Gyanta neve sokáig a csöndről és az elhallgatott 1944-es tragédiáról szólt. Az elmúló héten viszont gyermekkacagástól volt hangos a Fekete-Körös menti falu parókiájának udvara, melyek közvetlen szomszédságában ott áll a térség egyik legnagyobb református temploma, amelyet komoly vész fenyeget: az épület süllyedése miatt közvetlen veszélyben van az istenháza. Miként lehet megtartani egy elöregedő, fogyatkozó szórványgyülekezetet, hogyan gyógyultak be a múlt sebei, és mi ad reményt a jövőre? Soós József Tamás gyantai lelkipásztorral a parókián beszélgettünk.

Gyerekkacagás, avagy amikor megtelik élettel a falu

Harmincöt gyermek zsivaja tölti meg a gyantai református parókia udvarát. Kézműves foglalkozások, énekszó és felhőtlen játék kíséri a napokat: javában zajlik a helyi gyermek-bibliahét. Egy alig négyszáz lelkes, idősödő szórványtelepülésen, illetve alig kétszáz fős gyülekezetben ez a szám első hallásra szinte hihetetlennek tűnik.

„A gyerekek közül alig három-négy helybéli. A többiek a nagyszülőkhöz érkeztek nyári szünetre, vagy a szüleikkel jöttek haza külföldről. Sokan kifejezetten erre a hétre térnek vissza Gyantára” – meséli mosolyogva Soós József Tamás lelkipásztor.

A rendezvény ma már igazi multikulturális közösségi élménnyé nőtte ki magát. A lelkész felesége – aki Nagyváradon tanít – és gyermekei is aktívan kiveszik a részüket a szervezésből: lányuk a szabadságát igazította a táborhoz, fiuk, aki zongoratanárnak készül, az énektanításért felel.

„Vannak itt magyar, román és cigány gyerekek is. Egyesek csak magyarul, mások csak románul, megint mások angolul vagy németül beszélnek, mert a világ legkülönbözőbb sarkaiból érkeztek a rokonsághoz. De a közös játék és az élmények gyorsan felülírják a nyelvi korlátokat” – teszi hozzá a lelkész. A gyülekezet összefogása is példás: a harangozónő és a kántor felesége minden nap valami meglepetéssel, fánkkal, palacsintával vagy fagyival készül a fiataloknak. A település óvónője szintén nagy segítséget nyújt, naponta jár ki Tenkéről, hogy részt vehessen a Bibliahéten, sőt még ottani gyermekek is vele tartanak. Megtudtuk, az egész hetes programot a már említett segítőkön túl a szülők is támogatták, valamint a Communitas Alapítvány ezer lejjel járult hozzá a szervezéshez, így elmondható, hogy pályázatok és lelkes szervezők, önzetlen segítők révén ismét egy feledhetetlen hetet tölthettek el együtt a gyermekek – állapítjuk meg a tiszteletessel.

Amint véget ér a bibliahét, szombaton családi napot tartanak a gyermekek és hozzátartozóik részvételével. Ritka pillanat ez a szórványgyülekezetben, amikor ennyien megmozdulnak és elindulnak a több évszázados templom irányába. Az ünnepséget azonban a templom állapota, az éppen zajló felújítás és a frissiben felfedezett komoly statikai gondok miatt nem az istenházában, hanem a gyülekezet kultúrházában tartják meg. Itt zajlottak le a bibliahét foglalkozásai is.

Megmentett óvoda és a szórványlét rideg valósága

A nyári nyüzsgés és a közösségi élmény mögött azonban ott húzódik a bihari szórvány mindennapi valósága. Soós József Tamás és felesége 2000-ben érkeztek a településre. Amikor elfoglalták szolgálati helyüket, a faluban éppen megszűnőben volt a magyar óvoda – gyerekhiányra hivatkozva.

„A feleségem feljárta a falut és összeszedett 15 gyereket. Kiderült, hogy lett volna gyerek, csak szándék nem volt a működtetésre. Ha a gyerekek a szomszédos román óvodába kényszerültek volna, onnan egyenes út vezetett volna a román iskolába, és a helyi magyar oktatás végleg megszűnt volna” – emlékszik vissza a tiszteletes. Végül szülői összefogással és minisztériumi segítséggel sikerült megmenteniük a magyar csoportot.

