Évtizede népszerűsíti az olvasást a Könyvturi

Megnyitotta kapuit az idei Könyvturi: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének (EMKISZ) rendezvénye tizedik alkalommal várja az olvasni vágyókat április 19-én és 20-án a kolozsvári Szabók bástyájában. A Könyvturi célja, mondják a szervezők, hogy az érdeklődők minél több értékes olvasmánnyal gazdagodhassanak, valamint, hogy az elárvult könyvek is új gazdát találjanak.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén jubileumi évet ünnepel a Könyvturival. Az idei rendezvény fő eseménye április 19-20. között zajlik Kolozsváron, hagyományszerűen a Szabók bástyájában. Április 19-én az érdeklődők egészen 18 óráig válogathatnak a számtalan izgalmas olvasmány közül, ugyanakkor napközben kerekasztal-beszélgetésre és gitárestre is sor kerül. Siklódi Beáta, az EMKISZ alelnöke és médiafelelőse megkeresésünkre elmondta, hasonló az idei kiadás is az előző évekhez, azonban ez alkalommal készültek egy állandó jubileumi Könyvturis kiállítással is, ahol régi pólókat, posztereket, bögréket és egyéb Könyvturis emlékeket lehet megtekinteni. Szombaton a családokat is várják, ugyanis aznap gyerekfoglalkozásokra is sor kerül.

A szerző felvétele

Arról, hogy honnan vannak a könyvek, amelyeket bárki hazavihet, Siklódi Beáta elmondta, eleinte hirdették azt, hogy könyveket fogadnak be, ám a tíz év alatt annyira elterjedt a hír, hogy ma már nagyon sokan megkeresik őket, hogy felajánlják költözés miatt hátrahagyott, vagy fölöslegessé vált könyveiket erre a célra. Így ma már nem kell hirdetni, egész évben érkeznek hozzájuk könyvek. Hozzátette, a Könyvturin a könyveknek az ára csak annyi, hogy el kell őket olvasni.

Siklódi Beáta úgy vélte, délelőtt még csak néhány tucat személy látogatta meg rendezvényüket, de ez így szokott lenni, hiszen mindenki dolgozik, a gyerekek és fiatalok meg iskolában vannak. „Nagyon-nagyon sok diák szokott eljönni a rendezvényükre minden évben, szóval most is számítunk rájuk. Várunk szeretettel mindenkit, és igyekszünk továbbra is megszervezni ezt az immár hagyományossá vált kolozsvári programot. Én mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy jöjjön el és válogasson a könyvek között, hiszen rengetegféle olvasmány megtalálható nálunk, és mostanság a fenntarthatóság szempontjából is eléggé divatba jöttek a használt könyvek” – fogalmazott.

A szerző felvétele

Az esemény április 20-án, szombaton folytatódik, 11 és 18 óra között lehet válogatni a könyvek között. 14 órától beszélgetésre kerül sor, az Erdélyi Bulvár 1918-1998 Szakkollégium megalakulásáról, melynek alapítói a BBTE alkalmazott médiatudományok szak mesteris hallgatói. 15.30-tól az Ampelopsis Versszínház előadására, A helység kalapácsa című felolvasószínházra várják az érdeklődőket, 14 és 18 óra között pedig gyereksarok működik majd Török Rózsa óvodapedagógus irányításával. Közben végig működik társasjáték kuckó is, ahol anyanyelvi, ismeretterjesztő és szórakoztató társasjátékokat próbálhatnak ki az érdeklődők.

További információkat a program Facebook-oldalán találhatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?