Szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját, megemlékezve Az ember tragédiája című drámai költemény ősbemutatójáról, amelyet a Nemzeti Színház társulatával állított színpadra Paulay Ede 1883-ban. Ezalkalomból Székely Csabával, Az igazság gyertyái című dráma szerzőjével beszélgettünk, aki szövegéért elnyerte a Színikritikusok Céhének díját a legjobb új magyar dráma kategóriában.

Székely Csaba Az igazság gyertyái című szövege bizonyult a legjobb új magyar drámának a Színikritikusok Céhének 45. díjátadó gáláján. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által, Sebestyén Aba rendezésében színre vitt darab két másik díjat is bezsebelt, így kétségkívül az elmúlt évad legsikeresebb előadása lett. A magyar dráma napja alkalmából az íróként és drámaíróként is tevékenykedő Székely Csabával beszélgettünk a témaválasztás miértjéről, a színrevitel kezdeti nehézségeiről, a szöveg és az előadás kapcsolatáról, drámairodalomról és annak feladatáról.

Kapcsolódó

Erdélyi társulat bizonyult a legjobbnak a Színikritikusok Céhének 45. díjátadóján

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb díjat a Színházi Kritikusok Céhének díjátadóján, amelyen a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit jutalmazták.

Színikritikusok Díja Tompa Miklós Társulat Nagyváradi Szigligeti Színház elismerés színház

– Az igazság gyertyáinak különleges aktualitása van, hiszen idén avatták fel a bözödújfalusi Összetartozás templomát, a dráma pedig épp a helybéliek megpróbáltatásainak állít emléket. Miért épp ezt a témát választotta?

– Ez a téma már nagyon régóta foglalkoztat. Eredetileg egy filmforgatókönyv készült volna belőle, amit Tudor Giurgiu rendezett volna. Erről a tervről egyébként nem mondott le, dolgozik rajta. Én arra kértem őt, hogy hadd írjak belőle először egy színdarabot és utána írnám meg a fogatókönyvet. Ő ebbe bele is ment. Körülbelül hét évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni vele, és akkor úgy gondoltam, hogy ez a téma annyira egyedi, sajátosan erdélyi és izgalmas, hogy ha bármelyik színháznak felajánljuk Sebestyén Abával, akkor bárki azt mondaná, hogy „gyertek és csináljátok”. Közösen kezdtünk dolgozni Abával, már tudtuk, hogy ő lesz a rendező, de a várt lelkesedést nem kaptuk meg, így körülbelül hat éven át a fiókban maradt az ötlet. Végül a marosvásárhelyi színház kért fel a megírására, így született meg Az igazság gyertyái.

– Mennyire fektetett nagy hangsúlyt a történelmi hűségre? Inkább a valóságot próbálta megragadni a maga tisztaságában, vagy a fikciós elemek felé fordult?

– Úgy fogalmaznék, hogy engem az igazság jobban érdekel, mint a valóság. A hétköznapi hősöknek szeretnék igazságot szolgáltatni, például Ráduly István katolikus papnak, aki sok embert megmentett. Az, hogy ez a történet megfelelő módon elmesélhető legyen, számomra fontosabb volt, mint az, hogy a valóságban konkrétan miként történtek az adott események. A történelem csak egy váz ebben az esetben. Az, hogy volt, egy ilyen falu, ahol együtt éltek ezek a felekezetek, és ez a falu most már nem létezik, onnan deportáltak 63 ember, majd 60-at sikerült megmenteni… nagyjából ennyi az, ami valós, a többi fikció. Az, hogy ki milyen ember volt, hogyan viselkedett, milyen viszonyban álltak egymással, mind kitalált dolgok, és azt a célt szolgálták, hogy minél egyenesebben elmesélhessem ezt a történetet a színészekkel együtt.

 A cél az volt, hogy álljon egy memento, emlékezzünk arra, hogy létezett egy ilyen falu, egy ilyen közösség, és ha valakit érdekel, akkor a darab hatására utána tud nézni, el tud mélyülni a történelmi dokumentumokban. Ez így is szokott történni egyébként. Sok fiatal van, akik most találkoznak először ezzel a történettel, az előadás után pedig elkezdenek utána olvasni. Ha így történik, mi elértük a célunkat.

– Amikor egy drámát ír, már fejben el is kezdi rendezni azt?

– Én eleve úgy írok, hogy az színpadon jól működjön. Nem mindegy a szavak sorrendje, figyelek arra, hogy az jól mondható legyen. Figyelek arra, hogy a színésznek ki kell menni, be kell jönni, azalatt legyen ideje átöltözni. Figyelek arra, hogy ha túl sokat volt a színpadon, meg is kell pihentetni…szóval ilyen praktikus dolgok is a szemem előtt vannak, amikor írok. De ez még nem rendezés. Az egy sokkal bonyolultabb, sokkal nehezebb dolog, és rendezői gondolkodáshoz nagyobb felkészülés és tapasztalat kell, mint ami nekem van. Mi nagyon jól tudunk együtt dolgozni Sebestyén Abával. Hálás vagyok neki, hogy ilyen jó kapcsolat van közöttünk, ilyen gördülékenyen megy a közös munka. Engem tulajdonképpen ő fedezett fel, ő rendezte meg az első színpadra szánt darabomat, és azóta is gyümölcsöző az együttműködésünk.

