Bátorság és céltudatosság jellemzi a fiatal erdélyi zenészeket

Garázsból a színpadra címmel rendezett beszélgetést a kolozsvári fiatalokból álló Közgazdász Klub a feltörekvő és sikeres zenekarok tagjaival – a Planetárium kávézó újonnan felavatott rendezvénytermében három előadóval találkozhattunk: Láng Tiborral, A csajod zenekar gitárosával, Jenei Deborah-val, a 3AD együttes énekesével, valamint a House of Pioneers gitárosával, Balla Gellérttel. Az eseményen olyan kérdésekre keresték a választ, hogy miként lehet egy ötletből zenei karriert építeni, illetve mire is van szüksége egy zenekarnak a hangszerek és zenei tudás mellett.

Az erdélyi magyar alter-rock színtér jelenleg meghatározó Z-generációs képviselői mind kedvtelésből, de nagy reményekkel és elszántan vetették bele magukat a zenélésbe. Az eredetileg sepsiszentgyörgyi srácokból álló House of Pioneers a helyi Tanulók Háza ifjúsági központból indult, innen ered a nevük is. Balla Gellért elmondta, hogy gitártanárának köszönhetik a felállásukat, s bár eleinte nem volt basszusgitárosuk, most ezt a feladatot és a billentyűs részeket is ugyanaz az emberük látja el. Szabadidős tevékenységből és gitártáborokból jött létre az együttes, amely több, félszeg és vicces névadós próbálkozásból született House of Pioneers-szé, indulásuk székhelyének angolra fordított nevét viselve.

 Balról jobbra: Láng Tibor, Jenei Deborah, Balla Gellért | A szerző felvétele

A 3AD is vicces körülmények között indult: a templomban kezdték, bibliahetes zenélgetések következtében, amikor egyszer Jenei és a srácok Metallicát adtak elő odabent, a tiszteletes azonban mellőzte volna ezt a tevékenységet, ők viszont sikerélménynek könyvelték el, mivel jól szólt és összhangban érezték magukat együtt. Akkor született meg az ötlet, hogy együtt folytassák, ebből egy igencsak eklektikus eredmény lett. A kolozsvári székhelyű banda elsőre feldolgozásokkal indult, később pedig már együtt írták saját dalaikat. S hogy honnan ered a sokféleképpen kiejthető 3AD név? Elsősorban neveik kezdőbetűjéből – mondta el Jenei, Ádám, Ákos és Álmos, a három A-s, valamint az ő nevének kezdetéből áll. A 3AD 2016-ban lépett először színpadra a Kolozsvári Magyar Napokon, akkoriban még egy nehezen összeállított félórás repertoárral.

Láng Tibor nem kezdettől tagja A Csajod zenekarnak, ő Szatmár megyei lévén Kolozsváron csatlakozott a székelyföldi srácokból álló zenekarhoz. Az együttes neve elképesztő mennyiségű szóviccet képes generálni élőben is és a közösségi médiás megfogalmazásokban is, Láng elmondása szerint viszont a már kezdetektől fogva csak saját dalokat író zenekar jellemző daltémájából kapták a nevüket. A csajod eredetileg egy zeneszám volt, ebből alakult ki az, hogy többnyire lányokról írták az első dalokat, innen a kollektív név is. Legelső és legfőbb céljuk az volt, hogy saját dalokat írjanak. Már akkor is, amikor két évvel ezelőtt megnyerték Siculus Fesztivál tehetségkutatót a legjobb dalszöveg kategóriában, több daluk volt készen.

Mindhárom zenekar fontosnak tartja a kapcsolatépítést és azokat, akik a kezdetektől fogva mellettük álltak és segítették őket elindulni. Jenei hozzátette azonban, hogy sokan Kolozsvárt úgy értelmezik, mint a lehetőségek városát, de a város mérete minél nagyobb, annál nehezebb benne az eligazodás és a lehetőségek felkutatása, a segítségkérés, megnőnek a nehézségek is. Hasonló véleményen volt Láng is, aki szerint keményen meg kell dolgozni azért, hogy érvényesülhessenek – nem szabad azonban szégyellni kopogtatni és kilincselni, ismerkedni, valamint megtartani a meglévő kapcsolatokat annak érdekében, hogy ismertebbé válj. „Lehet, hogy tíz alkalomból hatszor visszautasítanak, de az a négy alkalom már sikeres és ez a fontos” – fejtette ki, majd hozzátette: „Írhatsz bármilyen jó dalokat, ha nincsenek meg azok az emberek, akik továbbküldik, promózzák, meghallgatják, bevonnak másokat, segítenek a szervezésben.” A tehetségkutatók nagyon jó dobbantó felületek, ha már csak egyvalaki is a közönségből odajön és elmondja, mennyire tetszett, amit csináltak, vagy esetleg koncertszervezéssel foglalkozik, akkor már nyert ügyük van.

