Hamarosan kezdődik az Infinite Dance tánc– és összművészeti fesztivál Nagyváradon

Október 6–13. között hatodik alkalommal szervezik meg Nagyváradon az Infinite Dance Festivalt, a Szigligeti Színház tánc– és összművészeti fesztiválját. Az eseménysorozat alatt négy társulat produkcióját láthatja a közönség, illetve a kolozsvári, marosvásárhelyi és budapesti főiskolák is bemutatkoznak. A programot ugyanakkor utcatánc, hip-hop, amatőr tánccsoportok fellépései, kihelyezett előfelvételi és egy kutatás statisztikai eredményeinek bemutatása egészíti ki. 

Az Infinite Dance Festival célja, hogy – a régióban egyedülálló módon – a tánc- és mozgásművészetek legkülönfélébb formáival ismertesse meg a közönséget. A fesztivál idei, hatodik kiadása a néptánc, klasszikus balett, kortárs balett és utcatáncművészeti trendeket kívánja előtérbe helyezni, kínálatában pedig a szakma legelismertebb romániai és magyarországi együtteseinek előadásai mellett pályakezdők produkciói is helyet kaptak – írták közleményükben a szervezők.

Fotók: Pillanatok az elmúlt évek fesztiváljairól/ Forrás: Szigligeti Színház Facebook-oldala

Fókuszban a fiatal tehetségek 

Az Infinite Dance Festival célkitűzésének t­ekinti, hogy a professzionális táncegyüttesek mellett megmutatkozási lehetőséget biztosítson a térség amatőr tánccsoportjainak, illetve a tánc- és mozgásművészeteket magas művészi színvonalon űző pályakezdő tehetségeknek egyaránt. 

A fesztivál hatodik kiadásán, október 6-án a XII. Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsorát láthatja a közönség a Szigligeti Színház nagyszínpadán 18 órától. A rendezvény egy tavaszi előválogatóval indult, amely során az értékelő bizottság kiválasztotta azt a tíz néptánccsoportot, akiknek legszínvonalasabb a koreográfiájuk, és akik meghívást nyernek az őszi Gálára. Idén az Antológiának az Infinite Dance Festival ad otthont, melynek házigazdája a Csillagocska Néptáncegyüttes. 

A fiatal fellépők seregszemléjét gyarapítják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakos és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház- és Film Kar színész szakos harmadéves diákjai. A szecsuáni jó ember és a New Genesis a közös alkotás és a mozgás szimbolikus és metaforikus módon adott absztrakt fogalmak, gondolatok és érzelmek kifejezésére ad lehetőséget október 12-én és 13-án.  

Nagyváradra látogatnak a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett-, kortárstánc- és néptánc-szakosai is, és október 12-én, a már hagyományosnak számító szombati Táncgála keretén belül bemutatják vizsgamunkáikat a nagyérdeműnek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fellépése után. 

Nagytermi és stúdióelőadások 

A nagytermi előadások sorát, október 6-án 14.30-tól, a Néptánc Antológia előtt, a Nagyvárad Táncegyüttes Népek tengere című előadása nyitja. A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese 2018-ban napjaink néptáncmozgalmának kiemelkedő egyéniségeivel együttműködésben hozta létre a Népek tengere című folkelőadást, amely 2022-ben a Dubaji Világkiállításon is zajos sikert aratott. 

Október 10-én 19 órától a Bukaresti Nemzeti Táncközpont Patoszféra című kortárs táncelőadását láthatja a közönség a színház nagyszínpadán. Mădălina Dan egy olyan művészi univerzumot javasol, amely egy egységes testi kompozíció köré épül, amelyben az egyéniségek, a dinamika és az affektív szubjektivitás egy kiterjesztett testet alkot. A patoszféra a valóságok lebomló és újrakomponált összetétele, amely a körülöttünk lévő legapróbb repedésekben kavargó élet lüktetése szerint tágul és húzódik össze. Az érzelmek pátoszának szférája, amely mozgás, tánc, hang, szöveg és kép által jön létre, akárcsak a város és a rajta átfolyó víz. 

