lapot, pont azért mert a szövegeink inkább ritmikai elemként működnek, nem annyira a tartalom a fontos.

K.B. Más szempontból is érdekes ez a kérdés, hogy hogyan bulizik a román vagy a magyar közönség. A románok sokkal inkább a színpadon történő aktust érzékelik, a zeneiség esetükben jobban élhet. A román közönség inkább transzba esve táncol, a magyar közönségre is igaz ez, csak másképp, olyan magyarosan. Van ilyen különbég, és ez benne a szép.

Térjünk át a jelenbe. Készültök a jubileumi koncertre. Mivel szeretnétek meglepni a közönséget?

B.M. Nagyrészt titok, készülünk egy meglepetéssel és olyan számokat is elő fogunk venni, amiket még nem vagy nagyon rég játszottunk.

Mit terveztek a következő időszakban a zenekarral?

B.M. Mindig mondunk jól hangzó terveket és aztán sohasem tartjuk be. Én azt mondanám, hogy bízunk abban, hogy kevésbé leszünk lusták, mint eddig. Az biztos, hogy nem fogjuk abbahagyni egy darabig, szeretjük csinálni. Sajnos egy kicsit hobbizenekar a sZempöl, csomó tag csomó mindent csinál, nem az van, hogy teljes állásban az energiánk nagy részét erre tudjuk fordítani, ritkán tudunk összeülni. Emiatt nem gyártunk annyi új dolgot, amennyit kéne és nem foglalkozunk annyit a menedzsment részével, hogy koncertjeink legyenek.

K.B. Magor szereti egy kicsit lefelé görbíteni a dolgokat, de sajnos igaza van (nevetnek…).

Nem hagyhatjuk szó nélkül az egyik legnagyobb slágereteket. A Béla vagyok egyfajta embertípusról szól. Magukra ismernek a „Bélák”?

K.B. A kulcsmondat talán az, hogy mindannyian Bélák vagyunk. Szerintem sokan magunkra ismerünk.

B.M. Egy kicsi Bélaság van mindenkiben. Nem egy az egyben, de ez a gombnyomkodó alak ott van mindenkiben, aki a rendszerbe beállt katona.

sZempöl szülinapi mulatság - Sepsiszentgyörgy Szimpla
2022. július 8. péntek
18:30 - kapunyitás
19:00 - Álljunk Meg
20:00 - Raklap
21:00 - sZempöl