Bukarestben is látható lesz a Györkös 100 kiállítás

Györkös 100 címmel Györkös Mányi Albert erdélyi festőművész munkásságát bemutató kiállítás nyílik a bukaresti Román Nemzeti Parasztmúzeum Új Galériájában Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából – közölte csütörtökön a kiállítást szervező Liszt Intézet bukaresti központja.

A kedden megnyíló kiállítás része az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékháza és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi központja által a festő születésének 100. évfordulójára szervezett kiállítás- és rendezvénysorozatnak. A tárlat eddig Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Tordaszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön és Baróton volt látható.

Részlet Györkös Mányi Albert Önarckép című festményéből | Zsizsmann Erika

Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az 1993-ban elhunyt művész az erdélyi vidéket, tájat, falusi embereket festette elsősorban, ilyen értelemben nem véletlen, hogy a Parasztmúzeumot választották a tárlat helyszínéül. Bemutatják a művész ismert és reprezentatív alkotásait, de festői világának eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is – tette hozzá az igazgató.

Györkös Mányi Albert 1922-ben született a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. Gyermekkora meghatározó alapélménye lett későbbi festményeinek, a fiatalkorára való emlékezései, rövid mesejellegű írásai kiegészítik, érthetőbbé teszik műveit. 1948-tól a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán tanult, majd a zeneművészeti líceum klarinéttanára lett. 1962-ben feleségül vette Jakab Ilona festőművésznőt, ezt követően felébredt vonzalma a festészet iránt, és teljes energiáját a festészet tanulmányozásába fektette. 1963-ban állított ki először, rendszeresen szerepelt megyei, országos és külföldi tárlatokon.

A bukaresti kiállítást Virgil Nițulescu, a Román Nemzeti Parasztmúzeum főigazgatója, Kósa András László, Kós Katalin, a Györkös Mányi Emlékház vezetője, valamint Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet igazgatója, a kiállítás kurátora nyitja meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?