Fotó: A Planetarium Facebook-oldala

Hasonlóképp a pályázatok, pl. egy NKA-pályázat is rengeteget segít egy zenekarnak, hiszen a turnézás, felszerelések, ezek esetleges javítása, az utazási költségek, étel és ital, szállás mind sok pénzbe kerülnek. Mindhárom zenekar hasonlóképpen gondolkodik a költségeik menedzseléséről: közös kasszából dolgoznak, a fellépési díjakat és más bejöveteleket a közösbe dobva újra belefektetik a zenekar optimális működésébe. Lehet, hogy ezek nem nagy összegek, de minden apróság számít – teszik hozzá. Annak ellenére, hogy fiatal feltörekvő zenekarokról beszélünk, mind eljutottak odáig, hogy szignifikánsan csökkent a banda saját zsebből finanszírozása.

Azt is megtudhattuk a beszélgetés folyamán, hogy milyen kulisszatitkok vannak egy fellépés mögött. Ahogy Balla Gellért elmondta, a legfontosabb egy koncert szervezésénél az az, hogy miből áll a rider: a zenekari beállás, kelléklista, színpadrajz (melyik hangszer hova kerül pl.), csatornalista és szoros együttműködés a hangmérnökkel – legfőbb a szakmai alázat a saját tevékenységgel szemben, hiszen a korrekt de céltudatos együttműködést szeretik a legjobban mindenhol. A fellépések esetén a bepakolás, kipakolás, soundcheck még azok a láthatatlan részei a feladatnak, hiszen ha nincs meg a hangpróba, minden elromolhat. Jenei Deborah azt is kifejtette, hogy fontos minden személyes problémát, esetleges veszekedéseket, nézeteltéréseket lent hagyni, mielőtt fellépnénk a színpadra, mivel a közönség nagyon is érzékeli a kisugárzásokat, hogyha valami nincs rendben. Ez nagyon nehéz dolog néha, de mindenképp megéri. Láng szerint a siker pedig az, amikor olyan zenét játszhatsz, amit te is szeretsz, és ezt még mások is szeretik, ennek a teteje pedig az, hogy ha a streamingoldalakon, a YouTube-on is pörgetik a zenéiteket.

A CSAJOD
Az együttes 2018-ban Kolozsváron alakult rockzenekar. Intenzív próbaidőszak után, ugyancsak ez év decemberében tartotta első önálló koncertjét, melynek repertoárja kizárólag saját szerzeményeket tartalmazott. 2019-ben debütált a zenekar első A Csajod című kislemeze. A ritmusos és stílusban változatos zeneiség mellett a dalszövegre fektetett hangsúlyt demonstrálja, hogy a csapat megszerezte a székelyudvarhelyi szervezésű Siculus Fesztivál Legjobb Dalszöveg-díját.
3AD
12 millió nemzetközileg el nem adott lemez és 124 félházas koncert után a 3AD visszatért, hogy meghódítsa a Földnek nevezett, emberi faj által lakott planétát. Az erdélyi new-wave thrash’n’roll pionírjei egyedi színfoltot képviselnek a homogén alter-rock zenekartengerben. 2016 óta töretlen előmenetel képviseli a kvartett munkásságát, amely megjárta az általunk ismert világ kisebb sarkát, de a világhálón több ezres hallgatósághoz jutott el. A kolozsvári fémtáncdal társulat fellépett már koncertteremben, pubban, utcán, strandon, jurtában, hajón, hangárban, farmon, zsinagógában, irodában és iskolaudvaron is.
HOUSE OF PIONEERS
A zenekar ebben a felállásban 2019 óta működő banda Sepsiszentgyörgyről. Fiúbandából adódóan a szövegek zöme a lányokról, illetve a velük kapcsolatos helyzetekről szólnak, viszont vannak olyan szövegeik is, amelyek egy átlagos helyzetet írnak le, legyen az a bezártság, vagy az a pillanat, amikor semmi sem akar összejönni, vagy pont ezek ellenkezője, mikor minden tökéletes. Mindemellett ismerőseik verseiből is szeretnek inspirálódni. Céljuk a zenéjükkel az, azon kívül, hogy sok emberhez eljusson, hogy azt a közönség kedvelje is és a dalaikat mindenki úgy értelmezze, ahogy éppen érzi vagy ahogy éppen megérinti őket a dal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?