– Fordult már elő, hogy a színrevitel más értelmezést adott a dráma bizonyos részeinek, mint ahogyan ön azt először gondolta?

– Megtörténhet ilyesmi, de annyira nem jellemző. Én nem igazán szoktam kétértelmű dolgokat írni. Ebben az esetben például nem történt semmi hasonló, mivel ott voltam a próbafolyamat során, és nagyon sokat beszéltünk közben. Próbák után is elemezgettük a szöveget a színészekkel, azt, hogy mit hogyan kéne mondani. Ez ősbemutató volt, és szerintem ilyenkor jó, ha az a verzió kerül színpadra, amit az író elképzelt. Itt ez is történt. Aztán a későbbi színpadi adaptációknál már nem foglalkoztat annyira, ha esetleg kivágnak belőle valamit. Annak nem örülök, ha hozzátesznek, de ha húznak belőle, az nem szokott zavarni. Az a fontos, hogy amikor először színpadra kerül, közel álljon ahhoz, amit én elképzeltem.

– A drámák kapcsán sokszor elhangzó gondolat, hogy azt nem olvasni kell: azért van, hogy színpadra kerüljön. Mit gondol erről? Mennyire elválasztható a szöveg és a belőle készült produkció?

– Ízlés kérdése. Vannak, akik szeretnek drámát olvasni, de én nem tartozom közéjük. Jobban szeretem őket színpadon nézni. A saját darabjaimról is azt gondolom, hogy inkább színpadon kell látni őket. Persze akik szeretnek drámát olvasni, azt mondják, hogy van élvezeti és irodalmi értéke olvasva is, számomra azonban fárasztó, leginkább a szerkezete miatt. Ott vannak a szereplők nevei, figyelni kell, hogy ki mondja, nem lehet egyszerűen sorról-sorra haladni, mint mondjuk egy regény esetében. A színpadon létrejövő produkció esetemben maga a mű. Úgy gondolom, hogy amit én csinálok, az nem a teljes alkotás, hanem csak egy része. Ehhez hozzáteszi a magáét a rendező, a színészek, a látványtervező, a zeneszerző, és az összes többi színházi munkatárs. Így jön létre A MŰ. Mint ahogy van egy vagon sem vonat még egymagában, hanem kell hozzá mozdony, kell sín is, és még nagyon sok elem. Szóval amit én csinálok, az a vagon, a teljes vonat egyik eleme.

– Ez esetben milyen helye van a drámairodalomnak a művészetek között?

– Az irodalomtudósok feladata, hogy pontosan hogyan kategorizálják ezt. A líra és a próza mellett külön műnemként tartják számon, és hát lehet létjogosultsága ennek is, de attól még, hogy van egy drámai szövegnek irodalmi értéke, nem biztos, hogy jó abban az értelemben, hogy lehet, hogy színpadon egyáltalán nem működik. Például Az ember tragédiája nagyon nehezen alkalmazható színpadra. Drámaként ilyen értelemben nem igazán jó, viszont magas irodalmi értékkel rendelkezik. Itt merül fel a kérdés, hogy mit is szeretnénk pontosan csinálni egy drámával. Miért íródik meg? Van, ami csak azért, hogy olvassák, például Goethe Faustja. Egy hatalmas mű, ami olvasva sokkal izgalmasabb, mint színpadra állítva. Én azonban azt gondolom, hogy az eredeti funkció sokkal izgalmasabb. Amikor a dráma műfaja megszületett, akkor eleve azért írták, hogy azt sokezer ember megnézze azt. A dráma születése egy fesztivál része volt. Nem voltak DJ-k meg koncertek, ez volt a legnagyobb tömegrendezvény az ókori Athénban, és az emberek szórakoztatásra volt a célja.  Természetesen költői igényességet és a színvonalat díjazták, és szerintem most is ez a legfőbb funkciója. Egy tömegszórakoztatási eszköz, amit megpróbálunk a lehető legmagasabb színvonalon működtetni.

– Az igazság gyertyái bizonyult a legjobb új magyar drámának a Színikritikusok Céhének 45. díjátadóján. Mit jelent ez önnek?

– Nagyon nagy megtiszteltetés. Ez egy független szakmai díj, ami mögött nem áll egy államtitkár vagy bárki, aki beleszóljon abba, hogy kihez kerüljön, hanem a Színházi Kritikusok Céhének tagjai ítélik oda titkos szavazás útján, tehát még ők maguk sem tudják, hogy ki fogja kapni az elismerést. Száz valahány előadásból választották ki Az igazság gyertyáit, ami hatalmas dolog. Ez nagyon nagy öröm mindannyiunknak, és külön öröm az is, hogy mivel a budapesti közönség nem igazán érzékeli, hogy mi folyik az itteni színházi világban, most sikerült kicsit felhívni a figyelmet magunkra. Jó hírét vittük a városnak és a társulatnak.

– Most épp min dolgozik?

– Most az Orlai Produkció számára írok egy darabot, amelynek jövőre lesz a bemutatója, ha minden igaz. Persze előbb be kellene fejezni. A témája egyelőre nem nyilvános, de hamarosan talán én is beszélhetek róla.