Kezdődik a színházi vándorélet Sepsiszentgyörgyön – Felújítás miatt rendhagyó évadra készülnek

Alaposan felforgatja a sepsiszentgyörgyi színházi életet a Tamási Áron Színház épületegyüttesének felújítása. Miközben egy 21 millió eurós korszerűsítési munkálat zajlik, a társulatok ideiglenes helyszínekre költöznek: a nagyszínpadi produkciókat a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, a bábelőadásokat a Váradi József Általános Iskolában tartják, a volt Cigarettagyárban pedig multifunkcionális kulturális teret alakítanak ki.

Mintegy 21 millió euróból újulhat meg az épületegyüttes

Nagy változások következnek a Tamási Áron Színház életében – jelentette be Albu István igazgató a keddi évadnyitó sajtótájékoztatón. A színház épületegyüttese négy részből áll: a főépületből, a bábszínházból, az irodai szárnyból, valamint a műhelyeknek, raktáraknak és korábban színészlakásoknak is helyet adó hátsó épületből.

Egy ideig nem lesz látogatható a főépület | Fotó: Kovács Zsolt

Az önkormányzat és a színház egy uniós kulturális fejlesztési program keretében nyújtott be pályázatot a színház- és a bábszínházépület korszerűsítésére. A pályázat értéke 7,5 millió euró, miközben a teljes beruházás becsült költsége – az építkezéssel és a színház technikai felszereléssel együtt – eléri a 21 millió eurót, vagyis hozzávetőleg 109 millió lejt.

A tervek szerint a nagyterem mintegy 250 férőhelyes lesz, mobil nézőteret kap, amely szükség esetén játéktérré is átalakítható. Változtathatóvá teszik a színpadnyílást, és korszerű színpadtechnikával szerelik fel az épületet. A bábszínház terme ugyancsak új technikai felszerelést kap, bejáratát pedig a főtér felől alakítják ki, a jelenlegi jegyiroda helyén.

Iskolák fogadják be a társulatokat

A felújítás idejére több helyszín között oszlik meg a sepsiszentgyörgyi színházi élet. A Cimborák Bábszínház a Váradi József Általános Iskola felújított dísztermébe költözik, míg a Tamási Áron Színház nagyszínpadi előadásait a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében mutatják be, de játszanak továbbra is a kamarateremben. Az M Studio mozgásszínház működését csak kisebb mértékben érintik a munkálatok.

Albu István szerint a Székely Mikó Kollégium konferenciatermét black box jellegű színházi térré alakítják, ahol a társulat a már műsoron lévő produkcióit is játszhatja. Az új helyszín azonban jelentős alkalmazkodást igényel: kisebb a belmagasság, mások a technikai adottságok, ezért az előadásokat át kell alakítani.

A sepsiszentgyörgyi magyar társulat már elkezdte a próbákat, az első előadásokat várhatóan szeptember 20-a körül tarthatják meg és elsőként A vihart újítják fel, de az új körülményekhez igazítják többek között az Übü király és az Oxigén című produkciót is.

Színházi tér lesz a volt Cigarettagyárban

A város önkormányzata a Tamási Áron Színház kezelésébe adta a volt Cigarettagyár második emeletét, ahol multifunkcionális kulturális teret alakítanak ki. Az elképzelések szerint nemcsak előadásokat tartanak majd ott, hanem közönségtalálkozókat, diákfoglalkozásokat és más kísérőprogramokat is.

Az épületrész jelenleg még nem alkalmas rendezvények megtartására: több évtized alatt felgyűlt portól és szeméttől kell megtisztítani, nincs fűtése, és hiányoznak a szükséges kiszolgálóhelyiségek. Az átalakítás során öltözőket, valamint a színészek és a közönség számára mosdókat kell kialakítaniuk. A munkát a fűtési rendszer kiépítésével kezdték el, magyarázta az igazgató, aki a Maszol érdeklődésére elmondta: ezt a munkálatot a saját költségvetésükből fedezik.

Márton Imola, az M Studio társulatvezetője, Albu István színházigazgató, Pál-Ferenczi Gyöngyi művészeti igazgató és Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház igazgatója | Fotó: Kovács Zsolt

A Tamási Áron színház az idei évad első új előadásaként a Menedék című darabot mutatja be. A próbafolyamat már elkezdődött, a produkciót Albu István rendezi, premierjét pedig október végére tervezik.

Novembertől a világhírű rendező, Tony Janežič dolgozik a társulattal. Az előadás előkészítése már az előző évad végén elkezdődött, a rendező pedig az ott szerzett tapasztalatok alapján írja meg a produkció szövegét. Bocsárdi László egy kortárs portugál drámát, a Catarinát állítja színpadra, a bemutatót március elejére tervezik.

Nem először marad saját terem nélkül a Cimborák Bábszínház

Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház igazgatója felidézte: az intézmény életében nem ismeretlen a „hontalanság”. Stúdiótermüket 2015-ben már egyszer másfél évre bezárták. A mostani helyzet annyiban könnyebb, hogy ezúttal kaptak átmeneti játszóhelyet a Váradi József iskolában. A felújított dísztermet megosztva használják, hiszen az iskola is szervez ott saját programokat.

A Cimborák négy bemutatóval készül az évadra, köztük Nagy Kopeczky Kristóf első, a társulatnál készülő rendezésével. Elsősorban olyan előadásokat terveznek, amelyek könnyen utaztathatók, és más helyszíneken is bemutathatók. Hat repertoáron lévő produkciójukat továbbra is műsoron tartják. Programokat szerveznek a magyar népmese napján és a Nagy Kopeczky Kálmán-emléknapon, adventkor pedig templomokban mutatják be betlehemes előadásaikat.

Három bemutatóval és nagyszabású LED-show-val készül az M Studio

Az M Studio mozgásszínház három bemutatót tervez az új évadban. Márton Imola társulatvezető szerint az egyetlen hazai magyar mozgásszínházi társulatként fontos összekötő szerepet töltenek be a kortárs táncéletben, különböző alkotókat és szakmai műhelyeket kapcsolva össze.

Új produkcióik között egy LED-zsonglőrelőadás is szerepel. A korábbi Fire Flow tűzzsonglőr-produkcióhoz hasonló előadás beltérben is játszható változatát kilenc-tíz előadó közreműködésével tervezik. Márton Imola szerint ilyen méretű LED-show jelenleg nincs az országban.

A társulat azért is fordul a látványos zsonglőrprodukciók felé, mert tapasztalataik szerint ezekkel könnyebben megszólíthatják a mozgásszínháztól idegenkedő közönséget. Ezek az előadások a közösségépítés szempontjából is fontosak.

Új online jegyrendszerrel indul az évad

A költözés mellett a jegyértékesítés is megváltozik. A Tamási Áron Színház és a Cimborák Bábszínház közös online jegyeladási felületet vezet be. Az új rendszer a színház tájékoztatása szerint a tasz.ro oldalról elérhető és a közönség számára könnyebben használható, és az intézmények munkáját is megkönnyíti.

A jegyiroda ugyancsak elköltözik jelenlegi helyéről, de továbbra is Sepsiszentgyörgy főtéren működik majd. Az előadások előtt a helyszíneken is lehet jegyet vásárolni, sorolta Albu István, aki arra biztatta a nézőket, hogy lehetőség szerint válasszák az online jegyvásárlást, és folyamatosan kövessék a színház tájékoztatását. Az új helyszíneket ugyanis nemcsak a társulatoknak, hanem a közönségnek is meg kell szoknia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?