Megnyílt a Könyvturi, ahol a könyvnek annyi az ára, hogy el kell olvasni

Nyolc éve működik az EMKISZ Könyvturi programja, és abból a meggondolásból született, hogy megmutassa, márpedig a fiatal generáció is olvas, a gyakran hangoztatott előítélettel ellentétben. Idén végre korlátozások nélkül, személyesen látogatható programokkal tér vissza az esemény, amely a szervezők szerint a könyvvásáron túl közösségi találkozóhely is.

A Könyvturi első napja villámgyors áprilisi záporral kezdődött, ám ez nem rettentette el az érdeklődőket, már az első perctől kezdve nagy számban megjelentek az olvasók a Szabók bástyájában, a Könyvturi szokásos helyszínén. A kis termen végignézve leginkább fiatal arcok bukkantak elő, például két harmadéves bölcsészhallgató, Ambrus Abigél és Kulcsár Andrea, akik mindketten sokadjára járnak a Könyvturin. Akadtak persze olyanok is, akik először hallottak az eseményről és kíváncsiságból tértek be a bástyába.A szerző felvétele

A háromnapos eseményt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) szervezte, számos programmal készülve a hétvégére. Tamás Csilla főszervező, az EMKISZ elnöke elmondta, a három nap alatt lesz két kiállítás, játékok, beszélgetések és persze rengeteg könyv, amelyeket haza lehet vinni.

A Könyvturi nem csak a könyvekről szól, ez egy találkozóhely is

„Az EMKISZ Könyvturi alapötlete az volt, hogy olyan kötetek, amelyeket másképp kidobnának, új gazdára találjanak, és az olvasóközönség is új könyveket fedezhessen fel. Ugyanakkor előadások is lesznek, szombaton 14 órától lesz egy beszélgetés az erdélyi olvasóközönség járvány alatti szokásairól, 17 órától pedig az Erdélyi Fiatalok című folyóiratról lesz szó, amely a 20. század első felének fontos erdélyi kiadványa volt, ma mégis keveset hallunk róla” – magyarázta Tamás Csilla.

A program célja, mint mondja, hogy bebizonyítsák, az a korosztály is olvas, akikről sokszor azt mondják, hogy nem szívesen vesznek könyvet a kezükbe, inkább az interneten keresgélnek. Bár a célcsoport a 16-30-as korosztály, a szervezők szerint mindenki megtalálhatja a számára izgalmas olvasnivalót, illetve a beszélgetéseken, a kiállításokon és az éppen zajló programokon is „találhat magának csemegét”.A szerző felvétele

„A Könyvturi nem csak a könyvekről szól, ez egy találkozóhely is, ahova jó eljönni barátokkal, kicsit kikapcsolódni, és elveszni a könyvek keresésében. Alapvetően a Könyvturi könyveinek annyi az ára, hogy el kell őket olvasni, bármennyit el lehet vinni és semmit nem kérünk érte” – hangsúlyozta a főszervező. Adományozni azonban mindhárom nap lehet, és a szombati napon befolyt összeget a szervezők a Gondviselés Segélyszervezetnek ajánlották fel, akik az ukrán menekültek segítésére használják ezt.

Szép számmal akadnak román, angol, francia, német és orosz könyvek is

Tamás Csilla azt is elárulta, melyek a legkelendőbb könyvek. A főszervező úgy látja, leginkább a magyar- és világirodalom iránt érdeklődnek, de nagyon népszerűek a tudományos kötetek, folyóiratokat, drámai művek és persze a verseskötetek is.Fotó: a Könyvturi Facebook-oldala

Emellett, mint mondja, a gyerekkönyvek is nagyon gyorsan fogynak, ugyanakkor nem csak magyar nyelvű könyvek vannak, hanem szép számban megjelennek román, angol, francia, német és orosz könyvek is, ezeket is keresik. A háromnapos esemény alatt nagyjából 4-5 ezer kötet fordul meg a bástyában, ezeknek legtöbbje gazdára is talál. Tamás Csilla hangsúlyozta, hogy aki szeretne, most is adományozhat könyveket, azonban nagyobb mennyiségnél már egyeztetni kell a szervezőkkel.Dobozokból is lehet válogatni, nem csak az asztalokról | A szerző felvétele

A Könyvturi szombaton és vasárnap is folytatódik, aki pedig lemaradt volna a péntek délután megnyílt Bába István festménykiállításról, az április 10-ig még megtekintheti. A Könyvturira látogatókat szombaton 10 és 18 óra között, vasárnap pedig 10 és 17 óra között várják a Szabók bástyájába.

A szerző a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakos, harmadéves hallgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?