Felejthetetlen klasszikusokkal érkezik a 24. Filmtettfeszt

Enyedi Ildikó Simon mágusa a rendező jelenlétében, Rabmadár-filmkoncert – egy hajdan betiltott némafilm élőzenei kísérettel –, illetve a Moszkva tér, amely a fesztivál nyitófilmje lesz, s amelyet szintén elkísér a rendezője, Török Ferenc – ezzel a három remekművel folytatódik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amelyet idén október 2. és 6. között  szerveznek meg Kolozsváron és további 16 erdélyi és partiumi településen.

Mitikus történet letisztult formában: Simon mágus

Simon, a parafenomén Párizsba utazik a francia rendőrség megbízásából. Egy megoldhatatlannak tűnő gyilkosság felderítésében kell segédkeznie. Az ötvenes férfi hamar végez a feladattal, de nem utazik haza, valami még a városban tartja. Újra összefut az érkezésekor, a pályaudvaron megpillantott fiatal lánnyal. Közben megkeresi egy régi ismerőse, a Párizsban élő, sztárként ünnepelt Péter, aki különféle mutatványokkal szórakoztatja a közönségét. Új terve, hogy élve eltemetteti magát, és harmadnapon „feltámad”. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rábírja Simont, hogy vegyen részt ő is a kísérletben. A férfi igent mond a „máguspárbajra”, de mielőtt befekszik a föld alá, randevút beszél meg a lánnyal – három nappal későbbre.

A francia-magyar koprodukcióban, szűkös költségvetéssel, sokszor gerillamódszerekkel forgott alkotásnak egy karriercsúcsot jelentő alakítást (Andorai Péter) és a magyar filmtörténet egyik legszebb záró snittjét köszönhetjük.

Az éppen 25 éve bemutatott Simon mágus kolozsvári vetítésén részt vesz a film rendezője, Enyedi Ildikó. A vetítés október 5-én, szombaton 20 órakor kezdődik a kolozsvári Győzelem moziban.

Egy éjszakás szerepcsere élőzenével: Rabmadár 

Anna börtönbe kerül a szerelme miatt, aki rávette, hogy lopjon. A lány mégis szeretné viszontlátni kedvesét, ezért meggyőzi a börtön jószívű orvosnőjét, hogy egyetlen éjszakára cseréljenek helyet a cellában. Az imádott férfi, egy cinikus és szoknyabolond szállodai főpincér azonban már rég elfelejtette egykori barátnőjét. Azt tervezi, hogy a hotel egyik vendége, a szépséges táncosnő segítségével kirabolja a szálloda széfjét, majd elszöknek. Anna azonban kezébe veszi az irányítást…

Rabmadár kolozsvári vetítését élőzenével kíséri Hodován Milán (elektronika, billentyű), Oláh Patrik (hegedű) és Friderikusz Péter (cselló). A filmkoncert október 3-án, 20 órakor kezdődik a kolozsvári Győzelem moziban.

Rabmadár

Sugár Pál és Lázár Lajos izgalmas képi világú, bűnügyi és szerelmesfilmjét idealizmustól mentes, kritikus, és olykor ironikus szemlélet jellemzi, amely a valóságot a maga összetettségében mutatja meg. A korabeli cenzúra először megpróbálta betiltani, csak a külföldi vetítések sikere után mutathatták be Magyarországon.

Találkozó az óra alatt: Moszkva tér

Budapest, 1989 tavasza. Petya a 18. születésnapját ünnepli. A barátaival a Moszkva téren találkoznak és bulizni indulnak. A politikai helyzet közben napról napra változik, de az érettségire készülő fiatalokat mindez a legkevésbé sem érdekli. Petyát a rendszerváltás helyett a haverok, az első szerelem, az első nyugati út és a vágyott autó foglalkoztatja.

A nyitófilm vetítése után közönségtalálkozón vesz részt Kolozsváron a film forgatókönyvíró-rendezője, Török Ferenc. A filmet meg lehet nézni Aradon és Sepsiszentgyörgyön is.

Moszkva tér

Török Ferenc diplomafilmje szórakoztató és személyes „így jöttem”-film. Könnyed hangon mesél a felnőtté válás egyetemes kérdéseiről, ugyanakkor hiánypótló generációs közérzetfilm is: a rendszerváltás környékén felnőtt nemzedék élményeit, a korabeli hangulatot idézi fel kissé nosztalgikusan, de a történelem csak a filmbeli események háttérben bukkan fel. A szereplőket láthatóan nem hozza a lázba a politika, a nagy horderejű események szinte észrevétlenül mennek el mellettük. Szó sincs itt kiábrándulásról vagy tudatos szembenállásról, a felnőttek világa egyszerűen hidegen hagyja a kamaszokat: ők csak némi szabadságra vágynak, és arra, hogy jól érezzék magukat.

Moszkva tér a magyarországi rendszerváltás és a korszak Budapestjének dokumentarista és tömegfilmes jegyeket ötvöző, emblematikus lenyomata, az ezredforduló egyik legnagyobb sikerfilmje, ma sokak kultikus kedvence. Restaurálása 2017-ben fejeződött be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?