„Rajzolj egy krumplit!” – lesz belőle nyúl, oroszlán vagy szinte bármi, biztat Agócs Írisz illusztrátor a könyveiben és a gyerekeknek szervezett tevékenységeken. Ezeken keresztül játékosan visszavezeti a rajzolás öröméhez azokat is, akik már rég lemondtak róla. Az egyik legismertebb magyar illusztrátor a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is megmutatta, hogyan lehet visszatalálni a rajzolás öröméhez, ami szerinte mindenkinek születési joga. De miért épp a krumpli? – a sikerélmény erejéről, a ceruzával való „gyengéd lázadásáról” beszélgettünk vele Kolozsváron, és arról is, hogy miért olyan fontos, hogy egy gyerek (vagy felnőtt) ne féljen kimenni a vonalból, hogy bátran kísérletezzen, valamint arról is kérdeztük, hasznosak-e a rajzoltató videók, és hogy képes vagy inkább kép nélküli mesés könyvet jó olvasni a gyereknek.

– Egy krumplival kezdődik többnyire, és a rajz sikerül. Miért épp krumpli? Mitől működik ez? Mi a cél?

– A krumplira, ha kerül két hosszú fül, az nyúl lesz mindenképp. Ezzel a tevékenységgel a nem rajzoló gyerekek újra megszeretik a rajzolást, sőt felnőtteknek is segít. Volt itt olyan anyuka, aki – amikor megkérdeztem a tevékenység elején, hogy van-e valaki, aki nem tud rajzolni – jelentkezett, és hamar kiderült, hogy tud. A sikerélmény a cél, bebizonyítani, hogy tudnak rajzolni, és hogy újra megszeressék megszerettetni újra a rajzolást. Régebb a közönségtalálkozókon négyzetet, kört, háromszöget rajzoltam, majd mindegyiknek hosszú fület, és kiderült, hogy mindegyikből lehet nyulat formálni. Ezek ilyen trükkös dolgok.

Aztán kiderült, hogy kört rajzolni nagyon nehéz, mert a gyerekek nagyon rágörcsölnek, hogy a kör tökéletes kell legyen. Amikor láttam ezt az erőlködést, azt mondtam: „rajzoljatok egy krumplit!”. A karatén alatt online rajzoltatás volt: és kezdtek jönni a levelek, hogy rengeteg kisgyerek visszakerült a rajzolók táborába, olyan gyerekek, akik nem mertek vagy már nem szeretettek rajzolni, mert azt mondták nekik már az óvodában, hogy „vonalból nem szabad kimenni”, „nem vagy ügyes”.

Vicces szövegekkel kísérem a rajzolás lépéseit, de alapvetően onnan indulok ki, hogy megnézem, hogy néz ki például a ló – egy Berg Judittal most készülő könyvünkben szerepelnek lovak. Egy bonyolultabb formát, mint például a ló, leegyszerűsítve, kereső formákból építjük fel: hátsó rész, mellkas, fej. Az egész ló sok-sok ilyen gömbből, összekötő vonalakból, kereső vonalakból áll össze: leegyszerűsítve tényleg krumplikat rajzolunk, a krumpli megfelelő „szakkifejezés” erre.

– Ezek szerint A vonalból kimenni ér és a Rajzolj egy krumplit-sorozat egyfajta lázadás?

A ceruzával való gyengéd lázadásnak szoktam hívni, ez a misszióm. Nem tudom, mennyire kulturális háttere van vagy sem, de valahogy elveszítjük a rajzolás önmagáért való élményét. Úgy gondolom, az, hogy húzogatjuk a vonalakat, végeredménytől függetlenül szeretünk rajzolni, mindenkinek születési joga, ezt nem szabad elvenni, hisz egyrészt tényleg nagyon jó, másrészt rengeteget segít, gondoljunk a művészetterápiára, ahol kirajzolunk magunkból bármit. De van benne egy olyan dupla csavar is, hogy aki sokat rajzol kedvtelésből, annak előbb-utóbb a rajza fejlődni fog, akkor is, ha nem készül képzőművész pályára.

