Elhunyt Fodor Nagy Éva festőművész

Életének 95. évében elhunyt Fodor Nagy Éva festőművész, író, Fodor Sándor író özvegye – adta hírül szerdán a Kolozsvári Rádió.

Fodor Nagy Éva 1928-ban született Petrozsényban, 1956-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, és alapító művésze volt az 1955-ben alakult Zsil-völgyi művésztelepnek. Tagja volt az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, majd 1957-től negyedszázadon keresztül a Napsugár című gyermekirodalmi folyóirat külső munkatársa is.  

Fotó: Horváth LászlóFestményei (tájképek, urbánus tájak, portrék, csendéletek) hangsúlyosan rajzos, dekoratív jellegűek. Európai útinapló 1971. című sorozatában angliai, hollandiai és ausztriai utazásainak élményanyagát dolgozta fel. Később transzcendens jellegű kompozíciós témák foglalkoztatták. Készített könyv- és folyóirat-illusztrációkat.

Egyéni és csoportos kiállítások állandó résztvevője volt az elmúlt évtizedekben, és három kötete is megjelent: az Európai útinapló 1971-ben, az Időutazás képeben címűt (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013.) és Az égből küldött napló (Kriterion Kiadó, 2017.).

1965-ben nyílt meg az első egyéni kiállítása, amelyet még 2013-ig 25 kiállítás követett Kolozsváron, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Szilágysomlyón, Szászrégenben stb. 1998-ban volt látható a kolozsvári Művészeti Nemzeti Múzeumban, az Adományok részlegen nagy retrospektív kiállítása. 2001-ben megnyílt legátfogóbb életmű-kiállítása a kolozsvári Művészeti Nemzeti Múzeum termeiben 91 képpel.

1991-től hét alkalommal kiállított Budapesten, többek között az Andrássy úti Képzőművészeti Galériában, az EME Galériában, a Pataky Galériában, a Bocskay Galéria és ezeken felül egy ízben Pilisvörösváron.

Számos csoportkiállításon vett részt Kolozsváron, például 1996-tól a Barabás Miklós Céh keretében és a Reményik Sándor Galériában. Több erdélyi városban is kiállított, többek között Petrozsényben, Kovásznán, Marosvásárhelyen, Temesváron, illetve Bukarestben. Emellett 10 éven át rész vett a Zsoboki Alkotótábor kiállításain.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?