A második világháború előtt több mint 16 ezer zsidó élt Kolozsvár különböző negyedeiben, a Malomároktól a Szamosig húzódik a régi zsidó negyed, de az iparos zsidók például a mai Horea út környékén laktak. Több zsinagógát, imaházat, kórházat és iskolát is felépítettek maguknak az idők során, sőt az 1900-as évek elején több zsidó személyiség a kolozsvári városi tanácsnak is tagja volt. 1944-et követően azonban 18 ezer zsidót deportáltak Kolozsvárról és környékéről, intézményeik pedig elnéptelenedtek. Kolozsvárra 2-3 ezren tértek vissza, jelen pillanatban pedig 200-an élnek a városban, vegyes családokban. Milyen imaházak, épületek, zsinagógák maradtak fenn, miket sikerült felújítani, és melyik épületnek mi a funkciója jelenleg? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk a Kolozsvári Zsidó Napok keretében szombaton megszervezett vezetett sétán.

Sipos Dávid – aki hat évig dolgozott idegenvezetőként, jelenleg a Házsongárd Alapítvány titkára – vezetett végig a kolozsvári zsidó történelmi városrészen. Rekordszámú érdeklődő, több mint 100 személy érkezett a Pap utcai volt zsinagógához, a séta kiindulópontjához, majd a sétálók a legfontosabb zsidó épületeket sorra megnézve érkeztek meg a 2014-ben felállított holokauszt-emlékműhöz. Utunkat a Pap utcai zsinagógánál kezdtük meg, a kolozsvári régi zsidónegyed szélén, majd a Zsidó Kórház felé vettük az irányt, megnéztük a régi ortodox közösség elemi iskolájának a helyét, a Széchenyi-téri Szent Árpád Közösség imaházát, a Lengyel-kórházat, onnan pedig a neológ zsinagógához mentünk, majd a Tranzit-háznál folytattuk, legvégül pedig a holokauszt-emlékműnél fejeztük be sétánkat.

Idegenvezetőnk a séta elején ismertette: Kolozsváron közvetlenül a második világháború előtt több mint 16 ezer zsidó élt: az 1910-es népszámlálás 7046, az 1930-as 13 504, az 1941-es pedig 16 763 izraelita vallású személyt írt össze. Sipos Dávid elmondta, hogy a Malomároktól a Szamosig és a régi Nagy (ma Horea) utca két oldalán volt a régi zsidó városrész, ott épült a legtöbb imaház és zsinagóga. Ez a rész még az 1875-ös kolozsvári térképen is „zsidó közként” szerepel, többnyire ezeken a helyeken épültek fel nemcsak az istentiszteleti helyek, hanem a jótékonysági szervezetek székházai, ugyanakkor lakóházak illetve iskolák is.

Két év kihagyás után idén ismét megszervezték a Kolozsvári Zsidó Napokat, a hetedik kiadásra november 3. és 6. között különleges koncerttel, történelmi sétával, irodalmi és gasztronómiai rendezvénnyel is készültek a szervezők.

A Pap utcai zsinagóga alapkövét az 1850-es években tették le

Az első helyszín kapcsán Sipos Dávid elmondta, 1846 decemberében vásárolta meg Hermann Mihály és Heimann Emánuel azt a telket, ahol a zsinagóga áll, akkor már állt néhány ház, amiben rabbi lakott, illetve volt rituális fürdő is a közelben, ezért esett a választás erre a területre.

1850-ben helyezték el a zsinagógának az alapkövét Urbán Károly császári parancsnok jelenlétében, és 1851-ben avatták fel az épületet, egy év építkezés után. Homlokzatán az állt: „Hajoljatok meg az Örökkévaló előtt a szentség díszében”. Mint Sipos Dávid ismertette, a második világháborút követően az a kevés zsidó, aki visszatért a deportálásból Kolozsvárra, közösségbe szerveződött, ők inkább a Nagy utcai neológ zsinagógát újították fel, állították helyre és használták, így a Pap utcai zsinagóga elhagyatottá vált. Emiatt később raktárnak használták, jelen pillanatban pedig az emeleti részen a ZIZ szociális és művészeti központ működik.

A Shas Chevra talmud egyesület zsinagógájában ma a BBTE Judaisztikai Tanszéke működik

A Mikes (Croitorilor) utcában, eldugott helyen található meg a Shas Chevra Talmud Egyesület zsinagógája, amelyet Weinberger Mózesről neveztek el, aki Kolozsváron a neológ hitközségnek az utolsó rabbija volt, és a híres Kasztner-vonattal menekült el Amerikába. A Shas Chevra Talmud Egyesület egy kis csoportosulás volt, az egyesületnek volt anyagi lehetősége akkoriban, hogy felépítsék a zsinagógát, amely 1922-ben Heves Vilmos tervei alapján készült el, és az 1960-as évekig használták. A zsidók második világháborút követő visszatérése után még működött, végül elnéptelenedett és bútorraktárként használták egészen addig, amíg 2002-ben átkerült a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tulajdonába, így ma a Judaisztikai Tanszék működik benne.

A Zsidó Kórház az 1920-as évek végére országos hírévre tett szert

A Nagyszamos (ma Iaşilor) utcában épült fel a Zsidó Kórház, a Vörös csíkokkal díszített épületrész eredeti állapotában maradt meg mind a mai napig. Annak ötlete, hogy a zsidók külön kórházat nyissanak, elég korán megfogalmazódott az ortodox közösségben. 1921-ben a kolozsvári Hevra Kádisa keretében alakult meg az Országos Zsidó Kórházegylet, amely azt követően kezdett munkába, hogy Sebestyén Dávid nagyiparos 1927-ben egy központi fekvésű telket adományozott nekik, ugyanakkor egymillió lejt ajánlott fel a kórházépítés céljára.

