Bemutatja első darabját az új kézdivásárhelyi színház

Pénteken lesz az ősbemutatója a kézdivásárhelyi Udvartér Színház első darabjának: a közönség Molnár Ferenc: A testőr című darabját láthatja. A részletekről a színházat befogadó intézmény, a Vigadó Művelődési Központ igazgatója, Lung László Zsolt és Kányádi Szilárd rendező számolt be szerdai sajtótájékoztatójukon.

Amint arról a Maszolon beszámoltunk, teljesen új alapokra helyezték a korábban anyagi gondokkal küszködő Udvartér Teátrumot, ami most az időközben művelődési központtá átalakult Vigadó keretében működik. A kőszínházban jelenleg négy színész van alkalmazásban – Gecse Noémi és Kiss László színművészek, valamint Elek Ágota és Mihály János mesteris színészhallgatók – az ő közreműködésükkel készült el A testőr című darab.

A színház molinókon is reklámozza az előadásokat és a bérletkonstrukciókat | A szerző fotói

Lung László Zsolt a sajtótájékoztató elején kifejtette: ez lesz az új színház első darabja, és a kőintézmény struktúrájához szorosan kapcsolódik a bérletrendszer, aminek a keretében bemutatódik Molnár Ferenc darabja, amelynek rendezésére Kányádi Szilárdot, a Csíki Játékszín színészét kérték fel. A rendező elmondta: számára nagy megtiszteltetés, hogy az átszervezett, új színház első darabját ő rendezhette. A darab színre vivője vázolta, hogy miről szól a darab, illetve a közönség közreműködésének a fontosságát is hangsúlyozta. „A testőr nem más, mint egy gyönyörű megfogalmazása annak, hogy miként lehet körbejárni a szerelmet. Mit vagyunk képesek megtenni érte, hogy megtartsuk, ne veszítsük el és ha lehet, akkor újra élesszük, amennyiben úgy érezzük, hogy kezd kifakulni. Ezt a kérdéskört járja körül úgy, hogy közben nem feledkezik meg a közönségről és hat arra a központra is, ami a nevetésünkért felel” – hangsúlyozta.

Lung László Zsolt igazgató és Kányádi Szilárd rendező ismertették az első darabot

Kifejtette: a közönség nélkül nem él a színház, bármekkora munka is van belefektetve. „Az Udvartér Teátrum sokadára újra- és átalakult, nem hagyja magát, egy hihetetlenül nagy harcos. Tizenhárom évvel ezelőtt – amikor volt lehetőségem itt dolgozni – egy teljesen más állapotban lévő intézménnyel találkoztam. Azóta sok víz lefolyt, de ez a színház még mindig tartja magát. Azt hiszem, bátran kijelenthetem: igazán büszkék lehetnek a kézdivásárhelyiek erre az intézményre, arra, hogy van színházuk és megbecsülhetik az által, hogy bérletet, illetve jegyet váltanak az előadásokra” – hívta fel a figyelmet a darab rendezője, aki arra bátorította a kultúra kedvelőit, hogy vegyenek részt az előadásokon.

Az Udvartér Teátrum több bérlettípust kínál, van mecénás bérlet (ára két személyre, illetve öt előadásra 350 lej, négyre 300 lej). A felnőttbérlet öt előadásra 110, négy előadásra 100 lej, míg a diák- és nyugdíjasbérlet öt előadásra 75, négyre 60 lej. Bérletet váltani a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra, pénteken 10 és 14 óra között (kártyás fizetésre is van lehetőség), illetve online ITT lehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?