Bocsárdi–sZempöl koprodukcióval nyitja meg évadát a Tamási Áron Színház

A sepsiszentgyörgyi társulat elsősorban Tamási Áron 120. születésnapjának a megünneplésére, és első bemutatójára, az Alice című előadás előkészületeire fókuszál Bocsárdi László irányításával a sZempöl együttessel közösen.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az idei évadtervet is úgy alakították, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen, új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek.

Sardar Tagirovskytól Radu Afrimig

A Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján létrejövő Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, az Escorial követi. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga úvjvidéki rendező Anna legendáját láthatjuk, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.Fotó: Barabás ZsoltAz öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Évforduló Alexandru Dabija, a norway.today Kövesdy István, a Pénz az égből és Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn. Porogi Dorka rendezésében. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet az idei évadban is játszani fogják.

Az új évad produkcióira szeptember 11-től, hétfőtől lehet bérleteket váltani a Városi Szervezőirodában vagy online a biletmasteren. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás bérlet kivételével – az idei évadban is érvényesek. A bérletek és jegyek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amely idén 10 lejbe kerül. Az Alice című produkció bérlettel és szabadjeggyel is megtekinthető 10 lejes felár kifizetésével. 

Fesztiválszereplések

A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás előadóesttel szeptemberben az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett dráMa kortárs színházi találkozón lépnek fel, novemberben pedig Tiszaújvárosban a Színház Határok Nélkül nevű rendezvénysorozat keretében.Évforduló | Fotó: a színház Facebook-oldalaA Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja által többszörösen díjazott, a Színházi Kritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyói Kollokviumra viszik. Az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló meghívást kapott az UNITER által szervezett bukaresti Országos Színházi Fesztiválra (FNT).

Bérletcserét terveznek a Szatmárnémeti Harag György Társulattal, amelynek keretében a szatmárnémeti közönség a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadással, míg a sepsiszentgyörgyi közönség a Tévedések vígjátékával találkozhat.

Az évad végén idén is megszervezik Sepsiszentgyörgyön a REFLEX4  Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelynek programját a későbbiekben teszik közzé.

További információkért látogassanak el a Városi Szervezőirodába, a színház honlapjára vagy Facebook-oldalára, vagy hívják a 0267-312-104-es és a 0728-083-336-os telefonszámokat

Kapcsolódók

Kimaradt?