A felajánlás löketet adott a közösség többi tagjának is, így országos gyűjtést szerveztek, és a következő egy évben 10 millió lejt gyűlt össze, ebből az összegből épült fel a kórház a Strasser és Öhlbaum tervezőpáros munkája nyomán. 1928-ra már rendelkezett sürgősségi osztállyal, 1929-re szülészettel és nőgyógyászattal, ugyanakkor a sebészet is megépült. 1928-ban ezer beteg ellátására volt alkalmas, 1929-ben pedig már 8 ezer beteget láttak el, így lassan országos hírévre tett szert.  

A régi Lengyel-kórház ma gyermekkórházként működik

A Lengyel-kórház 1938-ban nyitotta meg kapuit, az épületegyüttesben volt a Lengyel család lakása, a kórházat pedig Lengyel Miklós és a felesége, Lengyel Olga alapította.

A '30-as évek végén nyolcvan ággyal működött az épületben nőgyógyászati klinika, ugyanakkor egy 200 négyzetméteres tetőtéri terasszal is rendelkezett, ide járhattak ki a betegek levegőzni. 1944-ben tragikus fordulatot vett a Lengyel család története, a zsidó értelmiségieket elkezdték letartóztatni, így Lengyel Miklóst, a feleségét és gyermekeit is elfogták, az auschwitzi haláltáborba kerültek, a kórházat és a házat pedig elvették a családtól. Olga élte túl egyedül a koncentrációs tábort, először Párizsban, majd Amerikában telepedett le, és élményeit könyv formájában írta meg.

Alapítója volt az Olga Lengyel Soa Intézetnek, amelynek küldetése a zsidó népirtás borzalmairól való beszámolás, és a jövő generációinak oktatása a holokauszt borzalmairól. Lengyel Olga könyve, az Öt kémény: egy nő túlélte Auschwitz igaz történetét 1947-ben jelent meg Franciaországban, az egyik első munka a holokausztról. Ma a Lengyel család régi háza gyermekkórházként működik.

A neológ zsinagóga szinte teljesen felújult az elmúlt években

A Nagy (ma Horea) utcában 1884-ben kapták meg azt a telket, amelyen aztán 1886-ra el is készült a neológ közösség új zsinagógája, mór stílusban. Ez az egyik utolsó klasszicista elemeket tartalmazó épület Kolozsváron, Hegner Izidór vasúti mérnök tervei alapján készült, és Reményik Károly volt az egyik kivitelezője.

Az alábbi héber nyelvű felirat áll rajta: „S építsenek nekem szentélyt s lakozni fogok őközöttük”. Ez az 1800-as években sem csak zsinagóga volt, hanem egy komplexum, hátul volt a rabbi lakása, illetve hitközségi épületek, 1904-ben pedig elemi iskola létesült a területen. A második világháború után a visszatérő közösség egy romhalmazt talált a zsinagóga helyén, 1947-re fejezték be a felújítását, ekkor vált a már egyesült kolozsvári zsidóság imahelyévé, és a Deportáltak Emléktemploma nevet viseli. Az épületkomplexum soha nem volt államosítva, felújítása pedig a mai napig önerőből történik.

A mai Tranzit Ház a munkásosztály zsinagógája volt

A Tranzit Ház az utolsók közötti zsinagóga volt, ami Kolozsváron felépült, két mesterember, Klein-Jakab bádogos és Waltz Ignác nyomdász kezdeményezésére. Az elgondolás az volt, hogy a környéken élő iparosoknak is épüljön egy külön zsinagóga, így jött létre a Szamos partján fekvő épület, amely közösségének jelmondata a következő volt: „Tóra és munka”. A zsinagógát 1914-ben építették fel, ám hamarosan, 1922-ben a Szamos árvize elmosta, így újjá kellett építeni, a helyreállítás pedig 1927-ig tartott, és a közösség egészen a II. világháború végéig használta.

Többnyire a munkásosztálynak, a kisiparosoknak volt a zsinagógája, ám a II. világháborút követően raktárként használták, így lassan kezdett nagyon rossz állapotba kerülni. 1997-től a Tranzit Alapítvány vette kezelésbe, jelenleg átmenet zsinagóga és kulturális központ között: az épület megőrizte belső berendezését, megvan a tóratartó helye, a falfestményeket is felújították, és a Tranzit Alapítvány olyan eseményeknek ad otthont, amelyek a kultúrák közötti párbeszédet, az elfogadást ösztönzik.

2014-ben állították fel a holokauszt-emlékművet Kolozsváron

Viszonylag sokáig váratott magára, hogy köztéri emlékművet állítsanak a Kolozsvárról a II. világháborúban deportáltaknak. Löwith Egon szobrászművész készített egy kis emlékművet, amely hosszú ideig nem kerülhetett ki köztérre a Gheorghe Funar polgármester mandátumai idején, így végül 2014-ben kapták meg az engedélyt, és a városi tanács költségén felállították a holokauszt-emlékművet Löwith Egon tervei alapján. Az emlékművön az olvasható, hogy: „Annak a több mint 18 ezer kolozsvári zsidó férfinak, nőnek és gyermeknek az emlékére, akiket a fajgyűlölet áldozataiként 1944 május–júniusában Kolozsvárról és környékéről Auschwitzba deportáltak”.