banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„Határsértésekről” szól a Tamási Áron Színház és a sZempöl koprodukciója

Az eredetileg tervezett időpont helyett objektív okok miatt október 10-én este hét órakor mutatják be a Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös előadását, az Alice-t.

A színház közleménye szerint a produkció olyan színházi vízió megteremtésére törekszik, amely a Lewis Carroll megálmodta, és az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című fantasztikus kisregényeiben megragadott univerzumban játszódik. Mégis egy új, a mai kor összefüggéseit felvállaló, lazán összeszőtt Alice-történet ez, melynek műfaja ugyancsak határterület: színházi koncert vagy koncertszerű színház.Alice meséi a határsértések (vagy átlépések) ikonikus történetei. Kezeljük akár a tinédzser korban járó ember újszerű, traumatikus testtapasztalásának történeteként, akár az ember első pszichedelikus kalandjának leírásaként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő ember pánikszerű öneszméléseként, mindenképp olyan történettel van dolgunk, amelyben valaki beavatódik egy számára ismeretlen világba. A mese szereplői Alice-t olyan kihívások elé állítják, olyan rejtvények megoldására kényszerítik, amelyekre talán nincs is jó megfejtés, mert a feltett kérdések már önmagukban is értelmetlenek.

Ez a világ gyakorta tűnik furcsának, nyomasztónak, elviselhetetlennek, emészthetetlennek, vagyis éppen olyan módon idegennek, ahogyan a hétköznapi valóság is annak látszódhat egy újszülött vagy egy kamasz számára. Ki vagyok én? Mi lett és mi lesz belőlem? Hogyan tudok találkozni a világgal? Hogyan tudok a saját történetem főszereplőjévé válni? Én játszom a képzelettel, vagy a képzeletem játszik velem? Mit jelent vágyakozni? És mi történik a vágy beteljesülése után?

Az Alice című produkcióra hétfőtől lehet jegyeket váltani a Városi Szervezőirodában vagy online. Az előadásra érvényesek a bérletek is 10 lejes felár kifizetésével.  

Kapcsolódók

Kimaradt?