Eifert János fotói – testről, lélekről

Világhírű fotóművész munkái láthatók november 26-ig Nagykárolyban.

A nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont a helyi Vasile Vénig László Fotóklub szervezte, a többszörösen díjazott magyarországi fotóművész, Eifert János, Test és Lélek című kiállításának. A november 26-ig látható fotótárlat a záróeseménye a minden évben megrendezett Nagykárolyi Fotográfiai Ősz rendezvénysorozatnak. Október 13-án a legtöbbet díjazott romániai fotósként számon tartott kézdivásárhelyi Nagy Lajos 70. születésnapja alkalmából összeállított tárlat anyagát láthatta közönség, majd október 30-án a helyi fotóklub kilenc tagjának idén készült alkotásaiba kaphatott betekintést.

Kettőstudat

Eifert János munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. A nagykárolyi kiállítás anyagát elsősorban az akt dominálja.

„Az aktfotózással a nyolcvanas években kezdtem foglalkozni feleségem, Jung Zseni hatására, aki a magyar akt- és portréfotózás meghatározó alakja. Közös workshopokat szerveztünk, ezeken kaptam kedvet igazán az akthoz. Karcos, morcos, riportbeli ábrázolásmóddal indultam, ebből alakult ki a stílus és szemlélet amit ma képviselek. Számomra az aktfotózás nem csupán a szép emberi test ábrázolásáról szól, hanem sokkal többről: jelképek, szimbólumok használatával beszélek a képeken keresztül születésről, életről, halálról az aktfotókon keresztül” – nyilatkozta a MASZOL-nak a fotóművész.

Tűztánc

Az 1943-ban született Eifert János a világ 40 országában fényképezett, páratlan értékű archívummal rendelkezik. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, interneten.

A FIAP, a világ legnagyobb fotóművészeti szövetsége - amely 85 országot és közel egymillió fotóst foglal magába - 1992-ben ESFIAP (Tiszteletbeli Kiválóság), 2020-ban EFIAP/b (Kiváló Művész) kitüntetéssel ismerte el munkásságát. 2018-ban a PSA (Photographic Society of America) öt csillagos kiállítóművésze az Open Color, és Open Monochrome kategóriákban, és a PSA által adományozott EXCELLENCE (EPSA) díj tulajdonosa. 2021-ben a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Életmű-díját, valamint a magyar fotográfia legrangosabb szakmai elismerését, a Balogh Rudolf-díjat kapta meg.

Tánc, test, tanulmány

„Hosszas egyeztetés során sikerült elhoznunk Eifert János kiállítását Nagykárolyba. Már a tárlat berendezése során is rengeteget tanultunk a kiváló alkotótól, aki a megnyitón tartott tárlatvezetésen engedett mélyebb betekintést igazán az alkotói folyamatba és a művészi látásmódjába. Nyíltan beszélt a képek készítésének körülményeiről, jó tanácsokat és plusz inspirációt adva a megnyitón jelen levő fotósoknak” – tudtuk meg Bikfalvi Zsolttól, a kiállítás szervezőjétől.

(Nyitókép: Bagossi Andrea)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?