Október 11-én, 17 órától szintén a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb mozgásszínházi előadását tekinthetik meg a nézők a Transilvania színpadon. A Györfi Csaba által rendezett Suttogások és sikolyok, Ingmar Bergman című filmje a halál és a családi kapcsolatok mélységeit kutatja. Az adaptáció fizikai színházi formában kívánja megragadni a téma érzelmi intenzitását, megjelenítve a szereplők belső küzdelmeit, testbeszéden és mozgáson keresztül. 

Szintén október 11-én, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében a Nagyszebeni Balettszínház minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb klasszikus balettelőadását, A hattyúk tavát mutatják be, Pjotr Iljics Csajkovszkij zeneszerző első balettját, a balettirodalom egyik legtöbbet játszott darabját. A nagyszebeni előadás koreográfiai adaptációja, amelyet 2014-ben Andrei Litvinov moldovai koreográfus valósított meg, Marius Petipa és Lev Ivanov eredeti koreográfiáján alapul. 

Október 13-án, a VI. Infinite Dance Festival záróestjén, 19 órától a Szegedi Kortárs Balett rendhagyó előadássorozatát láthatja a közönség, hisz a társulat három produkciót mutat be egy estében, melyek a következők: Bernarda Alba háza, Bolero és a Vadak. Juronics Tamás és Enrico Morelli koreográfusok rendkívül elismert és csodálatos táncelőadásai kapcsán egy-egy mondat is elég, hogy magával vonzza a közönséget. A Bernarda Alba háza a „könnyek Andalúziájában” játszódik, a Bolero kapcsán, ha eszünkbe jut akkor a „Ha vágy, akkor Bolero” mondat játszódik a fejünkben, míg a Vadak-ra gondolva egy barbárszerű közösség belső kohéziójából létrejövő erő jut eszünkbe, amely fenyegetően hat a rács túloldalán levőkre. 

Kiegészítő programok 

Az Infinite Dance Festival keretében október 9-én, 17 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában egy kutatás részleteibe tekinthetnek bele az érdeklődők a színház páholyelőcsarnokában. Az elmúlt év végéig volt lehetőség a Szigligeti Színház kérdőívét kitölteni. A kérdőív széleskörű, hiszen a kérdések nemcsak színházlátogatási, hanem egyéb kulturális preferenciákra is vonatkoztak, és bárki válaszolhatott azokra. Így most olyan emberek véleményét is számításba vesszük, akik egyébként nem járnak színházba. A cél tehát megismerni a potenciális közönség profilját, amelyben sok egyéb mellett a válaszadó kora és neme, jövedelme, illetve azok az egyéb elfoglaltságok is szerepelnek, amelyeket az illető színházlátogatás helyett választ. A felmérés eredményeit szakmai bizottság értékeli ki, amelynek tagjai: dr. János Szabolcs filológus, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, dr. Plainer Zsuzsa kulturális antropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, illetve dr. Sántha Ágnes szociológus, a Sapientia EMTE oktatója. 

Szintén október 9-én, 17.30-tól a Bémer teret a Unique Dance Studio tánccsoportjai lepik majd el, egy dinamikus és különleges hip-hop showt bemutatva a nagyérdeműnek. Simon Noémi, a táncstúdió megalapítója számtalan csoportot mozgat az iskolán belül, melyekben 5 éves kortól 14 évesekig minden korosztályt lefed. 

Október 10-13. között minden nap három különböző időpontban 16, 18.30 és 20.30 órától, szintén a Bémer téren, megtekinthető lesz a Talentovic Family, akik egy nemzetközi vándor művészcsapat, és az akrobatika, a breaktánc és az utcatánc sokszínű előadóművészei.  

Jegyek és bérletek 

A fesztiválra jegyek és bérletek már válthatók a színház jegypénztárában (hétfőn, kedden és csütörtökön 10-17 óra között, szerdán és pénteken 13-19 óra között), illetve online. Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát, a FestivApp felhasználói pedig valós időben értesülhetnek az esetleges programváltozásokról. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?