A tíz éves sZempölről beszélgettünk Bocsárdi Magorral, Béla is szóba került

Születésnapját ünnepelte nemrég a sZempöl Offchestra Sepsiszentgyörgyön, a Szimplában, azon a helyen, ahol tíz évvel ezelőtt spontán módon összeálltak a nyitókoncertre. Azóta tagok cserélődtek, a játékosság megmaradt, legutóbb például nem csak himnuszt, hanem saját táncot is kitaláltak a marosvásárhelyi VIBE Fesztiválnak. A zenekar énekesével, hegedűsével, trombitásával, Bocsárdi Magorral beszélgettünk, többek között arról, hogy ki is az a Béla.

A sZempöl már minden fontosabb erdélyi fesztiválon zenélt. Ez tudatos építkezés eredménye?

Nem nevezném föltétlen tudatosnak, de természetesen célunk minél több fesztiválon ott lenni és minél több koncertet adni. Azt kell tudni rólunk, hogy eléggé ad hoc szerveződik a banda, mikor van időnk, akkor koncertezünk, mikor nincs akkor meg nem. Mivel sokfelé ténykednek a tagok – van, aki színész, van, aki zenéket ír, van bábszínész és van, aki sok együttesben zenél még –, hézagosabb az aktivitásunk, de ha az időnk engedi, akkor maximális energiával zenélünk.Az évek során mennyire lett fontos a tagok számára a sZempöl a többi aktivitás mellett?

Úgy érzem az elmúlt pár évben volt egy kis változás, úgy az együttes felállásában, mint a zenekarhoz való hozzáállásunkban. Megéreztük a lehetőséget, hogy milyen potenciál lehetne a zenekarban, ha energiát fektetünk bele. Kezdett mindegyikünknek a szíve ügyévé válni a sZempöl és remélem, hogy az elkövetkezőkben sikerül még több időt szánni rá.

Mi az Offchestra név története?

Ezt két-három éve raktuk a sZempöl mellé. Azért, mert sokan, például egy román fesztiválon, nem tudják, hogy kik vagyunk, hogy ez a név mit jelöl, egy DJ-t vagy zenekart. Az offchestra kissé irányadó: az orchestrát jelöli, csak gondoltuk, hogy legyen benne egy csel. Ez most megint kezd lekopni, sok helyen csak a sZempöl-t használják.

Mennyire számít, hogy mikor, hol léptek fel? A VIBE Fesztiválon például az Anna and the Barbies előzenekaraként adtatok koncertet. Nemzetközi turnén pedig nem értik a szöveget – ez mennyire fontos?

Mindegyik koncert más. Sokat számít a közönséggel megélt energia, ami elég erősen befolyásolja, hogy hogyan alakul egy sZempöl koncert. Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy a sZempöl jobban működik fő fellépőként teljes műsoridővel, mint előzenekarként, de volt már rá példa, hogy délután hattól játszottunk, és igazából mi azt is nagyon szerettük. A repertoáron nem változtatunk különösebben attól függően, hogy ki előtt vagy után játszunk, bár vannak helyzetek mikor azért idomulunk kicsit a fesztiválhoz, például két héttel ezelőtt Bukarestben kihagytuk a Bélavagyok-ot.Mivel eléggé instrumentális zenét játszunk, soha nem jelentett problémát a külföldi koncertjeinken a szöveg nem értése. Ha van is szöveg, általában mondókák vagy halandszák vannak, pont azért mert nem akartunk különösebb jelentést adni nekik, és nagy dolgokról énekelni, hanem inkább, mint hangzás, ritmikai elem van jelen. Ezért is volt az a tapasztalatunk külföldön, hogy sohasem jelentett akadályt az, ha a közönség nem érti föltétlen az adott mondóka jelentését.

Miért éppen Béla?

Tudni kell, hogy ez a szöveg egy létező mondóka. Úgy találtunk rá, hogy decemberben az egyik barátunk elmesélte, hogy a lányai a Waldorf-óvodában ezt a mondókát tanulják. Ő mondta, hogy annyira blőd hat évesektől hallani, hogy béláznak és gombgyárban dolgoznak, ezért kezdeni akartunk valamit vele. A VIBE felhívására aztán a „bélizmus” mellett döntöttünk. Mivel az egyik célja az volt a számnak, hogy fesztiváldalként is funkcionáljon, igyekeztünk minél könnyebben fogyasztható, fülbemászó dalt csinálni belőle, ami úgy érzem sikerült.

Már a második klipeteket készítitek Bán Jocóval. Mennyire fontos ma, hogy vizuális anyag is szülessen a számok mellé?

Jó pár évig nem volt kézzelfogható anyagunk a koncertfelvételeken kívül. Azt vallottuk, hogy a mi zenénk élőben működik igazán és hogy nem akarjuk konzerválni. De persze rájöttünk, hogy ez manapság elengedhetetlen egy zenekarnak, hogy hallgatható és elérhető legyen online. Úgyhogy lassan kezdjük pótolgatni ezt a lemaradást. A klip egy jó eszköz arra, hogy kitágítsa a zene jelentésének határait és a vizualitással egy többletjelentést kapjon az adott szám. És mivel részben én is filmkészítéssel is foglalkozom, eléggé kézenfekvő volt, hogy Bán Jocóval karöltve csináljuk meg a két klipet.

Tíz év után ismét játszhattatok a Szimplában, amelyik évekkel ezelőtt zárt be, és nemrég újra nyitott. Milyen érzés volt?

Nagyon szép élmény volt mindannyiunknak. Rengetegen összegyűltünk, ennyi emberre nem számítottunk – körülbelül öt-hatszáz emberről beszélnek, ami azért elég soknak számít Szentgyörgyön. Kicsit féltünk is a koncerttől, itthon bizonyítani mindig nehezebb egy kicsit, és szerettük volna nagyon, hogy jól süljön el az egész. De hál’ istennek így is történt és nagyon jó hangulat kerekedett, még az eső ellenére is. Fogyott is rendesen a pálinka. Köszönjük mindenkinek, aki ott volt és velünk ünnepelt.Mire számíthatunk a jövőben a sZempöltől?

Tervben van minél több számot felvenni és közzétenni. A régieket is szeretnénk, hogy elérhetők legyenek, és van pár új, ami készülőben van. Anyag annyi van, hogy két albumot is kiadhatnánk, ezeket pedig szeretnénk a közeljövőben szotyogtatni online.

Van egyébként értelme egy album kiadásának?

Az, hogy kézzelfogható dolog megjelenik a zenekartól, hasznos. Nem is konkrét kiadványra gondolok, hanem akár egy internetesre csak, mert jól összefoglalja a zenekar egy periódusát. Nekünk is tervben van, csak ez kicsit több időt igényel részünkről így egyelőre csak külön számokat teszünk fel, amik majd egyszer reméljük összeállnak egy albummá.

Kapcsolódók

Kimaradt?