Hármas jubileumot ünnepel erdélyi turnéjával a Barozda együttes

Fennállásának 45. évfordulója alkalmából új hanglemezzel jelentkezett a Barozda együttes. A legendás zenekar négyállomásos erdélyi turnéján mutatja be a Kájoni és a népzene címmel megjelent kiadványt.

A Csíkszeredai Mikó-várban ismertették csütörtökön a Barozda együttes tagjai a Hargita Megyei Kulturális Központ gondozásában, a HMKK-könyvek sorozatban megjelent Kájoni és a népzene című kiadványt. Mint Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója felvezetőjében elmondta: három évforduló gyűrűjében jött létre a mostani találkozás a Barozda és a közönség között.

„Negyvenéves a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, ezt ünnepeltük volna meg a Barozdával együtt tavaly. Kájoni János születésének 390. évfordulójára emlékeztünk az elmúlt években, a Barozda együttes pedig az idén 45 éves. Ezek az évfordulók szépen összejöttek az elmúlt néhány év munkájának a sorában” – fogalmazott az igazgató.

Simó József, az együttes alapító tagja kiemelte: a Kájoni és a népzene című lemez sok év „szikráiból” állt össze. „Mindig piszkálta a fantáziánkat, hogy milyen kapcsolat van a népzene és a régizene között. Mennyire mélyre mennek a népzenénk, a régizenénk gyökerei? Az elmúlt 45 év alatt több találkozási pontot fedeztünk fel, ahol a régizenei anyagot kapcsolni tudtuk a mai, élő népzenéhez is” – mondta a zenész. Hozzáfűzte: a Pávai István által összeállított zenei anyagot nem volt könnyű feladat feldolgozniuk, hiszen a koronavírus-járvány miatti korlátozások a tagokat lakóhelyükhöz kötötték és ki Svédországból, ki Erdélyből, ki Magyarországról tette hozzá a maga részét. A lemezen és a koncerteken a Barozda együttes tagjai csíkszeredai zenészbarátaikkal zenélnek együtt, tudtuk meg.

„A mai technikával már sok minden megoldható, így távpróbákkal, távgyakorlással megtettük, amit lehetett. Nagyon szép anyag állt össze, amely egy zenei utazás Kájonitól napjainkig. Ha valaki kíváncsi, hogy milyen előzményei lehettek a népzenénknek, vagy egyes részeinek, akkor ez a lemez mindenképpen inspiráló lehet” – tette hozzá Simó József. A Barozda egyik alapítótagjaként a zenész visszaemlékezett az együttes 1976 és 1986 közötti időszakára, amikor Csíkszeredában működött, ezt követően szétszóródtak a tagok, ám a munkakapcsolat azóta is megmaradt.

A lemez szakmai tanácsadója, Pávai István felidézte a Barozda együttes csíkszeredai megalakulásának és működésének a történetét. „A koncert felerészben fog a lemezanyagból állni, a másik felében az elmúlt 45 évből válogattuk össze, amit lehet” – emelte ki a zenekutató.

Györfi Erzsébet diákként került a Barozda együttesbe. „Egy énekesnek nem lehet szebb dolga, mint újabb és újabb kihívásoknak eleget tenni. Ez a lemez pedig gyönyörű kihívás volt, hiszen a Kájoni-kódex népi rokonait meg kellett szólaltatni (…). Nagy örömmel dolgoztam végig, bár nem volt könnyű, hiszen nem együtt, nem egy szusszanásra vettük fel a felvételeket” – mondta az énekesnő.

A közönség a koncerteken kívül a csütörtöki csíkszeredai táncházban is találkozhat az együttessel, akik este 8-tól egy beszélgetésen idézik fel az erdélyi táncházmozgalom kezdeteit. Helyszín a Csíki Mozi.

A lemezbemutató turné programja:
október 2., Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió, 18 óra
október 3., Csíkszereda, Csíki Mozi, 18 óra
október 4., Marosvásárhely, Spectrum Színház, 18 óra
október 5., Magyarfülpös, Református templom, 17 óra
Az első három koncertre a jegyek elővételben vasárolhatóak a helyszínen, az előadás megkezdése előtt egy órával. Belépőjegyek: 25 lej – teljes értékű jegy, 15 lej – kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?