Opera Napok Kolozsváron - „Ahol a szavak jelentése csökken, ott kezdődik a zenének a mondanivalója”

Csütörtök délután ünnepélyesen megnyitották a III. Opera Napokat, mely idén a Mesebeli hősök az operában címet kapta. Az eseményen felszólalt Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, valamint bemutatták az Opera gyermekcipőben című kiállítást és a 75 éves a Kolozsvári Állami Magyar Opera című könyvet is. A megnyitót Kolozsvár Magyar Gyermekkórus előadása zárta.

A Kolozsvári Állami Magyar Opera 75 éve működik önálló intézményként, és ebben az időszakban folyamatos minőségbeli fejlődésen ment át – mondta Szép Gyula, az Opera igazgatója, aki azt is kiemelte, hogy tudomása szerint ez a világ egyetlen kisebbségi operája, vagyis nem tudnak más ilyen intézményről, amely nem az állam nyelvén játszana. Úgy érzi, hálával tartozunk azért, hogy a 75 éve létrehozott magyar intézményekből az Opera meg tudta őrizni önállóságát, hiszen mára már olyan eredményeket mutathatnak fel, mint például hogy meghívták őket a rangos George Enescu nemzetközi fesztiválra, ahonnan igencsak pozitív kritikákkal térhettek haza.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kiemelte, hogy külön öröm számára látni, hogy a művészeti intézmények gyerekeknek, családoknak szóló programokat szerveznek, a minden korosztályból szép számban összegyűltek pedig bizonyítják, hogy van is igény erre.

A 75 éves a Kolozsvári Állami Magyar Opera című albumot Laskai Adrienn mutatta be a közönségnek, aki elmesélte azt is, hogy fontosnak tartja megőrizni ezeket a történeteket, mivel sokan nem láthatták személyesen az úgynevezett „aranycsapatot”. Ezeknek a művészeknek az emlékét, az ők történeteiket igyekszik továbbadni a kötetben, amelyről Szép Gyula igazgató elmondta, hogy egy hatalmas önzetlen munka eredménye, ugyanis Laskai Adrienn teljes mértékben önállóan, önzetlenül készítette el, az Opera pusztán a nyomdai költségeket állta.

Sófalvi Emese muzikológus nyitotta meg az Opera gyermekcipőben című kiállítást, melyről úgy mesélt, hogy az Opera csak ereje teljében képes a gyerekekre figyelni, éppen ezért azok az Operák, amelyekben hangsúly kerül a gyerekekre, nem járnak gyerekcipőben. A Kolozsvári Magyar Opera történetében, ahogy azt a kiállítás is mutatta, mindig is jelen voltak a gyerekek nem csupán a nézőtéren, hanem a színpadon is.

A megnyitót Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa zárta három gyönyörű dallal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?