Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada

Az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A 2024/2025-ös évadban hat bemutatót láthatott a közönség, megrendezték a 9. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált, valamint a Harag György Centenáriumi Emlékhetet. Emellett a társulat több rangos fesztiválon szerepelt, és számos szakmai elismerésben részesült.

Véget ért a Kolozsvári Állami Magyar Színház 23. évada. Ebben a szezonban a közönség klasszikus és kortárs szerzők műveit egyaránt láthatta. A színház 2024/2025-ös évadának első bemutatója a Janovics című előadás volt ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, és amely az Ifjú barbárok című produkció folytatásaként született meg. Ezt decemberben egy ősbemutató követte: Szabó K. István Páskándi Géza Pornokrácia című groteszk históriáját vitte színre. A 2025-ös év első premierjét Tompa Gábor jegyezte, aki az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámáját állította színpadra a színház Stúdiótermében – olvasható a színház közleményében.

Részlet az Én vagyok a szél című előadásból. | Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Márciusban a zenés színház kedvelőinek kínált újdonságot a társulat: Mark Twain Tom Sawyer című ifjúsági regényéből készült családi musicalt Puskás Zoltán rendezésében láthatta a közönség. Ezt követően Mrożek Tangó című abszurd drámáját mutatták be Keresztes Attila rendezésében. Az évad utolsó premierjeként Thornton Wilder A mi kis városunk című művét Jesca Prudencio amerikai rendező vitte színpadra, aki első alkalommal dolgozott együtt a kolozsvári társulattal.

A 232. évad egyik kiemelkedő eseménye a november 3–17. között megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál volt, amely a nehéz anyagi körülmények miatt ezúttal többnyire hazai produkciókat vonultatott fel. Az esemény 35 év a rendszerváltás óta alcímet viselte, melynek apropóját az 1989-es romániai rendszerváltás harmincötödik évfordulója adta. A tizenöt napos találkozó során a fesztivál közönsége összesen tizenöt társulat előadását tekinthette meg. Az idei seregszemlén olyan neves művészek és rendezők alkotásai szerepeltek, mint Sebestyén Aba, Oana Pellea, Ivan Dobcsev, Carmen Lidia Vidu, Josef Nadj, Tompa Gábor, Mihai Măniuțiu, Egerházi Attila, Nona Ciobanu, Rusznyák Gábor, Chris Simion-Mercurian, Nataša Radulović, Sardar Tagirovsky és ifj. Vidnyánszky Attila.

Június 1-9. között a kolozsvári színház a 100 éve született és 40 éve elhunyt korszakos rendező, Harag György munkássága előtt tisztelgett a Harag György Centenáriumi Emlékhét rendezvénysorozattal. Az Emlékhéten vendégelőadásokat és a színház saját produkcióit láthatta a közönség, de sor került filmvetítésekre, könyvbemutatókra és kerekasztal-beszélgetésre is. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye az új Örökös Tagok avatása volt: a megtisztelő elismerést négy színművész – Bíró József, Keresztes Sándor, Panek Kati, Salat Lehel –, valamint Moll Lovász Rózsa a színház nyugalmazott ügyelője vehette át.

A most záruló évadban a kolozsvári társulat számos fesztiválmeghívásnak és turnénak tett eleget. A Stuart Mária című előadás szerepelt a bukaresti 34. Országos Színházi Fesztiválon, valamint a 32. Szent György Napokon is. Az Ifjú barbárok című produkció a szatmárnémeti 11. Interetnikai Színházi Fesztiválon vendégszerepelt, majd a társulat a Janovics című előadással vett részt a budapesti 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón. Ez a darab a szolnoki Országos Színházi Találkozó programjában is helyet kapott. A félreértés című előadás a jászvásári Romanian Creative Week keretében mutatkozott be, míg az Én vagyok a szél meghívást kapott a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljára.

Részlet a Janovics című előadásból. | Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A színházi szakma idén több díjjal is elismerte a társulat munkáját. Az Országos Színházi Találkozón a közönségzsűri a Szolnoki Szigligeti Színház díját a Janovics című előadásnak ítélte oda, míg Gedő Zsolt az előadásban nyújtott sokoldalú szerepformálásáért a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SZÍDOSZ) 35 év alatti legjobb színésznek járó Básti Lajos-díját kapta meg. Ezt követően a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján az Én vagyok a szél nyerte el a legjobb előadásnak járó díjat. A zsűri indoklása szerint Tompa Gábor rendezése egy sajátos látomásban kiteljesedő, harmonikus világot tárt a nézők elé. Ugyanezen a fesztiválon Farkas Loránd a legjobb férfi alakítás díját vehette át A másik szerepének mélyen átélt, míves megformálásért.

A nyári szünetet követően, augusztus 20-24. között a 16. Kolozsvári Magyar Napokon várja újra közönségét a színház. Az augusztusi és szeptemberi előadásokra jegyek augusztus 12-ig online vásárolhatók, majd augusztus 13-tól a színház jegypénztárában is lehet jegyeket váltani.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata mindenkinek szép nyarat kíván, szeretettel várja közönségét a 2025/2026-os évadban is!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?