Az elmúlt negyedszázadban azonban a demográfiai mutatók folyamatosan romlottak. 1990-ben még 600 lelkes volt a gyülekezet, 2000-re a lélekszám 240-re esett vissza. Hosszú évekig a lelkész saját, helyben született gyermekei voltak az egyedüli megkeresztelt kicsik a faluban.

„Évente 15–20 temetésünk volt, és mindössze egy-két keresztelőnk. A gyülekezet létszáma mégis egészen 2020-ig tartani tudta a 200-240 fős szintet. Ez úgy lehetséges, hogy sokan nyugdíjas korukra költöztek vissza a nagyvárosokból a szülői házba. Jelenleg kétszázan vagyunk, de a gyülekezet háromnegyede 70 év feletti.”

Gyanta fénykorában tehetős, polgárosodott kisgazda- és iparosfalu volt. Az 1900-as évek elején több mint száz kisiparos működött itt, a helyi malomhoz pedig még a Belényesi-medencéből is jártak őröltetni. Az utcák képe ma is őrzi a régi, kúriaszerű épületek és a nagypolgári házak emlékét, ám a 402 házban ma már alig 390 lakos él.

Megtörni a fél évszázados csöndet: az 1944-es gyantai mészárlás

A virágzó település hanyatlása nemcsak a gazdasági változásoknak tudható be, hanem a történelem mély sebeinek is. 1944. szeptember 24-én román félkatonai alakulatok 41 magyar civilt – köztük nőket, öregeket és gyermekeket – mészároltak le a faluban. A tragédiát elvándorlási hullám, államosítás és elhallgatás követte.

Amikor Soós József Tamás 2000-ben a településre érkezett, azt tapasztalta, hogy a faluban még a negyvenes éveikben járó felnőttek sem tudtak a vérengzésről.

„Ez teljesen tabutéma volt. Senki nem beszélt róla, a félelem mélyen beült az emberekbe. Amikor először felhoztam a presbitériumban, hogy tartson megemlékezést a gyülekezet, sokan tartottak a következményektől. Én viszont úgy éreztem, ez az egyik legfontosabb küldetésem: ezt a történetet nem lehet eltemetni, a világnak meg kell tudnia, mi történt Gyantán.” Még ugyanazon év őszén megtartották az első nyilvános templomi megemlékezést a vérengzés óta, majd 2004-ben, a 60. évfordulón emlékművet avattak a templomkertben.

„Ez egy hosszú gyógyulási folyamat volt a közösség számára. Ahogy megnyíltak a lezárt dobozok, ahogy elkezdtünk beszélni a múltról, úgy váltak az emberek sokkal nyitottabbá, és nőtt meg a bizalom egymás iránt. Bár mára az utolsó szemtanú és túlélő is eltávozott közülünk, az emlékezet végre a helyére került” – mondja a lelkipásztor.

Egymillió eurós veszély: süllyed a templom

Miközben a lelki és közösségi építkezés sikeres, már amennyire sikeres lehet egy olyan gyülekezetben, amelyben a tagok háromnegyede már betöltötte a 70. életévét, a kis szórványgyülekezet most egy újabb, szinte áthidalhatatlannak tűnő fizikai akadállyal néz szembe: a Fekete-Körös völgyének egyik legimpozánsabb református temploma életveszélyessé vált.

A 2010-es külső felújítást követően az utóbbi években mély belső repedések jelentek meg a falakon. A Kolozsvári Műszaki Egyetem szakemberei által elvégzett geológiai és statikai vizsgálatok drámai eredményt hoztak: a templom alapjának egy része rossz minőségű téglából készült, amely az évtizedek során mállani, porladni kezdett, emiatt az épület süllyed.

„Az építész leállította a munkálatokat. Istentiszteletet jelenleg nem lehet benne tartani, mert fennáll a szerkezeti katasztrófa veszélye” – avat be a drámai helyzetbe a lelkész.

A szakemberek szerint az északnyugati fal sürgős kitámasztására és a talaj speciális injektálásos megerősítésére lenne szükség. A teljes alapozási és restaurálási munkálat költségét előzetesen legalább egymillió euróra becsülték.

A gyantai reformátusok jelenleg a kultúrházban és az egyházi terekben tartják alkalmaikat, miközben az egyházkerülettel közösen keresik a pályázati és támogatási lehetőségeket a templom megmentésére. Ahogy Soós József Tamás fogalmaz: a közösség már bizonyította, hogy a legnehezebb időkben is képes megmaradni, most a történelmi épített örökségükért kell megharcolniuk.