Az nem motiváló, ha azt mondják: „te nem tudsz rajzolni”, hisz ezek után nem az történik, hogy valamitől hirtelen majd tud, viszont ha azt mondjuk: „nagyon jó, csináld csak, próbáld ki a zsírkrétát, festéket is”, és nem mondjuk, hogyan csinálja, akkor, ha van kedve, és sokat rajzol, jobban át fogja látni, esetleg látvány után is jobban rajzol.

– Ennyi a titok, hogy engedjük? Mivel bátorítsuk esetleg a rajzolásra?

Alsós korosztálynál a legtöbb, amivel segíthetünk kedvcsinálónak, hogy nagyon sokféle eszközt adunk. Esetleg együtt is rajzolunk vele, de nem minősítjük a rajzát. Évek óta nem vállalok zsűrizést rajzversenyeken, mivel nagyon szeretem, amikor valami egyedi jön létre, ami viszont nem biztos, hogy pontosan megfelel a rajztechnikai tudásbeli elvárásoknak, mert az egy másik dolog. Az, hogy valakiből belülről kifakad egy oroszlánfejű kék színű ló, szerintem csodálatos. Azonban, ha azt mondták neki, hogy cseresznyefát rajzoljon, akkor ott van egy ütközés az iskolával, otthon viszont ez a ló teljesen érvényes dolog. Erre biztatnék mindenkit, hogy támogassuk a gyerekeket, hogy bármi jó, amit rajzolnak.

Sokan mondják, hogy nem tudnak például kutyát rajzolni. Volt egy osztálytársam is, aki ezt állította. Mindig kértem, rajzoljon nekem, és amikor megláttam, mit alkotott, csak ámultam: én a sok gyakorlás után már nem tudom annyira elrajzolni, hogy olyan jó karakter legyen, mint az övé. Sokkal jobbat rajzolt, mint a megszokott.

Szerintem az egyediség irányába így lehet elmenni. Ha azt vesszük, hogy a művészek – akik arról híresek, hogy valamit létrehoztak – máshogy csinálják, mint a legtöbben, innen nézve furcsa, hogy már óvodában az egyformaságot várják el. De mikor jelenik meg így az egyediség? Nyilván a lázadóknál: az ég zöld, a fű kék, és az elefánt narancssárga. Ha erős benne ez a kényszer ellenáll, ha nem, akkor elhiszi az óvónéninek, hogy nem szabad kimenni a vonalból. Belőlem nem lehetett volna illusztrátor, ha ezt komolyan veszem: a mai napig nagyon bátran kimegyek a vonalból. A gyerekeknek azt szoktam tanácsolni, hogy az iskolában tartsák be a szabályokat, de otthon próbálják ki, milyen kimenni a vonalból. Akvarellel dolgozom – ott eleve nehéz megzabolázni a foltokat. Azt gondolom, ha a vonalból kimész az inkább hozzáad, mint hogy elvegyen.

– Le is fordították a könyvét több nyelvre, ezek szerint máshol is hiánycikk volt ez a lázadás?

Ez nekem is kérdés. Úgy látom, Angliában és Amerikában más a hozzáállás: ott örülnek, ha valaki bátran rajzol, hobbiszinten is, és ez népszerű is. Nálunk inkább az van, hogy „jaj, én nem tudok énekelni, rajzolni”, és ezért még titokban sem mernek. Nem tudom, mi ennek az oka, de úgy látszik más országokban is van hasonló helyzet.

Léteznek más rajzoltató könyvek, de ott is inkább egy szabályos végeredményt céloznak meg. Én viszont pont azt szeretem, amikor mindenki a saját stílusában rajzol. Az oroszlán a kedvencem, mert az már több vonalból áll. A krumplirajzolásnak az a titka, hogy már a legelső formánál elindul a saját útján mindenki, aztán minél több vonal kerül bele, annál egyedibb lesz. Mindenki saját magát hozza a rajzban. 

– Akkor hagyjuk a Youtube-videókat, ahol vonalról vonalra mutatják meg, hogyan rajzoljunk például egy unikornist, és felejtsük el a négyzethálóba rajzolós kifestőst?

