Olimpiai úszómedencét avattak Marosvásárhelyen

A kormány felvállalta, hogy az összes fejlesztési projektre megtalálja és biztosítja az anyagi forrásokat – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen, az olimpiai úszómedence felavatásán.

Kelemen elmondta, jómaga irányítja azt a tárcaközi munkacsoportot, amelynek feladata Románia következő 10-12 évre szóló sportstratégiájának kidolgozása. A sportstratégiát várhatóan jövő év tavaszán fogadják el, és számos beruházás elindítását teszi majd lehetővé.

„Ez a kormány kezdettől fogva felvállalta, hogy minden fejlesztési projektre megtalálja és biztosítja az anyagi forrásokat, minden közösség, minden régió számára. Egy kormány ugyanis csak akkor látja el feladatát, ha a helyi közösségek érdekeit szolgálja, javítja az életkörülményeket, új lehetőségeket teremt az egyének, családok és közösségek számára” – mondta a kormányfőhelyettes.

Az is elmondta, hogy az új sportstratégia magában foglalja majd az infrastruktúra fejlesztését is, hogy a versenysportolóknak és a gyerekeknek lehetőségük legyen az összes sportág gyakorlására. Kelemen Hunor arról is beszámolt, hogy egy további tárcaközi munkacsoportot is vezet, amely a biztonságos és egészséges oktatási, iskolai körülmények megteremtéséért dolgozik.

A fejlesztési minisztérium pénteken adta át a marosvásárhelyi olimpiai medencekomplexumot. A létesítmény edző- és versenymedencéből áll, utóbbi a legszélesebb medence az országban, és a legújabb technológiával épült.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A beruházás értéke 52 millió lej, amelyet az Országos Befektetési Társaságon keresztül biztosított a fejlesztési minisztérium. A 800 férőhelyes lelátójú komplexum nemzetközi úszó- és vízilabda-versenyeknek adhat majd otthont.

Az uszoda megépítését 2008-ban kezdeményezték, 2010-ben versenytárgyalással kiválasztották a kivitelezőt is, de a beruházás forráshiány miatt nem valósult meg. A munkálatok finanszírozását végül 2018-ban hagyták jóvá, és egy év múlva elkezdődtek az építkezések.

(Címlapfotó forrása: Facebook/Kelemen Hunor/Bogdan Bucseneanu)

Kapcsolódók

Kimaradt?