Egy majdnem fél ezres lélekszámú, kis faluban található az UNESCO-​világörökség részét képező vártemplom. A székelyderzsi unitárius templomban van az egyik legrégebbi és legépebben fennmaradt Szent László-legenda falkép, amelyet nemrég restauráltak. Szintén itt látható egy nagyon régi rovásírásos tégla, amely feltételezhetően Erdély legrégebbi ilyen jellegű műkincse. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

Demeter Sándor Lórándtól, a templom lelkészétől megtudtuk: az építés az 1200-as években kezdődött, és folyamatosan, mondhatni minden évszázadban valamit hozzáépítettek, vagy átépítettek. Az 1300-1400-as években volt az egyik nagy átépítés, ekkor kapott az épület várfalat, és egy 15. századi átépítés során kapta meg a mostani erődformát.

A templom tetőterén ugyanakkor szuroköntők és lőrések is vannak, ezek egy újabb átépítés során kerültek oda, ekkor bővült gótikus boltozattal és védelmi emelettel a templom. „Van egy különleges része a templomnak, a szentély fölötti védelmi emelet, amely Erdélyben az egyik legkorábbi ilyen emelet, és dendrokronológiai kutatások azt bizonyították, hogy a szentély faanyaga az 1400-as évek végéről való” – mesélte a lelkész.

A falubeliek sokáig gabonát és szalonnát tároltak a templomban

Van egy érdekes szokás Székelyderzsen, amely évszázadok óta öröklődik generációról generációra, mégpedig, hogy a lakosok a különböző gabonákat, a szalonnát és sonkát a vártemplom falai között tartják.

Demeter Sándor Lóránd ennek kapcsán megjegyezte, az 1790-es évekig erődítményként működött a templom, „egyfajta előretolt helyőrségként”, ahol néhány katonaság működött, akik a határon való mozgást figyelték. 1790-ben ezt teljesen felszámolták, a jegyzőkönyvben úgy írják, hogy ekkor vitték el a puskaport onnan, ekkor megszűnt az erődítmény jellege, és a település, az egyházközség megkapta a templomon kívüli részt is. A falubeliek úgy próbálták meg ezt hasznosítani, hogy egy fedelet építettek a templom falához, alatta helyezték el minden családnak a gabonáját. A szalonnát és sonkát a templom bástyáiba tették, ahol külön erre a célra alakítottak ki kamrákat.

„Megfúrták a gerendákat, fakampókat tettek a bástyákba, és beosztották, hogy melyik családnak melyik bástya jut, ahol tarthatja a szalonnát, a sonkát. Télen feldolgozták a disznót, és itt helyezték el, majd tavasszal, amikor melegedni kezdett, húsvét környékén, akkor kezdték el behozni a húsokat, amelyek egy egész nyáron át kitartottak, gyakorlatilag a következő disznóvágásig, így mindig volt mit enni” – részletezte a lelkész. Hozzátette: mivel mindennek megvolt a rendje, így a szalonnát csak heti egyszer, szerdán reggel lehetett hazavinni, mivel ekkor nyitották meg a bástyát. Ez a szokás mind a mai napig él, a szalonnát még mindig a bástyákban tartják, és még mindig csak szerdán lehet lehozni, heti egyszer.

2016-ban restaurálták az értékes falképeket

A templomban található egy 1419-es készítésű falkép, amely a Szent László-legendát örökíti meg. „Ez Jungi Pál mester munkája, és a Kárpát-medence egyik legcsodálatosabb Szent László falképciklusa, ami valahogy szép egészében megmaradt, ezért is olyan értékes. A karzat mögött van egy rejtett rész, és a 2016-os restaurálás során derült ki, hogy ott is megmaradt a falkép, tulajdonképpen ott kezdődik, a várból való kivonulással” – mondta Demeter Sándor Lóránd.

A falkép egy csatajelenetet ábrázol, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor a kunok megtámadják az országot, a magyar király, illetve hercegek pedig kivonulnak ellenük és összecsapnak. A krónika szerint a csatában Szent László egyszer csak észreveszi, hogy az egyik kun elrabolt egy lányt, akiről ő azt gondolta, hogy a váradi püspök lánya, így utánaeredt, hogy megmentse. Mivel nem tudta utolérni a kunt, azt kiáltotta a lánynak, hogy rántsa le azt a nyeregből, a lány ezt megteszi, így Szent László meg tud vívni vele, és végül a lány segítségével legyőzi azt. Székelyderzsi különlegesség ugyanakkor, hogy a zárójelenet nagyon épen megmaradt: a történet egy pihenésben ér véget, amikor Szent László a lány ölében pihen meg.

A Szent László-legendával szembeni oldalt egy másik falkép díszíti, amely kép Saulnak a damaszkuszi úton való megtérését ábrázolja. A képen Saul, a későbbi Pál leesik lováról, és látomásban megjelenik előtte Jézus. A kísérő katonának a kezében egy kopjás zászlót lehet látni, aminek a latin szövege tartalmazza azt, hogy ki és mikor készítette a művet. A felirat szerint ezt „festette és tartósította Ungi István fia, Pál, az Úr 1419. Évében”. A falkép további részében Mihály arkangyal látható, amint egy mérlegen a lelkeket megméri, illetve három ismeretlen püspökszent is látható.

Az 1900-as években került elő a rovásírásos tégla

A templom legtöbb faragott kő részlete a XV–XVI. századi gótikus átépítéshez köthető, ám a székelység számára az egyik legkülönlegesebb tégláját a templom déli diadalívébe befalazva találták meg az 1900-as években, egy javítás alkalmával. Ez a rovásírásos tégla, amelyről a lelkész szerint a szakirodalom sok mindent ír, egyesek szerint a legrégebbi rovásírásos emlék Erdélyben, és az olvasatával kapcsolatosan sem tudnak biztosat mondani, ám a legújabb kutatásokból, laborvizsgálatból az derül ki, hogy maga a tégla egyidős a szentély boltozatával. A boltozatról korábban pedig a dendrokronológiai vizsgálatokból kiderült, hogy az 1490-es évekből származik, így a tégláról is ugyanez mondható el.

A rovásírás feliratára is különböző variációk vannak, ám a lelkész szerint a szakirodalom leginkább abban egyezik meg, hogy a felirat jelentése „Miklós derzsi apa-pap”, ám Demeter Sándor Lóránd még emlékszik, hogy anno voltak „kilógó értelmezők”, akik egészen másként fordultak a szöveghez. Szerinte a „Miklós derzsi apa-pap” azért valószínűbb, mert az 1200-as években tényleg volt egy ilyen nevű papja a templomnak, úgyhogy akár róla is szólhatna a szöveg, és szerinte jó látni, hogy az 1400-as évek vége felé még mindig emlékeznek egy ilyen régi papra.

Demeter Sándor Lóránd több mint 15 éve lelkésze a székelyderzsi templomnak, a felújítás alatt is végig jelen volt, így látta a templomot megújulni, és jelen volt a falkép restaurálásánál is. „Felelősség, méltóság, tisztelet, odafigyelés, ezek a szavak jutnak eszembe. Számomra itt lelkésznek lenni, egy ilyen szintű szakrális helyen, illetve egy majdnem félezres lélekszámú gyülekezetnél mind-mind tartalmazza és hordozza ezeket” – fogalmazott.