Gyulán mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Janovics című előadását
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján láthatja a közönség Vecsei H. Miklós, Németh Nikolett szövege és az alkotócsapat improvizációi alapján készült Janovics című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás az Erdélyi Hét programsorozat keretében augusztus 1-én, pénteken 19 órától lesz látható az Erkel Ferenc Művelődési Házban.
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján szerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Janovics című produkciója. Az előadás a 2024/2025-ös évadban részt vett a budapesti 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, de a szolnoki Országos Színházi Találkozón is szerepelt, ahol a közönségzsűri Szolnoki Szigligeti Színház díját érdemelte ki, míg Gedő Zsolt az előadásban nyújtott sokszínű szerepformálásáért a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SZÍDOSZ) legjobb 35 év alatti színésznek járó Básti Lajos-díját kapta meg.
Kapcsolódó
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválja az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is csaknem két hónapon át kínál minőségi nyári élményeket és igényes kikapcsolódási lehetőségeket a legkülönbözőbb korosztályok és érdeklődési körök számára. A fesztivál egyik legkedveltebb eseménye az Erdélyi Hét, amelyet augusztus első hetében rendeznek meg immár nyolcadik alkalommal – olvasható a színház közleményében.
„Ifj. Vidnyánszky Attila szédítően sokféle művészi eszközt vonultat fel: színészi játékot különféle megközelítésekben, eltérő gyakorlati és gondolkodásbeli iskolákból; mindenhol jelen levő és átható zenét és egy öt és fél csillagos testi és gesztusbeli kifejezésmódot. Minden, amit a Janovics előadásban elmesélnek, eldalolnak és eltáncolnak, nagy tisztelgés a megidézett emberek és idők előtt” – írta az előadásról Mihai Brezeanu.
Az előadás címszerepét Bács Miklós játssza, további szerepekben Bíró József, Kardos M. Róbert, Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa, Bodolai Balázs, Imre Éva, Váta Lóránd, Pánczél Lilla, Daradics Hannah, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, András Gedeon és Farkas Loránd látható.
A gyulai előadásra jegyek vásárolhatóak a Gyulai Várszínház jegypénztárában és online. Részletes jegyinformációk a Gyulai Várszínház weboldalán érhetőek el.
CSAK SAJÁT