Azoknak is van helye, de későbbre hagynám. Nagyon kitolnám azt az időszakot, amikor a gyerekek szabadon, boldogan próbálhatnak ki bármit. Hallottam olyant, hogy illusztrátor-workshopon az előadó akvarellre rajzolt golyóstollal, és az egyik művészeti egyetemet végzett lány felsikoltott, hogy azt nem szabad, mert neki azt tanították, és ő ezt elhitte. Pedig ki mondja meg, hogy az alkotóművészetben mi az, amit nem szabad? A kísérletezés az egyetlen út, hogy rájöjjünk, mi működik és mi nem. Éppen ezért ezt a kísérletezős időszakot nagyon kitolnám a gyerekeknél.

A rajzoktatásban pedig párhuzamosan megtartanám a flow-élményt adó szabad rajzolást, és negyedik osztály táján vezetném be a rajzórát, amikor tényleg a rajztudásra koncentrálnak, a látvány utáni rajzolásra. Ha előtte már kialakult a kísérletezős hozzáállás, akkor amikor beül technikai órára, lesz a kezének egy rutinja. Ez a rajztechnikai óra azoknak fontos, akik úgy gondolják, hogy szeretnének ezzel foglalkozni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha valaki ezzel foglalkozik, akkor járjon el műterembe is, tanuljon meg látvány után rajzolni.

A gyerekkönyv-illusztrátorról él egy tévhit, hogy ő az, aki eddig jutott a rajzolásban, és még mindig csak a gyerekkori rajzokat tudja, „nem tud rendes embereket” rajzolni. Pedig az egy plusz, hogy az illusztrátor erős rajzi alapokra építve képes visszabontani például azt a lovat úgy, hogy a 2-3 éves korosztálynak szóló könyvben felismerhető legyen, de ne túl bonyolult. Lehet, hogy nagy szó erre, de mesterségbeli tudásról szól az, hogy hogyan egyszerűsítesz, hogyan lehet működtetni a gyerekkönyv-illusztrációt.

– Miért pont a gyerekkönyv-illusztrálást választotta?

Nagyon szeretek rajzolni, gyorsan, egymás után, minél többet: csak húzni a vonalakat. Az illusztráció az a terep, ahol kis képeket gyorsan kell alkotni, majd a következőt és a következőt. Nem vagyok az a típus, aki hosszasan, lassan dolgozik egy freskón vagy olajfestményen – az akvarell technikája passzol hozzám, annál nincs gyorsabb szerintem. Ugyanakkor amiatt is a gyerekkönyv-illusztráció az én terepem, mert csodálom a gyerekeket, ahogy kicsi korban ebben a mágikus realizmusban élnek, ahol minden lehetséges. Lenyűgöz, és szeretek ebben velük együtt létezni, beszélgetni, ezt a világot megörökíteni. Például nagyon komoly elszántsággal tudják a botot egy lyukba beledugni, az nem egy játék, hanem komoly dolog a részükről – mindezt szeretem látni és megrajzolni.

– A gyerekeket elsősorban az illusztráció ragadja meg, csakhogy van aki szerint jobb a kép nélküli könyv, mert jobban pörgeti a fantáziájukat, ha el kell képzelni a hallottakat. Mit gondol erről?

Ezt is kettéválasztanám: mindkettő kell. Én is a kisfiamnak sok kép nélküli szöveget, például népmesét olvasok. Fontos, hogy legyen egy ilyen világ: a klasszikus meséké, népmeséké, tündérmeséké, ahol – főleg, ha van bennük valami félelmetes – hagyjuk, hogy ők találják ki, hogy az milyen, mert akkor az nem félelmetes számukra. Viszont fontosak azok a könyvek is, amelyek kifejezetten arra vannak, hogy képeket nézegessünk. A Maszat sorozat például – amiben nincs semmi félelmetes, egy kisgyerek hétköznapjairól szól – a vizualitás a fontos, hogy legyen egy jó sztori, amin keresztül a gyermek képeket néz.

Nagyon fontos egyrészt, hogy menjünk el a gyerekekkel kiállításra, lásson sokféle alkotást, emellett legyenek olyan hosszú mesék – akár fejből –, amelyek a gyermek a képzeletét működtetik. Offline anyuka vagyok offline gyerekkel, így én mindezt kiemelten fontosnak tartom: hogy bizonyos életkorig hagyjuk meg, hogy beinduljon ez a kreatív képalkotás, mert szerintem utána már megmarad, ha közben be is kerül a képernyő a hétköznapjaiba.

(Nyitókép forrása: Bonyhád Város oldala/Facebook)