Pálfi György új filmje, a Tyúk első hallásra abszurd vállalásnak tűnik, valójában azonban nagyon is komoly társadalmi látlelet. A rendezővel a 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) beszélgettünk arról, hogyan lesz egy tyúkból filmsztár, miért Görögországban forgott a történet, és miért pont az illegális bevándorlást helyezi fókuszba. Szóba került az elmúlt rendszer magyar filmes finanszírozási helyzete, a politikai kirekesztettség tapasztalata és az is, mit remél Pálfi a szakma jövőjéről. De beszéltünk kaszkadőrtyúkokról, tyúkpszichológiáról és arról is, miért éppen egy állat perspektíváját választotta arra, hogy az emberekről mondjon valami fontosat.

– A film kolozsvári vetítésén volt egy tyúk. Mit szólt a filmhez?

– Sokat értek a tyúkokhoz, de nem vagyok tyúk, beszélgetni sem tudok velük. Mai napig fogalmam sincs, mire gondolnak, amikor gondolnak. Egyszerűen csak meglepetésből előkapta valaki a tyúkot és kirakta a színpadra. Egyébként a film alatt végig aludt.

– Ha jól hallottam, ez volt az első alkalom, hogy a TIFF-en magyar filmet vetítettek Kolozsvár főterén. Akkor ez történelmi pillanat volt!

– Nekem mindenképpen! Amióta van a TIFF és ezzel együtt a főtéren vetítés, mindig vágytam arra, hogy a filmemet egyszer itt vetítsék. És a Tyúkkal sikerült! Nagyon örültem, egy álom vált valóra. Azt viszont sajnáltam, hogy nem voltam jelen a vetítésen, mert már hónapokkal ezelőtt, még mielőtt a TIFF ide szervezte volna a filmet, pont erre a napra időzítették a moszkvai premiert. Úgyhogy amíg vetítették a filmet, addig online bejelentkeztem és háromezer emberrel beszélgettem, majd itt is. És bár nem szeretem a saját filmjeimet megnézni, de azért azt a hangulatot, ami a főtéren volt, szívesen megnéztem volna. Az utolsó öt percet elértem.

– Hányan vonogatták a szemöldöküket, amikor azt mondtad: márpedig a te következő filmed főszereplője egy tyúk lesz?

– Rengetegen voltak. Ahány producernek pitcheltem ezt a filmet, és ahány nem hívott föl utána... Sőt volt egy olyan német alap, amelyik nem adott pénzt kimondottan azért, mert azt mondta, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. Visszakérdeztünk, hogy miért nem bízik abban, hogy olyat adunk be, amit szerintünk lehetséges megcsinálni. Úgyhogy most remélem, látni fogja, hogy nem volt igaza. Nagyon sokan nem bíztak benne, emiatt nagyon sok pénztől elestünk.

– És bár a tyúk perspektívájából látjuk a filmet, nem a tyúkról szólt, hanem épp ellenkezőleg, az emberekről.

– Persze! Úgy szoktam mondani, hogy nem a tyúkok járnak moziba. Kivéve tegnap a főtéren.

– Nehéz volt eleinte elhinnem, hogy a tyúkokat lehet idomítani, mert megvan a magukhoz való eszük. Hogy történt ez?

– Nagyon fontos, hogy nem idomítva voltak az állatok, hanem együttműködő partnerekként instrukciókat kaptak, mint egy stábtag vagy egy színész. És ha nem érezte jól magát a tyúk egy jelenetben, akkor azt a részt máshogy kellett kitalálni. Halász Árpi, az állatkoordinátorok vezetője volt az egyszemélyes őrangyal, lefektette azt a szabályt, hogy semmilyen módon nem lehet kényszerítés! Nagyon könnyen motiválható állatok a tyúkok, hiszen iszonyatosan szeretnek enni. Nagyon sok dolgot hajlandók megcsinálni csak azért, hogy a legfinomabb falatokhoz jussanak. De voltak olyan feladatok, amiket a tyúk csak akkor csinált meg, ha a közelében volt egy tréner, olyan is volt, hogy elveszítette a fókuszt, és hogy merre kell mennie. Tehát emberi léptékkel nem okosak, de önmagukhoz képest nagyon intelligensek és céltudatosan élik az életüket.

– Amikor kitaláltad, hogy tyúk lesz a főszereplőd, elkezdted tanulmányozni őket?

