A szavak királynőjére emlékeztek Bereckben: emléktáblát avattak Illyés Kinga szülőházán

Illyés Kinga színésznő, előadóművész, színészpedagógus halálának 20. évfordulóján emléktáblát avattak berecki szülőházán. Vasárnap az ünnepi szentmisét követően, bereckiek, rokonok és vendégek vonultak Illyés Kinga szülői házához, hogy leleplezzék a Gábor Áron Alapítvány által a település nagy szülöttjének állított emléktáblát.

„Kis közösségünk méltán büszke nagybetűs embereire. Elérkezett az idő, hogy jelt állítsunk örök emlékként a Bereckben született, az erdélyi értelmiség kiemelkedő alakjának, Illyés Kingának”, fogalmazott felvezetőjében Biszak Török Tünde tanítónő a berecki 106-os számot viselő ház előtt, ahol 1940. december 10-én Illyés Kinga született és fiatal éveit töltötte.Fotó: Iochom István„Illyés Kinga a versmondáshoz értett, tudta mit kell mondani és vitte verseken keresztül erdélyi költőink üzenetét szerte a nagyvilágba a legkisebb falusi színpadtól a világvárosok színpadáig”, fogalmazott méltatásában Balogh András. A berecki művelődési központ nyugalmazott igazgatója felidézte, hogy az általa vezetett intézményben létrehozta az Illyés Kinga-emlékcsarnokot és kiadta a Thália papnője című Illyés Kinga emlékkönyvet, és a helyi közösség a halálának 20. évfordulóján Illyés Kinga szülőházán elhelyezett emléktáblával tiszteleg a falu neves szülötte előtt.A szerző fotója„Fejet hajtunk a nagysága előtt. A szavak királynője már nincs közöttünk. Illyés Kinga köszönjük, hogy voltál nekünk”, fogalmazott Balogh András aki Kányádi Sándor - Gyász című versének soraival zárta méltatását: „felköltöztek a szavak a mennybe csönd van csak az úr léptei kongnak az űrben.”

Az emléktáblát Bodó Csaba, a Gábor Áron Alapítvány elnöke, illetve a színésznő gyermekei, Török-Illyés Orsolya és Török-Illyés Botond leplezte le, majd Csomós László, az egyházközség plébánosa megáldotta azt.Fotó: Kovács Zsolt „Azért is nagyon megható az emléktábla avatás, mert bereckiektől jött a kezdeményezés. Szép azt látni, hogy édesanyám milyen fontos szülőfalujának”, fogalmazott a Maszol érdeklődésére a színésznő Török-Illyés Orsolya. „Nagyon széles az a kör ahonnan még ma is visszahallom az édesanyám hatását, a berecki közösségtől kezdve a budapesti értelmiségiekig. Nagyon progresszív volt amit Illyés Kinga képviselt, miközben a berecki közösség számára is erős hatása és megtartó ereje volt. Ritka az, hogy egy ember ennyiféle képpen jelen tudjon lenni”, összegzett Török-Illyés Orsolya.Fotó: Iochom István

Illyés Kinga 1940. december 10-én született a háromszéki Bereckben és 2004. július 28-án hunyt el Marosvásárhelyen. Az előadóművész, színésznő, színészpedagógus Marosvásárhelyen végezte színi tanulmányait 1961-ben, majd ugyanott élt és alkotott élete végéig. Színészként dolgozott többek között Kovács György, Harag György, Radu Penciulescu, Tompa Miklós, Kovács Levente, Tompa Gábor rendezéseiben.

Előadóművészként önálló műsoraival – A kis herceg (Antonie de Saint-Exupèry), Lírai oratórium (Szilágyi Domokos), San Gennaro vére (Márai Sándor), A nő, aki virágot akart szakítani (Oriana Fallaci) stb. – több száz teltházas sikert aratott itthon, Magyarországon, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában. Illyés Kingát a román titkosszolgálat évtizedekig zaklatta és sikertelenül próbálta beszervezni. A közel 3000 oldalas lehallgatási dossziéjából lánya, Török-Illyés Orsolya – Obiectiva Theodora címmel készített rádiójátékot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?