Dupla koncertet ad az Iron Maiden Budapesten

Május 27-én és 28-án is fellép az Iron Maiden a Papp László Budapest Sportarénában. Az első dátumra meghirdetett koncert iránt akkor volt az érdeklődés, hogy másodszor is színpadra áll a zenekar a magyar fővárosban, ezzel ünnepelve megalakulásának 50. évfordulóját.

Az Iron Maiden néhány napja jelentette be Run For Your Lives című világ körüli turnéját, amelyet május 27-én, Budapesten indít a banda. Az eseményre akkora érdeklődést muattak a rajongók, hogy a zenekar már be is jelentett egy második koncertet, május 28-ára – közölte a szervező.

Forrás: Iron Maiden/ Facebook

A turnéval a zenekar megalakulásának 50. évfordulóját ünneplik, hiszen Steve Harris 1975 végén alapította a mára már legandássá vált bandát. Ennek örömére egy különleges műsort ígérnek, amely átfogja a zenekar első kilenc stúdióalbumát az Iron Maidentől a Fear of the Darkig, az ígéret szerint „minden idők leglátványosabb és legkomplexebb show-jával”.

A turné első szakaszán – a budapesti koncerteket is beleértve – az amerikai Halestorm lesz az előzenekar.

A regisztrált Live Nation-tagok a bejelentés pillanatától már élhetnek elővásárlási lehetőségükkel a második koncertre is, a teljes körű jegyértékesítés szeptember 26-án 10 órakor indul mindkét show-ra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?