Ingyenesen látogatható vasárnap az egy éves Székely Határőr Emlékközpont

Egy éve, 2021. augusztus 14-én nyílt meg a székely hadtörténetet bemutató kiállítás Szépvízen. A Székely Határőr Emlékközpont létrehozói és működtetői az elmúlt egy év eseményeit, eredményeit szerdán sajtótájékoztató keretében foglalták össze.

Fennállásának egy évét ünnepli vasárnap a szépvízi Székely Határőr Emlékközpont. A megnyitás óta eltelt időszakot Ferencz Tibor, a Szépvízért Egyesület elnöke és dr. Nagy József kurátor foglalta össze szerdán az intézményben szervezett sajtóeseményen.

„A központ tervezésekor, a kiállítás építésekor célként fogalmaztuk meg, hogy minél többen megismerjék a székely történelmet, ugyanakkor nem titkoltuk, hogy Szépvízet, mint turisztikai desztinációt feltesszük Székelyföld turisztikai térképére. Most, egy évvel a megnyitó után, úgy tűnik, jó úton indultunk el. Az elmúlt év adatai ezt támasztják alá: a megnyitó óta: 8614 látogatónk volt, amiből diák/egyetemi hallgató: 2429 fő, felnőtt korú látogató: 6185 fő” – hangzott el.

Mint elmondták a kiállítás számára a napi szintű minőségi működtetés jelenti a legnagyobb feladatot. Kiemelték, hogy a látogatók személyes visszajelzése mellett a világhálón is pozitív visszajelzések érkeztek. Az interneten eddig 89-en értékelték az itt látottakat, az értékelések minősítése átlagosan: 5 csillag, tudtuk meg. Az Emlékközpont | Fotó: Farkas Endre

A elmúlt év eseményei közül kiemelték, hogy márciusban a Székelyföldön tevékenykedő idegenvezetők számára szerveztek ismertetőt és kerekasztal-beszélgetést, ahol az emlékközpont és Szépvíz turizmusban helyet kereső szerepét, lehetőségeit térképezték fel. Februárban múzeumpedagógiai foglalkozásokat indítottak Kádár Kincső múzeumpedagógus vezetésével. A foglalkozásokon eddig: 785 diák és kísérőik vettek részt. Szintén február hónapban a Női vállalkozók Erdélyben közösség táborszervezésről szóló képzéseinek gyakorlati részét is az emlékközpontban tartották. Szintén nagyszabású esemény volt az április 2-án, az 1848-as-49-es forradalomra emlékező Huszárbemutató lebonyolítása.

Májusban a Határtalan program keretében több diákcsoport látogatta meg kiállítást, júniusban pedig a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával egy héten át hosszabbított nyitvatartással várták a látogatókat, ekkor közel 500-an nézték meg a tárlatot. Ugyancsak júniusban a Pest megyei értéktár vándorkiállítása is az emlékközpont udvarán volt látható.

A júniusban szervezett Szent László Napok alkalmával az emlékközpont udvara egy sor kulturális esemény helyszíne volt. Vásárt és gyermekfogalalkozásokat szerveztek, első alkalommal a gyerekek megismerhették a freskókészítés technikáját. Július hónapban a Csíkszeredai Régizene Fesztivál zenés helytörténeti túrájának egyik társszervezője volt az intézmény. Augusztusban az Erdélyi Kárpát Egyesület által Gyimesfelsőlokon szervezett EKE Vándortábor alkalmával több csoport is meglátogatta a kiállítást – sorolták.

„A következő tanévben is kiemelten figyelünk a diákcsoportok fogadására. A kiállítás múzeumpedagógiai foglalkozása tovább folytatódik és bővül. Ezt mindenképpen ajánljuk a pedagógusok figyelmébe a 2022-23-as tanévben is” – hangsúlyozták.

Mint kiemelték, a megkezdett munkát a következő időszakban is folytatják. Ennek része a kiállítás anyagának bővítése, valamint új filmek, filmkiegészítések készülnek. Arról is komoly eredményként számoltak be, hogy a településen a kiállítás mellett szolgáltatások is kezdtek felsorakozni az emlékközpont köré, ami a Szépvízre érkező vendégek többrétű kiszolgálását segítik.

„Az elmúlt egy év visszajelzései egyértelműen a minőségi munka folytatására késztetnek/bíztatnak” – szögezték le.

Ingyenes látogatás:
„Augusztus 14-e az emlékközpont életében jelképes születésnap. A születésnapokat a barátokkal közösen érdemes megünnepelni. Mi a látogatókkal ünneplünk! Ezért, aki 2022. augusztus 14-én, vasárnap látogat a kiállításunkra, az ingyenesen léphet be. A 10.00-16.30 között érkezők az emlékközpont vendégei. A nagyobb, 15 fő fölötti csoportok esetében az előzetes telefonos bejelentkezés, regisztrálás kötelező. Az emlékközpontba a 0761-130-216 telefonszámon lehet bejelentkezni” – mondta el a Maszol érdeklődésére Daczó Dénes, a Székely Határőr Emlékközpont munkatársa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?