Szerdán a kolozsvári Victoria moziban került sor Lakatos Róbert legújabb filmjének, a Ki kutyája vagyok én? című szatirikus dokumentumfilmnek kolozsvári ősbemutatójára. A rendező elmondása alapján „egész életében ezen a filmen dolgozott”, és bár a forgatás időtartama öt évet ölel fel, a történelmi–politikai–ideológiai vonatkozások több száz év magvas erdélyi kérdéseit tűzi ki célpontjául.

Kicsit bátortalanul, de kíváncsian követte a kolozsvári születésű, több magyar és nemzetközi díjjal kitüntetett rendező, Lakatos Róbert legújabb filmjét szülővárosának közönsége – nem csoda, hisz a vicces, kutyákat beszéltető jeleneteken és a szatirikus, fekete humort sem mellőző helyzeteken túl elgondolkodtató alkotás.

„Szerettem volna elmondani a véleményem olyan társadalmi és politikai problémákról, amelyek befolyásolják az életemet, de amelyek kapcsán már szinte senki sem hallgat meg senkit, csak tolja mindenki a magáét. Ezért inkább az alteregóm, Talpas kutya és az ő kutyavilágának problémáiról készítettem filmet, hátha az ő és sorstársai ugatása nagyobb empátiát és figyelmet képes ébreszteni, mint az enyém” – mondta el korábban a rendező a film kapcsán, melyet elsőként a Varsói Filmfesztivál Szabad Szellem kategóriájában mutattak be, ezt követően pedig a nagyszebeni közönség is láthatta nemrégiben az ASTRA Filmfesztivál mozivásznán.

A kutya mint nemzetiségi kérdés

A film leírásában ezt olvashatjuk: „A film rendezője, aki kisebbségi magyarként él Erdélyben, fajtatiszta magyar kuvasz kutyája számára szeretne tökéletes menyasszonyt találni. A keresés közben számtalan tenyésztéspolitikai bonyodalomba keveredik, és különböző ideológiák hatása alá kerül. Belekóstol a nacionalizmus eszméibe (miután szembesül vele, hogy a magyar fajták degeneráltak, megpróbálkozik a faj megmentésével); a regionalizmusba (amikor megpróbálkozik egy új, erdélyi fajta kitenyésztésével, amellyel saját kulturális identitását tudná azonosítani), és a liberális ideológiába (amikor genetikai tesztjéből megtudja, hogy ő maga is „kevert fajú” egyed). De szociális érzékenységének hála mindegyikben csalódik, így végül bele kell törődnie: mint kutyapolitikus, elbukott. De a remény hal meg utoljára, és szerencsére mindig érkezik új sugallat…”

A film maga a forgatásról és a további készülődésekről, illetve váratlan dramaturgiai fordulatokról is szól kicsit, mindemellett animációs elemeket is felhasznál – a kutyák szövegbuborékok által szólalnak meg –, valamint a nemzeti-kulturális identitás elemeként szatirikusan beemeli a magyar népmesék hangzási és képi világát. Elnagyolt térképek, furulyaszó, vándorlás és keresés: olyan toposzok, amelyek mindenki számára ismerősek. Lakatos elmondta, a filmben fölbukkanó szatirikus erdélyi magyar, magyarországi magyar, erdélyi román és Kárpátokon túli román odamondogatások és perpatvarok „manipulációs szándékkal” vannak jelen – természetesen szintén szatirikusan. Mivel azonban minden szatíra alapjául szolgál valami igazság, az alkotás többféle értelmezési kulcsot is ad a néző kezébe. A közönség soraiból feltett kérdésre a rendező azt válaszolta, valójában ő kiemelten egyik üzenetét sem szeretné kihangsúlyozni, hanem mindeniket párhuzamosan érvényesnek tartja.

Meg kell-e menteni bizonyos kutyafajtákat?

Az is kiderül Lakatos Róbert filmjéből – állatorvosok, küllembírók és kutyatartási szakemberek révén –, hogy a reflektorfénybe helyezett kuvasz fajta már nem olyan, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Jellemében, viselkedésében és genetikai állományában is romlott, főként a sorozatos beltenyészet következtében. Lakatos hozzátette, hogy a fajtiszta kutyák esetében a mért homozigótaszám igen magas, ami nem egészséges esetükben – ezt saját kutyájánál is és a filmben szereplő ismerősének komondorjánál is tapasztalták. Talpas „menyasszonyától”, Pufitól született kölykök esetében ez nem állt fenn, mivel kiderült, hogy a kölykök apja sajnos nem Talpas volt (spoiler). Alapvető kérdéssé válik egy 2013-as romániai törvény értelmében a nem törzskönyvezett kutyák kötelező sterilizálása (beleértve a menhelyen élőket is), hiszen a betegségekkel szemben ellenálló, ügyes, jó természetű kutyafajtákat is valamikor a közönséges fajtanélküli házikutyák segítségével tenyésztették ki – mi lesz abban az esetben, ha valaki új fajt szeretne kitenyészteni velük? Észrevétlenül is becsúszik tehát a narratívába az ember és állat viszonya a jogok és törvények hálójában: hagyjuk-e őket túlszaporodni és szenvedni, vagy segítjük őket minél diverzebb állományt kialakítani, és a nem-antropocentrikus nézőpontról még csak nem is beszéltünk.

Gabi Bănescu arról kérdezte a rendezőt, van-e valamilyen jelentősége annak, hogy itt őrző-védő pásztorkutyák tenyésztéséről van szó – mintha az etnikai konfliktusokat szatirikusan láttató képkockákon túlmenően ez is, mint Erdély védelme, valamiféle magyar sajátosság volna. Lakatos elmondta, hogy bár a tizenhárom évet megélt Talpas kutyája már egy és fél éve az örök vadászmezőkre költözött, valójában Talpas jelenlétéhez nem fűzhető semmilyen konkrét ideológia, bármennyire is ideológiák sokasága bukkan fel a filmben. Nem gondolja azt, hogy bárkinek bármilyen oka lenne arra, hogy idős szüleinek az udvarára betörjön vagy kirabolja őket, a házőrző kutya tartása szerinte inkább egy kedves megszokás részéről.

A Ki kutyája vagyok én? november 4-étől kerül a mozikba, magyarországi premierjére pedig november 5-én kerül sor a budapesti Toldi moziban.