Különleges utazások különleges bemutatása – ebben volt részük az érdeklődőknek a szerda esti Pályamatricák című, Láng Orsolya útinaplójának bemutatóján a marosvásárhelyi Teleki Téka udvarán, ahol a szerzővel András Orsolya irodalmár, műfordító beszélgetett.

Láng Orsolya harmadik, ezúttal intermediális alkotása több utazást foglal magában, saját illusztrációival. Utazást kínál anélkül, hogy kitennénk a lábunkat a négy fal közül, erre pedig a könyv 2020-as, év eleji megjelenése óta nagyon nagy szükségünk volt – hangzott el.

András Orsolya irodalmár, a beszélgetés irányítója a bemutató kulcsszavaként az utazást jelölte meg. Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az utazás, Láng Orsolya azt válaszolta: egy utált és óhajtott foglalatosság, amely már a korai gyerekkorától kezdve az élete részét képezte. „Az Almás–Szatmár–Marosvásárhely háromszöget jártuk, néhány kolozsvári kitérővel” – mondta a szerző. Mint fogalmazott, az utazással kapcsolatos érzései egy idő után egyfajta Stockholm-szindrómához hasonlóvá váltak, és olyan képességekre is szert tett az utazás révén, amit korábban nem gondolt volna. „Most már egy-két nap alatt otthon tudom érezni magam szinte bárhol” – jegyezte meg.

Marco Polo és Göttingen – szemléltető párhuzam

A könyv ötlete egyébként Göttingenben fogant, ahol Láng Orsolya „városíró” minőségben járta az utcákat, majd „jelentéseket” fogalmazott meg. A délelőttjei nyelviskolában teltek, délután pedig nyakába vette a várost. „Vertikálisan és horizontálisan is kitágult előttem a világ, annak ellenére, hogy Göttingen nagyon kis város” – mutatott rá. Eleinte a kisebb mértékű német nyelvtudás miatt rövidebb bejegyzések születtek, majd a Helikon számára bővítve, magyarul érkeztek a tudósítások. „Magyar anyanyelvű lévén magyarul kell írnom” – fogalmazta meg azt a belső késztetést, amely a göttingeni rövid városbejegyzésekből útinaplót varázsolt.

András Orsolya a leírt élményeket átszövő szubjektivitás miatt párhuzamot vont a Marco Polo utazásait lejegyző cellatárs és Láng Orsolya között, hiszen a végeredmény – bizonyos tekintben – hasonló: Marco Polo barangolását egy börtönben rögzítették, ahol az elmesélése által kitágult a horizont, Láng Orsolya kötete pedig közvetlenül a karanténidőszak előtt jelent meg, és szintén azt a funkciót látta el (előreláthatatlan módon), hogy az emberek otthon ülve bejárhassák a göttingeni utcákat, a portói kikötőt, sőt a Ceașescu-korszak betondzsungelét idéző Makaót is.

Idegen helyet úgy belakni, hogy mégis idegen marad

Láng Orsolya elmondta, számára is meglepetés volt, hogy az utazásaiból kötet született. „Az ötlet tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg, amikor bővítettem a göttingeni blogbejegyzéseket” – idézte fel. Az útinapló két részre osztható: az első rész a különböző utazások leírását tartalmazza, a második rész pedig a Göttingenről írt bejegyzések kitágított változata. András Orsolya az őt ért meglepetésszerű élményekről kérdezte a szerzőt. Láng Orsolya elmondta, nehéz belakni egy idegen helyet, mert az mégis valamilyen szinten idegen marad.

„Egyszerűen más a kultúra, a szagok, az emberek, az attitűdök, de mégis kimerészkedünk, mert nem félünk a sötéttől, ahogy Székelyföldön mondják” – fogalmazott. Elmesélte, portói látogatása alkalmából egy meredek és szűk, sikátorszerű utcában találta magát a tengerpartot keresve, amikor megjelent mögötte egy kétes alak. A férfi dúdolt magában, nem volt teljesen tiszta és értelemszerű, hogy mi megy keresztül ilyenkor egy kelet-európai nő fejében azzal kapcsolatosan, hogy most mi lesz. Az előzetes félelmet és a legrosszabbról való feltételezést végül a kedves útbaigazítás váltotta fel: a férfi a víz irányába mutatott: „River!”

Az előítéletek lerombolása

A szerző elmondta azt is, hogy előnyben részesíti a saját szakállra vállalt kirándulásokat a szervezettekkel szemben. „A vezetett kirándulások adott helyszíneket javasolnak, keretet adnak a látogatásnak” – fejtette ki. Elmondta, hogy észrevette saját magán is, milyen mélyen gyökereznek bennünk az előítéletek, és milyen nehéz tőlük szabadulni.

Láng Orsolya elmesélte, hogy egy német házaspárnál volt elszállásolva, akikről, a szándéktalan előítéletre alapozva azt feltételezte, hogy „árja gyerekeik” vannak, kék szemmel és szőke hajjal. „A legnagyobb meglepetésemre az egyik fiú dél-amerikai indián származású, a másik pedig tajwani volt – mind kiderült, mindkettőjüket örökbe fogadták” – osztotta meg az író.

Mindemellett az emberek segítőkészségét és a nagynak tűnő világ tulajdonképpeni apróságát is szemléltette. „Makaóban egy filmfesztiválon találkoztam egy moldvai úriemberrel, aki annyira megörült nekem, hogy rögtön be is fogott személyes tolmácsának, ugyanis ő a román és az orosz nyelven kívül semmit sem beszélt” – idézte fel, hozzátéve: ugyanannyira meglepődött akkor is, hogy milyen kicsi a világ, amikor Koszovóban egy német lánnyal való találkozás során kiderült, négy évet élt Marosvásárhelyen.

Máshová tartozás

„Amikor valaki nem érti a nyelvet, a legjobb szándék mellett is akadnak nehézségek” – mondta egy balkáni férfival való találkozást felidézve. „Ők teljesen másként gondolkodnak a kisebbségi problémákról” – jelentette ki, hozzátéve: az említett férfi édesapja még harcolt a szomszédos állambeliek ellen, de ő már nem érzi a saját harcának azt, amit apja végzett.

„Makaóban azt tapasztaltam, hogy ők egyenesen büszkék arra, hogy valamikor portugál gyarmat voltak: a portugál örökséget ünneplik, és inkább tartoznának most is Portugáliához, mint Kínához” – mesélt a tapasztalatairól. Láng Orsolya szerint itthon is fellelhetők bizonyos mentális határok: a Szatmár környékén élők egy része a mai napig Magyarországhoz tartozónak vallja magát, erre nagy hatással van a magyarországi televíziós szolgáltatás is. „Fejben vannak inkább a határok, de itt lebontani egyet több száz évbe telne” – utalt a mezsgyék átlépésére a szerző.

A beszélgetés végén, a dedikálás előtt a közönség előtt is megnyílt a kérdezés lehetősége. Lázok Klára, a Teleki Téka főkönyvtárosa a kedvenc meglátogatott célpontjáról kérdezte a szerzőt, amire Láng Orsolya hosszas gondolkodás után végül két helyszínt említett: Portót és Makaót. „Portugáliát nagyon megkedveltem, annak ellenére, hogy a legnyugatibb ponton fekvő európai ország, inkább az itteni mentalitás érzékelhető. Ahová pedig nagyon szívesen visszamennék, az Makaó” – zárta a gondolatsort.

Láng Orsolya Pályamatricák című útirajza a Marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban.