Tanúhegyek: Erdélyben turnézik a Fonó Zenekar

A Fonó Zenekar Tanúhegyek című produkciójával Erdély öt városában lép fel júniusban. A koncertsorozat során Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Fonó Zenekar vezetője népzenei gyűjtéseinek anyagából mutatnak be válogatást.

Öt állomásból álló erdélyi koncertkörútra indul a Fonó Zenekar. Az együttes Tanúhegyek című produkciójában Agócs Gergely népzenei gyűjtőútjainak zenei anyagát viszik színpadra.

„Az elmúlt harminchat esztendőben népzenekutatóként a Kárpát-medence különféle tájegységein végeztem terepmunkát, s e gyűjtőútjaim során eljuthattam a határon túli magyarság több mint kétszáz településére. (…)  Filozófiám szerint a színpadon olyan népzenét ’merek’ előadni, aminek tájegységén személyesen is megfordultam, s találkozhattam a magyarok és a szomszéd népek zenei kultúrájának hagyományőrző képviselőivel. Eközben persze nemcsak magát a zenét, hanem a hozzá tartozó adatközlőt, az embert is megismertem” – vallotta az előadás kapcsán Agócs Gergely.Fonó Zenekar

A Tanúhegyek produkcióban az együttes vezetőjének gyűjtései, illetve a zenekar közös gyűjtéseinek zenei anyagát viszik színpadra. Megpróbálják a magyar népzenét, illetve a szomszéd népek népzenéjét hagyományhű feldolgozásban tolmácsolni a közönségnek – emelte ki a népzenész.

„Hisszük, hogy ebben a közreadásban mély esztétikai tartalom rejlik. Hangsúlyozom a ’mély’ szót, mert, ha van a ’magas kultúrának’ ellentétpárja, s azt a hagyományos műveltség, a népművészet területén kell keresnünk, akkor mindaz, amit ott találunk, nem lehet semmiképpen sem ’alacsony’, csakis ’mélységesen mély’. Mestereinkkel együtt ennek a mélységnek a rejtett dimenzióit szeretnénk feltárni a Tanúhegyek koncertsorozat fellépéseire érkező közönség előtt. Tíz tájegységről hívtunk meg mestereket, akiknek már az utaztatása is komoly logisztikai feladatot jelent” – számolt be Agócs Gergely.

Az ötnapos koncertsorozat programja:
június 14. Székelyudvarhely
Június 15. Csíkszereda
Június 16. Marosvásárhely
Június 17. Méra
Június 18. Nagyvárad
További információk: ehh.ro

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?