banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Erdély legjei – Maros megye: a marosvécsi Kemény-kastély

A haza- és családszeretet le tudja győzni mindazokat a nehézségeket, amelyek a kastély örököseként rászakadnak – vallja Nagy Kemény Géza, a Kemény-kastély örököse. Erdély legjei sorozatunk legújabb részében Marosvécsen jártunk. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

A marosvécsi Kemény-kastély több mint 300 évig állt a Kemény család tulajdonában, a II. világháború végén a helyi lakosság teljesen kifosztotta az épületet, az államosítás után javítóintézet, majd börtön működött benne, és sokáig nem volt látogatható. 2014-ben sikerült visszaigényelni, így mára újra a Kemény család tulajdonában van, Nagy Kemény Géza, az egyik örökös foglalkozik vele, és mára a falubeliek leszármazottai is visszaszolgáltatták az elvitt bútorok egy részét, amelyek megtekinthetőek a kastélyban.

A visszaszerzés után Nagy Kemény Géza a kastélyba költözött, immár hetedik éve adminisztrálja, és próbálja „múzeum jellegűvé” tenni. Minden nap feladatot ad az örökség – „minden nap teszünk egy téglát a falba, megpróbálunk valamit javítani, megcsinálni a csatornarendszert”. A kastély örököse hozzátette, már építettek mellékhelyiségeket, a szobákat egyenként kifestették, kicseréltek pár ablakot.

Hangsúlyt fektetnek arra is, hogy rendezvényeknek adjon otthont a kastély: évente két néptánctalálkozót, kastélynapokat szerveznek, ha belefér, halloweeni bulit is tartanak, de volt már motoros találkozó és lovas találkozó is. Hozzátette, a motoros találkozón egyszerre úgy ötven motor volt az udvaron, és amikor beindították azokat, azt hitték, „szétesik a kastély”, ám szerencsére végül kiállta a próbát.

Kemény János volt a kastély életének egyik legfontosabb alakja

Kemény János, Nagy Kemény Géza nagyapja Pennsylvaniában, Pittsburgh-ben született és egyévesen került Erdélybe, édesapja halála után, ugyanis egyedül maradt édesanyja a rá maradt négy gyermek megélhetését nem tudta biztosítani, így Erdélybe ment férje rokonaihoz. A család végül Kemény János atyai nagyapjához, Kemény Ödönhöz kerül, Alsójárára. Aztán egy nap „csoda történt”, a marosvécsi várúr Kemény Jánost jelölte ki a birtok várományosának, mesélte.

„Nagyapám mindig azt mondta, hogy Pennsylvaniában születtem, és Transzilvániában élek. Az igazán nagy kaland akkor kezdődik, amikor elkezdődik a rendszerváltás Romániában, illetve Magyarországon, és elveszik tőle a birtokot. Én azt hiszem, hogy gyerekként, ahogy visszaemlékszem, mindig egy boldog családot láttam magam előtt. Rendszeresen mentünk pecázni a Marosba, illetve, ha a kastély felé jöttünk, nagyapám érdekes módon soha nem nézett fel rá, nem vágyott vissza” – mesélte Nagy Kemény Géza. Szerinte ez valószínűleg onnan származott, hogy szegényen kapta meg a kastélyt, és nagyon gazdag volt, amikor elvették, bár erről nagyapja nem mesélt, hiszen „sohasem mesélt a kastélyról, ám a Helikonról annál inkább”, így, amit tud, azt mind utólag, feljegyzésekben olvasta.

Húsz éven keresztül működött a kastélyban az Erdélyi Helikon

Kemény János nemcsak író volt, hanem a színház mecénása is, ő alapította meg a kolozsvári Thália Színházat, a marosvásárhelyi Székely Színházat és több zsidó színészt, illetve színházi alkalmazottat menekített meg úgy, hogy református papírokkal látta el őket – magyarázta unokája.  

A két világháború közötti időszakban a kastélyban pezsgő művészeti élet volt, itt alapította meg ugyanis Kemény János az Erdélyi Helikont, ahol az erdélyi magyar írók képviselői találkozhattak, ugyanakkor a szász és román írók is összegyűlhettek, akik a transzszilvanizmus szellemében, a nemzeti megbékélés jegyében tevékenykedtek az irodalom terén.