– Ja, nem. Megírtam fejből, és azt gondoltam, hogy egy tyúk majd ezt fogja csinálni. Aztán a forgatáson kiderült, hogy igen, pontosan azt csinálta, amit én kitaláltam.

– Nagyon megmaradt bennem az a jelenet, amikor megérkezik az új kakas a ketrecbe. Annyira életszerű.

– Azért életszerű, mert valóban így történik. Egy ideig forgattunk a régi kakassal, csütörtökön kiszedték a régit, pénteken berakták az újat. A tyúkok úgy reagáltak, ahogy az a filmben van. Azonnal izgalomba jöttek, keresték a társaságát. Nagyon erős hierarchia van a csapatban, aki odamehet elsőként a kakashoz, az az uralkodó tyúk a tyúkólban. Elkezdi csipegetni az atkákat, kurkássza, tisztogatja a bogaraktól. Kelleti magát, hogy majd ő legyen az első, akit teherbe ejt.

– A főszereplő tyúk valójában nyolc tyúk, viszont még így is voltak kaszkadőrtyúkok. Mihez kellettek?

– Halász Árpiék túlképezték ezeket a tyúkokat. Ahogy egy amerikai forgatás nagyon vigyáz a színészére, és nem engedik, hogy veszélyes jeleneteket csináljon, ugyanez volt a tyúkok esetében is. Úgy is mondhatnánk, hogy túlképzettek, nagyon sok munka van bennük. Ha volt egy veszélyesebb jelenet, például le kellett ugrani egy asztalról vagy minimálisan is be kellett ásni a földbe a madarat, akkor már a kaszkadőrtyúkokkal kellett dolgoznom. A betanított tyúkok színésznőként és stábtagként voltak kezelve, úgy is sétálgattak közöttünk, egyáltalán nem zavarta őket, hogy hatvan ember rohangál a kamera körül.

– A film német-görög-magyar koprodukcióban készült el, mivel Magyarországon nem kaptatok rá támogatást. De már sejtettétek, hogy ha kormánykritikusok vagytok, akkor kevés esély van arra, hogy pénzt kapjatok, ugye?

– Nem lehet hozzászokni ahhoz, hogy pária vagy a saját hazádban, és tulajdonképpen bűnöd semmi. Csak az, hogy nem értesz egyet néha. Ez egy abnormális viszony a kultúrát támogató állam és az alkotók között. Ezt tizenhat évig nem is voltam hajlandó elfogadni, de folyamatosan pályáztam, utasítsanak el. Ebben az esetben például megfordítottam a pályázási sorrendet, mert először külföldről hoztam a pénzt, összeszedtük a forgatás 80%-ára elég büdzsét, és ahhoz kértünk még pénzt. De tizenvalahány napot sem finanszíroztak meg, pikírt módon utasítottak el.

– A filmes szakmában látsz, érzel vagy esetleg remélsz fellélegzést?

– Van fellélegzés, ez egészen biztos. Óriási a megkönnyebbülés, ez látszott a választások éjszakáján Budapest utcáin is. Ez a felszabadult, extázis szerű reakció egyértelműen annak szól, hogy micsoda brutális elnyomásban kellett léteznünk. És nemcsak nekünk, alkotóknak, hanem mindazoknak, akik ott buliztak. És ugyanez érződik most a filmszakmában is.

Hirtelen megjött az a történelmi lehetőség, hogy mi is saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. És van szándék a kormányzat részéről is, hogy ebben együttműködjön. Egyelőre a mézes heteket éljük, nagy tervei vannak a filmeseknek. Elindult a filmreform, és a különböző szakmai szervezetek alulról szerveződően próbálnak létrehozni egy demokratikus, mindenki által elfogadható támogatási rendszert. Úgy tűnik, hogy ebben a politika is partner. Megérdemlik már a nézők és a szakma is, hogy végre legyen aktuális, létező kulturális élet.

– Görögországban forgattátok a filmet, de ha jól tudom, nem ez volt az eredeti elképzelésed.

– Egy dolgot tudtam: otthon nem tudok filmet csinálni. Egy olyan forgatókönyvet kellett kitalálnom egy olyan főhőssel, amit bárhova el tudok vinni a világban és bárhol le tudom forgatni. Erre a tyúk teljesen alkalmas, hiszen sokkal több tyúk él a világon, mint ember és a világon mindenhol vannak tyúkok. Mindenhol máshol teljesen más sztori lett volna. Szokták tőlem azt kérdezni, hogy milyen lett volna ez a történet, ha Magyarországon forgattam volna. Magyarországon nem valószínű, hogy leforgattam volna ezt a történetet. Pont azért találtam ki ezt a történetet, mert rájöttem arra, hogy az összes forgatókönyvnek hihetetlenül erős magyar gyökerei vannak, és azt nem tudom eladni külföldön.

