Visszatérő és új járatok is indulnak a marosvásárhelyi repülőtérről
Újra fellendült a forgalom a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér kifutópályáján, a régi járatok mellett új helyszínekre is el lehet jutni. A légikikötőben ez idő alatt folyamatosan végzik a korszerűsítési munkálatokat, több uniós pályázat is fut – tudtuk meg Peti Andrástól, a repülőtér igazgatójától.
A nyári kínálatban Marosvásárhelyről heti három alkalommal indulnak az egyiptomi Gurdaka (Hurghada) üdülővárosába járatok, amelyeket három különböző légitársaság működtet. Újdonság, hogy múlt pénteken a törökországi Antalyába is új járat indult, szintén heti három alkalommal. Ha Törökországban nyaralnánk, két különböző légitársaság gépei közül választhatunk – tájékoztatott az igazgató.
A marosvásárhelyi repülőtéren megszokott, de egy ideig szünetelő régi járatok közül újraindult a münchen–menningeni járat Németországba, július 1-jétől pedig heti három alkalommal a Róma–Fiumicino olaszországi járatok is elindulnak.
Ami pedig a budapesti járatokat illeti, július 7-től ezek is ismét elindulnak egyelőre szerdánként és vasárnaponként. A program szerint a közeljövőben heti öt alkalommal szeretnének a magyar fővárosba járatokat indítani.
„Mivel a reptérnek négy légitársasággal van szerződése, a hajlandóságot tekintve nagyon szívesen fogadnánk be új járatokat, és minél jobban bővítenénk a járatok úticéljait. A közeljövőben mindenképp szeretnénk, hogy legyen járat Franciaországba és Spanyolországba is. Jelenleg a WizzAir, a Tarom, az Animawings és a Hisky légitársaság gépei indítanak járatokat tőlünk” – nyilatkozta Peti András.
Korszerűsítik az infrastruktúrát
A marosvásárhelyi repülőtéren jelen pillanatban is felújítások zajlanak, az esővizet elvezető hálózat kiépítésén dolgoznak: nagyteljesítményű pumpaház megépítésével oldanák meg a pályák vízmentesítését, ezzel megakadályoznák az aquaplaning (a kerekek felúszása) effektust, egyúttal biztosítják a repülés biztonságát a nagyhozamú esőzések idején is – tájékoztatott Peti András.
Szintén átvételezés előtt áll a második repülőgép-parkoló kivilágító rendszere. Ennek előnye az lesz, hogy rossz időjárási viszonyok között, éjszaka is használható lesz majd a felület. A harmadik, átvétel előtt álló fejlesztés a terminál hőközpontja, ahol megújuló energiaforrásokat használnak fel a meleg víz előállításához.
Folyamatban van továbbá két európai uniós pályázat lebonyolítása is. Az egyikben az utasfogadó terminál bővítését és a repülőgép-parkoló megnagyobbítását valósítják meg. Ugyancsak európai uniós pályázatban van elbírálás alatt egy tűzoltóállomás létrehozása és a kifutópálya meghosszabbítása még 2580 méterrel – összegezte az igazgatató.
(Címlapkép: Aeroportul Transilvania | Facebook)