Az Erdélyi Helikont tulajdonképpen a keszthelyi Helikon mintájára, Berde Mária ötletére, Bánffy Miklóssal beszélgetve találták ki, és mivel nem volt helyszín, Kemény János felajánlotta a vécsit, tudtuk meg Nagy Kemény Gézától. Az első találkozón 26-an vettek részt, ez adja meg a „krémjét” a Helikonnak, ugyanis ez a huszonhat ember aztán majdnem minden alkalommal részt vesz a találkozón.

„Hat évvel Trianon után egy teljesen erdélyi csoportosulás jön létre a kastélyban, így Marosvécs tulajdonképpen az irodalom fészkévé válik, és hadd idézzem Wass Albertet, aki azt mondta, hogy Marosvécs az Erdélyi Helikon olimpusza volt, ahová lábujjhegyen, lélegzetvisszafojtva lehetett csak belépni” – mondta Nagy Kemény. Végül majdnem húsz éven keresztül működött Marosvécsen ez az irodalmi-politikai találkozóhely, a Helikon maga pedig a könyvkiadásban, a folyóirat-kiadásban vett részt.

A teljes társaság idővel 55 íróra növekedett, akik politikai és vallási nézetkülönbségeik ellenére is minden évben találkoztak a kastélyban, húsz éven keresztül működtették az Erdélyi Helikont, emellett megalapították az Erdélyi Helikon folyóiratát, amelynek címere a Kemény-kastély. Nagy Kemény Géza szerint a találkozóra jártak jobboldali és baloldali írók is, kiemelte, egy olyan író, mint Nyírő József „megfért egy Tamási Áron mellett”, pedig teljesen más gondolkodásúak voltak.

„Az Erdélyi Helikon egy nagyon emblematikus pillanata, amikor a fiatal Dsida Jenő először elszavalja a Psalmus Hungaricust, és amikor befejezi a verset, az öreg Kós Károly feláll a foteléből, meghatódottan megközelíti és megöleli Dsida Jenőt, és azt mondja neki – te taknyos, te semmirevaló, hogy mertél ilyen szépet írni?” – idézte fel.  

A hazaszeretet leküzdi a nehézségeket

Kérdésünkre, hogy mennyire nehéz örökösként egy ekkora műemléképületet fenntartani, Nagy Kemény Géza kiemelte: nagyon, a kastély szerinte olyan, mint egy csomag, amihez nagyon ragaszkodik és szereti, de amikor a hátára veszi, akkor szüksége lenne némi segítségre, mert nagyon súlyos. Ennek ellenére meggyőződése, az ember hazaszeretete, családszeretete, és az örökség iránti szeretete le tudja küzdeni ezeket a nehézségeket.

„Amikor tudom azt, hogy lesz egy néptánctalálkozó, akkor nem fáj a derekam, nincs ideje fájni, akkor semmi bajom nincs. Azt szoktam mondani, hogy egyik fiam Budapesten van, és van egy fiam Marosvécsen is. A fiam Endre, a másik pedig a kastély. És van egy kisebb fiam, a galonyai vadászháza a nagyapámnak, tehát tulajdonképpen úgy kezelem ezeket a birtokokat, mint a saját fiaimat” – mesélte az örökös.

Nagy Kemény Géza arról is beszélt, hogy számára teljesen mindegy, hogy ki lesz a kastély befektetője, vagy milyen pályázattal tudják felújítani, ő csak azt szeretné látni már – minél hamarabb –, hogy állványerdő borítja a falakat, és neki lehessen már kezdeni a kastély értékesítésének és a hasznosításának.

„Mi gyakorlatilag a családon belül kulturális központot szeretnénk létrehozni, és ami nagyon izgat engem személyesen, hogy szeretnék egy színháztörténeti állandó kiállítást is. Hogyha egy befektető megveszi, akkor az első dolguk az lesz, hogy megcsináltatják a tetőszerkezetet, a fűtést, és a nyílászárókat, utána lehet nekimenni a spaklival és lekaparni a falakat” – részletezte. Hozzátette, neki teljesen mindegy, hogy ki a kastély tulajdonosa, „pénz sem kell érte”, de ha látja, hogy jönnek a talicskások, hozzák az építőanyagokat, dolgoznak, akkor a legboldogabb.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?