Bemutatták az Erdélyi örmények sorozat legújabb, szépvízi örményekről szóló kötetét Marosvásárhelyen a szerzők, Puskás Attila és Bíró Melinda jelenlétében. A Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület és a Szentgyörgy Lovagrend szervezte eseményen Ősz Domokos, a marosvásárhelyi filharmónia fagottosa örmény zenét játszott egy sajátosan örmény hangszeren, a dudukon.

A kötetet Sebestyén Péter szépvízi származású, római katolikus plébános ismertette. Kezdésként Puskás Attilának szegezte a kérdést, hogy mit is jelent örménynek lenni. A megkérdezett szerző, örményszakértő úgy válaszolt, hogy ha Budapesten az Országház előtt megáll, hangosabban ver a szíve, de ugyanúgy érez az Ararát hegy alatt is. „Ha egy magyar kérdi, akkor örmény vagyok, ha más nemzetiségű, akkor magyar” – fogalmazott Puskás Attila, aki elmondta, valamikor tizenéves korától, fokozatosan kezdte felfedezni az örménységet.A most bemutatott könyvet ismeretterjesztő célból írták, színvonalas, pontosan dokumentált kiadványt igyekeztek összeállítani. A kötetben helyet kap az örmény történelem rövid összefoglalója, az örmények Erdélybe vándorlásának története, majd a szépvízi örmény sajátosságokat mutatja be, többek közt a temetőt, a templomot, az építkezési stílust, iskolát, a polgáriasodás sajátosságait. A könyv azért érdekes a marosvásárhelyiek, csíkszeredaiak, vagy székelyudvarhelyiek számára is, mert a szépvízi örmények az államosítást követően szétszéledtek, többek közt ezekben a városokban telepedtek le.Szépvízi sajátosság a település struktúrája, a polgári házakon található kis fémtáblák, középen a magyar címerrel. Ezek egy párizsi biztosítóház budapesti fiókvállalatának a táblái, jelezve, hogy a tulajdonos biztosítást kötött. Az örmény kereskedők boltjainak fémajtajai előtt a hideg vízben fürdőző gyerekek nyaranta szívesen szárítkoztak, melegedtek – hangzott el egy visszaemlékezés, illetve az, hogy a település gazdasági autonómiát élvezett, vagyis a kereskedelmi kamara irányította a kolóniát, ahol természetesen különféle egyletek is működtek. Zárt közösség volt a szépvízi, ahol még az egyházi ügyeket is a világiak intézték, a papnak csak kimondottan a lelkek ápolásával kellett foglalkoznia. Az 1920-as impériumváltás után sokan Budapestre telepedtek, illetve később Erdély különböző vidékeire költöztek, főleg az értelmiségiek.