Kétszáz év telt el Kölcsey Ferenc Himnuszának megírása óta. Hosszú idő, hét nemzedéknyi távolság. A vers születésétől aztán ismét eltelt több mint száz év, amikor a nemzet himnusza lett, és aztán ismét hosszú évtizedek múltak, amíg ezt a tényt Magyarország Alaptörvénye alkotmányos szintre emelte, emlékeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ Marosvásárhelyen a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen elhangzott beszédében.

Az RMDSZ elnöke felelevenítette az is, amikor az egykori kommunista vezetés eldöntötte, hogy lecseréli Kölcsey himnuszát valami másra, „ami számukra könnyebben emészthető”. Azt akarták, hogy „ne legyen benne Isten, meg áldás, s ha lehet, nemzet se”. Mert bármennyire furcsának is tűnik, mondta Kelemen Hunor, a woke ideológia előtt is volt próbálkozás arra, hogy „mindent, ami nemzeti, azt eltöröljék”. Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát kérték fel erre a feladatra, ám ők nem dőltek be a csábító ajánlatnak, hanem minden tekintélyüket bevetve arról győzték meg a kor hatalmasait, hogy miért jó a Himnusz, és miért nem szabad lecserélni azt. A himnusz közben élte a maga csodálatos életét és beépült a magyar nemzet identitásába, világított rá Marosvásárhelyen az RMDSZ elnöke.

„Az alkotó, a teremtő ember ünnepe is ez a mai, hisz minden kulturális érték mindenekelőtt és első sorban az azt létrehozó alkotóhoz kötött. Alkotó nélkül tehát nincs mű, kultúra nélkül nincs igazi emberi lét, mert ugyan a fiziológia törvényei a vers, a regény, a novella, a színházi előadás, a zene, vizuális alkotások nélkül is viszik előre az életfunkciókat, ám ez csak lecsupaszított, a transzcendenciát, tehát az ember lényegét nélkülöző lét lenne” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Születésünktől fogva „egy kulturális kontextusnak, egy hihetetlenül komplex jelrendszernek a részeként élünk”, ez formál bennünket és mi magunk is alakítjuk ezt. Hozzátette: „a világban eligazodni is csak akkor és olyan mértékben tudunk, amikor és amilyen mértékben készen áll az a kulturális fegyverzetünk, páncélunk, amely biztonságot nyújt, világítótorony és útjelző cölöp egyszerre. Ennek az alapja a magyar kultúra!”

Kelemen Hunor kijelentette: hozunk valamit magunkkal, „a kulturális örökségünk letűnt korok hagymahéjszerű rétegződéseit, amely burok és rejtett tudás egyidőben.” Hozzátette, „jelenvaló, benne élünk, vele élünk, belőle és általa vagyunk azok, akik, anélkül, hogy minden áldott percben erre reflektálnánk, mint ahogy a légzéssel sem bíbelődünk sokat. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, amikor baj van.”

Az RMDSZ elnöke szerint nem elég megőrizni, nem elég élni benne és érteni. „Mert jövőnek is kell lennie, teremtésre váró holnap, alkotás, ház, kultúra, amely sosem készül el, és amelyet folyamatosan építünk. És ahhoz, hogy az épület jó legyen, időtálló és biztonságot nyújtó, mindannak, amiből építjük, jó minőségűnek kell lennie”, fogalmazott.

Kulturális megközelítésből 2022 vegyes esztendő volt. „Tudnék én is hosszasan érvelni amellett, hogy igen, jobbá, megértőbbé, emberségesebbé teszi, előrébb viszi a világot, de aztán elbizonytalanodom. Szétnézek a világban és elszörnyedve, kétségbeesve kérdem: az a sok remekmű, ami csak az elmúlt évben vagy években született, miért nem képes békét, megértést, elfogadást hozni, és miért van az, hogy az ember alapvető természete szinte érintetlen maradt az elmúlt évszázadokban?” – tette fel a kérdéseket az MRDSZ elnöke.

Kelemen Hunor ugyanakkor biztos abban, hogy a kulturális alkotások által jobban megismerhetjük magunkat és a világunkat. „És mintha mégsem lennénk képesek a jó felismerésére és a jó választására” – summázta.

Beszéde végén az politikus kiemelte, bár a magyar kultúrát ünnepeljük, „a kultúra nem lehet csupán ünnepi, hisz annak mindennapivá, a hétköznapok részévé kell válnia. Élővé, az ember és a közösség életét meghatározó, alakító, elrendező elvvé és jelenlévő értékké”.