Nem tudom azt mondani egy külföldi producernek, hogy a Toldit akarom megcsinálni, mert azt kérdezi, hogy miért nem Robin Hood-ot. Még akkor is, ha már 726-szor feldolgozták már. Mert az az ő hősük. Miért is adna egy csomó pénzt egy magyar, erős vitéz történetébe? A Toldin kívül van egy Rózsa Sándor-történetem is, amit nagyon meg szeretnék csinálni, Cserna-Szabó András Sömmije. De mit kezdene a külföldi az alfölddel, a puszta urával és az egész 1848-as forradalommal? De amikor majd kész lesz a film és jó lesz, akkor gondolom, hogy imádni fogják. De finanszírozni biztos nem. Úgyhogy soha-soha nem gondolkodtam azon, hogy milyen film lett volna ez, hogy ha magyar lett volna, és nem is vagyok hajlandó gondolkodni róla, mert ez pont azért lett ilyen, mert nem hagytak a saját hazámban dolgozni.

– És miért pont az illegális bevándorlás témáját választottad ebben a görög kontextusban?

– Görögországban ez az egyik legforróbb és legnagyobb társadalmi probléma, amit nem tudnak megoldani az ott élők, mert túlnőtt az emberen. Ennek a forgatókönyvnek volt egy mexikói verziója, mert eleinte úgy volt, hogy Mexikóban forgatunk. Ott pedig egy kartell története lett volna a középpontban, ha Brazíliában kéne forgatnom, akkor biztos a szegények és a gazdagok közötti szakadékkal foglalkoznék, Amerikában pedig az ICE lenne a fókuszban. Mindig a konfliktuszónát kerestük.

– És a mexikói forgatás miért hiúsult meg? Szintén anyagi akadályok miatt?

– Nem kaptunk támogatást. Az első ötletem az volt, hogy Mexikóban forogjon a film, mert nem lehet egy forgatókönyvet csak úgy a levegőbe írni, kellett egy közeg, amiben leírom. Ki is mentem Mexikóba, mert abban a környezetben akartam megírni, meg akartam érteni, hogy vajon az ott élők mit látnak valódi problémának. Utána pedig könnyű volt Görögországra adaptálni, mert az illegális bevándorlás náluk tényleg mindennapos téma.

– A filmben látható bevándorlók valóban bevándorlók. Milyen volt az együttműködés velük?

– A forgatás helyszínétől öt kilométerre volt egy menekülttábor, onnan érkeztek. A filmezés egy nagyon jó pénzkereseti lehetőség számukra, úgyhogy nagyon szívesen vállalkoznak rá. Viszont nagyon nehéz volt együttműködni velük, óriási kihívást jelentett számomra. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak, de a szír-arab kultúrájuk ugyanolyan távol állt tőlem, mint a tyúkok kultúrája. Nagyon sokszor nem az történt, amit kértem tőlük statisztaként, hiszen máshogy kódolják az instrukciókat, máshogy állnak a színjátszáshoz. És ezzel nem degradálni akarom őket, hanem csak kulturális távolságról beszélek. És bár a görögök is nehezen érhetők kulturálisan, de azért mégiscsak egy európai országról van szó, hasonló alaptörténeteken alapuló keresztény országról.

– Megfejtetted már, hogy miért áll ennyire közel hozzá a groteszk mint filmes eszköz?

– Ez túlmutat rajtam. Kelet-Közép-Európa egy nagyon groteszk világ: akkor nevetünk, ha fáj. Vagy nagyon fáj, de nevetünk. Nem feltétlenül groteszket akarok csinálni, csak érdekelnek témák, és próbálok rá megfelelő műfajt, megfelelő esztétikát, megfelelő dramaturgiai és képi rendet létrehozni, és a végén valahogy mindig groteszk lesz. Ennek az ábrázolásmódnak az az alapja, hogy egy témát nagyon más perspektívából mutatsz meg a jól megszokotthoz képest. Örkény írja azt, hogy állj terpeszbe, hajolj le, és a lábad között nézd a világot! A Tyúk pedig pont ennek az alapállításnak a megtestesítője.