A szellemi kulturális örökség részeként ismerte el az UNESCO a magyar vonós zenekari hagyományt

Az UNESCO a szellemi kulturális örökség reprezentatív elemeinek nemzetközi jegyzékébe emelte tavaly decemberben a magyar vonós zenekari hagyományt, az erről szóló díszoklevelet szerda este adták át Balatonfüreden, az Ördög bújt a vonóba című népzenei gálakoncerten.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a jegyzék célja, hogy a nemzedékről nemzedékre örökített közösségi tudást gyűjtse egybe, és jelenítse meg. A magyar vonós zenekari hagyományt Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be, és az újabb magyar szellemi örökségelem a mohácsi busójárás, a matyóhímzés, a solymászat, valamint a kékfestés után került be a nemzetközi listába.Az ezt tanúsító oklevelet Pál István Szalonna vette át | Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Mindez nagy elismerés az országnak, a nemzetnek, illetve azoknak, akik előadóművészként vagy bármilyen intézmény vezetőjeként, szervezőként szívügyüknek tekintik a vonós hangszerek által megjelenített ősi értékeket - mondta Závogyán Magdolna.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy egyre több gyerek és fiatal választja a muzsikus hivatást és életformát. Rendkívül fontos ezért, hogy a köznevelés rendszere, valamint a kulturális intézményhálózat kiemelt figyelmet fordítson az örökség ápolására, a tehetségkutatásra- és gondozásra, az oktatásra, illetve a fellépési lehetőségek biztosítására. Mindez a hagyomány továbbélésének, az ősi tudás átörökítésének záloga - tette hozzá.

A magyar vonós zenekari hagyományt 2022 decemberében az UNESCO Rabatban megrendezett 17. ülésszakán vették fel a világszervezet szellemi kulturális örökség listájára.

A jegyzékbe vételről szóló hivatalos díszoklevelet Závogyán Magdolna és Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője adta át Pál István Szalonnának, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének. A díszoklevél átadását követően Pál István Szalonna úgy fogalmazott: olyan muzsikusoktól kaphatták útravalójukat, akik néha emberséget, néha ételt, néha ágyat adtak nekik, és a nap végén megtanítottak egy-egy nótát. Ezeket pedig ők is továbbadják a fiataloknak - hangsúlyozta.

Kapcsolódók

Kimaradt?