Hetven gitárvirtuóz lép fel Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen

Igazi multikulturális pezsgést ígér a 16. alkalommal életre hívott  Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál, melyet augusztus 10–15. között rendeznek meg párhuzamosan Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen.

Tavaly a járványhelyzet miatt nem a megszokott módon, korlátozott nézőszámmal, szigorú óvintézkedések betartásával, de mégis megrendezték a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált – mondhatni, nem várt sikerrel.

„Minden kiadás után elmondjuk, hogy ez volt a legjobb, és reméljük, hogy a következő évben is a korábbi kiadás szintjét meg tudjuk ütni. Most is úgy vagyunk, hogy a tavalyi rendezvény a járványhelyzet ellenére nagyon pozitívan csengett le, és szeretnénk legalább azt a hangulatot visszahozni” – nyilatkozta a Maszolnak Beke István Ferenc, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője.

Elmondta, hogy a rendezvénysorozat a 15. événél tart, mégis azért jelölik a 16-os számjeggyel, mert korábban egy esztendőben két fesztivált is rendeztek.Samuelito visszatérő vendég, a flamenco-előadó mindkét városban fellép | forrás: a művész közösségi oldala

A jól bevált formulán nem változtattak, egyszerre két városban bonyolítják le párhuzamosan, Marosvásárhelyen augusztus 10–15. között, Székelyudvarhelyen pedig augusztus 11–14. között. Az eseményt szervező Harmonia Cordis Egyesület elnöke szerint a két esemény összekapcsolásának az az előnye, hogy így az udvarhelyi rendezvényre is el tudják vinni a Vásárhelyen fellépő nagy nevű művészeket. „Ilyen formában sokkal költséghatékonyabb, mert a belépés ingyenes, és a fesztiválokat már nem is támogatásokból, hanem pályázati pénzekből hozzuk össze” – jegyezte meg a főszervező.

A fellépők mezőnye idén is színes és gazdag, a hazai és anyaországi művészek mellett francia, olasz, orosz, brazil, horvát, török, kanadai, portugál, összesen mintegy 70 gitárvirtuóz teszi tiszteletét a két városban.Alexandr Misko, a 22 éves orosz fingerstyle akusztikus gitáros | forrás: a művész közösségi oldala

Az eseménysorozat koncertjeire idén is ingyenes a belépés, Marosvásárhelyen az előadásokat minden este 7 órától a Várban rendezik, Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház koncertterme ad otthont az előadásoknak, naponta 18 órától. A rendezvénysorozat teljes programját a www.harmoniacordis.org weboldalon találhatják meg, továbbá az egyesület Facebook-oldala a koncerteket megelőző napon részletes beharangozóval kedveskedik a zenebarátoknak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?